2012. december 31., hétfő

AKKOR LENNE SZEBB

Akkor lenne szebb

 0IMAJO

oly szép az élet

de néha elfáradok

álmatlan éjek

élhetetlen nappalok

akkor lenne szebb

ha minden éjjel nappal

szeretet sugár

jönne a kelő nappal 

A cikket írta: Ilona B. T.

2012. december 29., szombat

A KERITÉS


A kerités

2012. december 28.

Nem szándékoztam ma irni, de néhány órája olvastam egyik kedves cikkirónk irását " kutyatémáról". Kicsit keményen szóltam hozzá, nem akartam a hozzászólásomat elnyújtani, ezért itt kicsit kibővitem.
Mindenkinek van gyenge pontja. Nekem a háziállatok, a kutyák és macskák.Azt szokták mondani: kétféle ember van, az egyik, aki szereti a kutyákat, a másik, aki utálja. Én szeretem őket.
Miután legkedvesebb kutyusom, egy hatalmas óriás schnauzer elpusztult, lelkibeteg lettem, a hiányát-nyugodtan mondhatom-mai napig nem hevertem ki, pedig már kilenc éve, hogy a z örök mezőkön vadászik. Gyönyörű és félelmetes kinézetű állat volt, de a légynek sem tudott volna ártani. Elég volt a megjelenése..Miután végighasaltam vele a kutyasulit, minden szépet és jót megtanult.
Sokáig úgy éreztem, nem pótolhatom más kutyával, de a körülményeim miatt végül mégis rászántam magam, hogy a menhelyről hozok egyet, arra is gondolván,ezzel egy szerencsétlen állaton segitek.
Szerintem Roxy kutyám német juhász és erdélyi kopó keverék, azok minden jó és rossz tulajdonságaival felruházva.Nem tudom, hogy az akkor három hónapos kutya addigi törékeny, pici élete során min mehetett keresztül, csak azt tudom, hogy mióta kihoztam,az egyik lába mindig a papucsomon van, mint az árnyék, mindenhova követ, még oda is. Úgy hozzám tartozik, mint a levegővétel. Nagyon félt és féltékeny még arra is, aki hozzám szól.Talán a nagy féltése vezetett oda, hogy harapós lett, ha valaki jön, bizony meg kell kötnöm.
Mivel mindig mellettem van, egy-két óránál tovább nem tudok távolleni, ha bevásárolnom kell és készülődöm, mint egy gyerek, hozzákezd sirni.
Újabban rákapott arra, hogyha elmegyek, a szomszéd keritését alul kibontja és átbújik. Ma is ez történt, pedig tegnap leellenőriztem az egész keritést, de mindig megtalálja a gyenge pontokat.
Most mit tegyek? Verjem meg? Semmi értelme nem lenne, mert csak akkor van a megfedésnek foganatja, ha abban a pillanatban tesszük, amikor a rosszaságot elköveti.
Elgondolkodtam és rájöttem, én vagyok a hibás. Most elmulasztottam, de tavasszal veszek egy kb. 60 cm széles dróthálót és visszahajtva alulra végig rádolgozom a kerités hosszára. Mert miért is bújik át?
A hiányom miatt. Ugyanis az utcafronton bokrok és fenyők vannak, ott nem tud kilátni, viszont a szomszédnőmnél teljes a kilátás.Erre ma jöttem rá, mert amikor megjöttem, már ott ugrándozott a kapu előtt, mintha mindig ott lett volna..
Tehát egy kiszolgáltatott, ragaszkodó állatot a mi hibánkból ne büntessünk..

A bejegyzést írta: Ilona B. T.

2012. december 27., csütörtök

NE FÉLJ

Szonett

Ne félj, ha süvitenek a szelek
Égig érő hegyek fehér csúcsain
Délceg bércek dicső, büszke ormain
Uralkodni vágyó felhőket űznek.
Ne félj, ha fehér fényben fürdő réten
Róka kergeti a reszkető nyulat,
Patáikkal kaparják a havat
Szarvasok a kies erdőszélen.

Ne félj, ha hideg téli éjszakákon
Reccsen a padló, fény vibrál a falon,
Mert valaki akkor is ott van veled..

Ne félj, ha érzed, csak vagy a világon,
Téblábolsz céltalanul és vakon,
Mert van, aki vezet, fogja a kezed..

2012. december 26., szerda

ÁLMOMBAN ITT DERENG

Álmomban itt dereng

2012. december 26.


Homályos képed
álmomban itt dereng
halkan nyűszit
csahol, mint
pici eb, mondaná
mi fáj, de a hang
bent reked.
Ismerős nagyon
ez az agyzakatolás,
néha nincs is más.
Nyárfalevelek rezgése,
viharos szelek,
gyökerek tépése,
villám cikázás,
rozsdás szélkakas
csikorgás,
majd bágyadt csend,
csak a sziv húrja peng,
várom, az idő
betemet.

Érzem, van valaki,
szivemet közeliti,
halk hangja kisér
tépi az emlékeket,
de vérem nem enged,
marad a suhogás,
oktalan vágyakozás,
ideget őrlő vergődés,
hivó csend,
mely örökkön
körülleng..

Kép: Net

Irta: Ilona B. T.

2012. december 25., kedd

KARÁCSONYFA


KARÁCSONYFA

Csitt! Hallod, hogy rezdül a fa ága?
Az angyalok csilingelnek rajta!
Itt lebegnek az ágak között,
látják, arcodra mosoly költözött.
Villognak kis lámpák fényei,
vidám tánccal lebegnek a fa diszei,
nézd azt a ragyogó gömböt,
hogy illegeti magát a tűlevelek közt.
Tükrében fürdenek piros szaloncukrok,
szerényen megbújnak a kicsi csillagok.

Csillagszóró szikrái ontják a fényt,
szeretetet szórnak és reményt,
érzed, ugye a meleget és szeretetet?
Jászolban fekszik a kisded, ki megszületett.

Ragyogjatok csillagok
Küldjetek fényt és meleget,
gyógyitsátok meg a sok beteget,
sugaratokból jusson mindenkinek,
szeretetet és boldogságot adj az embereknek,
magyaroknak, székelyeknek, külhonban élőknek
szegényeknek, hontalannak, állatoknak,
hogy a sok-sok nép békében éljen a világon,
legyen minden napunk karácsony!


B Ilona Tóthné

 
Imréné Balogh, Zsuzsa Várkonyi, Erika Kocsis és további 33 ember kedveli ezt./ 2015
KARÁCSONYFA

Csitt! Hallod, hogy rezdül a fa ága?
Az angyalok csilingelnek rajta!
Itt lebegnek az ágak között,
látják, arcodra mosoly költözött.
Villognak kis lámpák fényei,
vidám tánccal lebegnek a fa diszei,
nézd azt a ragyogó gömböt,
hogy illegeti magát a tűlevelek közt.
Tükrében fürdenek piros szaloncukrok,
szerényen megbújnak a kicsi csillagok.

Csillagszóró szikrái ontják a fényt,
szeretetet szórnak és reményt,
érzed, ugye a meleget és szeretetet?
Jászolban fekszik a kisded, ki megszületett.

Ragyogjatok csillagok
Küldjetek fényt és meleget,
gyógyitsátok meg a sok beteget,
sugaratokból jusson mindenkinek,
szeretetet és boldogságot adj az embereknek,
magyaroknak, székelyeknek, külhonban élőknek
szegényeknek, hontalannak, állatoknak,
hogy a sok-sok nép békében éljen a világon,
legyen minden napunk karácsony!

2012. december 22., szombat

Egy pillanat

Egy pillanat



Újra beszökött az este,

ma láttalak egy percre..

Kérdőn csodálkozó pillantásod

kicsit torzzá tette arcvonásod,

s én hirtelen e furcsa pillanatban

meglepődtem magamon magamban,

mert idegenként néztem rád,

nem volt már bennem semmi vád.

S mint őszi fáról lehulló sárga levél,

melyet tovább sodor az enyhe szél,

oly közömbösen mentem el előtted,

mintha nem is találkoztam volna veled..


A földre hullott levél már az elmúlásé..


fotó: Zádor György Imre
: Ilona B. T.

2012. december 20., csütörtök

Éji álom

Éji álom

Újra itt a fekete este
a fényt takarja éj leple,
álmom nem békés, altató,
inkább bántóan bénitó.
Jönnek a lidércek,
összefonódva repülnek,
tarka ruhában
szines pehelyként
lebbennek a sötétben.
Szellemek, menjetek!
Ha jön a hajnal,
kiszáradt torokkal
félálomban még látom
tépett madárszárnyon
suhanva reppennek
az ébredő horizonton.

Angyalokkal szeretnék
álmodni..

2012. december 18., kedd

Bevásárlás 1.

Bevásárlás

Ma megpróbálok kicsit pihenni. Tegnap ugyanis elintéztem a szokásos havi nagy bevásárlásomat. Esett az eső, de legalább nem csúszott az út, úgyhogy ezt az alkalmat kihasználva elindultam a közeli TESCO-ba.

Minden van ott, mi szem-szájnak ingere. Túl sok is, csak most minden máshol található. mint ahol eddig a helye volt..
A húsféléknél sokat kellett sorba állni, ami engem különösen megvisel, mert nem birok állni. De milyen jó ez a bevásárló-kocsi!
A vásárlásomat félig a kocsimon fekve bonyolitom! Más is igy csinálja, tőlük lestem el ezt a taktikát.Igy az sem zavar, hogy kétszer annyi utat teszek meg, mint kellene, ugyanis akárhogy lavirozok, a kocsi soha nem arra megy, amerre én szeretném.De sebaj, igy fekve kibirható!
Azért lenne egy javaslatom: olyan sokat fejlődött már a technika, nem lenne nagy dolog olyan bevásárlókocsit tervezni, aminek kormánya lenne, hátul pedig kiképezni egy kényelmes ülőhelyet és mint a kőkorszaki szakiknál Béni módra lábbal hajtható lenne.Abszolút energiatakarékos!Ezáltal-a kényelemtől eltekintve- kevesebb kinai cipőt kellene vásárolni..
A TESCO-nak megérné, mert elég sok haszon marad náluk, amiről a pénztárnál a számla kifizetésekor jöttem rá.Ugyanis semmivel többet nem vásároltam, mint máskor, mégis majdnem másfélszeres számlát kaptam..
Javukra legyen mondva, valami pontokat kinálgattak a húszezerforintos edénykészlethez, amit itt nálunk a kultúrházban megvehetek háromezerért.

Már sötétedett, mire hazaértem, boldog voltam, hogy szerencsésen letudtam a nagy vásárlást, igy a jövő évig a lábamat sem teszem ki a lakásból, bár még ajándékokat kellene venni, hogy a Jézuska ne jöjjön üres kézzel.
Este aztán szortiroztam, pakolásztam, amit egy fokkal a vásárlásnál is jobban utálok, de Advent lévén nem zsörtölődtem magamban.
Elgondolkodtam, miért is kell ez a nagy hajcihő, sok kajálás, törtragyogás a szent ünnepre?
Ha rajtam állna, meggyújtanék néhány gyertyát, csendes békében, nyugalomban, áhitattal nézném a pislákoló gyertyafényt, mint nyári éjszakákon az égen ragyogó csillagokat..

A bejegyzést írta: Ilona B. T.

2012. december 17., hétfő

Karácsonyi kaktusz

Haiku

karácsonyi kaktusz

szép karácsonyi
kaktusz tüske nélküli
szeretetharang

Tanka

melegség

megfagyott jeges
sziveket fény sugara
úgy felolvasztja
mint ablakomra fagyott
jégvirágokat a hő

Irta: Ilona B. T.

2012. december 16., vasárnap

GYERMEKKOROM

Gyermekkorom

/Szabálytalan vers/
Ilona B.T.

én
gyermekként
nagyon boldog voltam
a lét még csak pislákolt bennem
mikor a sötét, hideg óvóhelyen
mint Jancsi Juliska kezét, apámét el nem
engedtem
aztán, mikor kezdődött az iskola, örömmel
mentem
nem mindennap, mert hárman jártunk egy cipőben.
Mégis, milyen boldogok voltak ezek az évek!
Számitógép a tiz ujjunk volt
ha rossz voltam, a tanitónéni megkorholt
szünetben fejen álltunk a lábazaton, télen
korcsolyáztunk az udvaron
de mentünk kirándulni sokat, lestük az erdei vadakat
a felvonulásokon cipeltük a plakátokat
lobogtattuk a csokrokat
ujjongtunk éltettük "apánkat", kinek képe boritotta a falakat
onnan tekintett ránk féltőn és kopasz feje ragyogott éltetőn.
De mindig volt kenyér az asztalon
apám, anyám munkába ment minden hajnalon
mig engedték a "nagyok"
de nem éheztünk, kaptunk Amerikából csomagot
benne rengeteg pudingot és
ejtőernyőselymet
anyám tündéri ujjai
gyönyörű blúzt varrtak belőle
én lettem az osztály szépe
hogy villogtam benne!
Olyan szép volt minden, nyáron a strandon
télen a fűtött szobában hallgattuk a rádiót
apám hegedült, lassan mindenki elszenderült,.
az évzáró ünnepélyen
matrózruhám lobogott a szélben
vigyázban és könnyes szemmel énekeltük a
HIMNUSZ-t
olyan boldog voltam és feledtem a
minuszt

én..

2012. december 15., szombat

MAGÁNY

Szürke, monoton hétköznapok,
mindig ugyanúgy, ugyanaz,
közben tombol a magány
darálunk a létezés darálóján,
hol összekeveredik a porc és kolonc
és a néha beledobott jobb falat.
Az eredmény egy egyveleg,
hétköznap és ünnepnap egyremegy,
dühitő gondolattal spékelve,
élni valahogy másképp' kellene.

Látszunk olyannak, ahogyan
a többség elvárja
valódi énjét az ember
magába zárja,
álarcot húzunk, mögötte
belső magányunk nem törik össze,
s ha nyújtanánk kezünket
kinek?
Oly üres a tér, benne csak bolyong
a lélek.

Él a remény, máshol talán más,
de én ebben sem hiszek,
hol van az angyalok kara,
a közelgő ünnep mosolya,
a fény, melyet úgy várunk
marad csak édeskés álom?
Oh, ünnep, oldd fel a magányt,
hogy érezzük az összetartozást,
hideg, jeges világunk olvadna,
álarcunk hulljon le a porba..

Irta: Ilona B. T.

2012. december 13., csütörtök

Téli naplemente



TÉLI NAPLEMENTE

Ilona Bartha Tóth

Ragyog a nap a hó felszinén,
A kristályok visszaverik a fényt,
Mint millió kis tündér ragyognak,
A tört sugarak derűt fakasztanak.

Félreteszem a gondokat és bánatot,
Magamba szivom a havas, téli világot,
Madaraim csipegetnek az ablakban,
Repdesve hancúroznak a hóban.

A hóval fedett utak elnyelik a zajokat,
Súlyos fehér lepel boritja az ágakat,
Örökzöldek csillogó jégtükrén
Jégtündérek suhannak könnyedén.

Az égen narancsfénnyel közeleg az alkonyat,
Hideg szellő rázza pajkosan a lombokat,
S mint az ember, mikor búcsúzóul csókot ad,
Letűnő sugaraival enyhén végig simit a nap.

2012. december 12., szerda

Úton, hazafalé

Úton, hazafelé




Fiatalasszony voltam még, Keszthelyen éltem családostól, a szüleim pedig Miskolcon laktak, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Nagy a távolság a két város között, család és munka mellett ritkán tudtam hazamenni. De ahogyan csak egy pici alkalom adódott, már száguldottam is, néha családostól, de általában egyedül, hiszen a gyerek még iskolás volt, a férjemet pedig a munkája marasztalta. Bevallom, én örültem ezeknek a magányos utaknak, mert tudtam, éreztem, mennyire várják a szüleim messzire tévedt gyermeküket és ilyenkor nagyon élveztem, hogy kényeztettek, az ő pici lányuk lehettem és lubickoltam ebben a szeretetben.

Apám egész életében talán öt pohár bornál többet nem ivott meg-abból hármat a mi, gyerekek születésekor, -de amikor hazaértem, ennek örömére mindig előhozta féltve őrzött kis likőrjét és megittunk egy-egy kupicával a nagy örömre. Ez már egy szertartás volt. A likőrt nagy becsben tartotta, mert minden karácsonykor anyám ezzel lepte meg, hiszen nagyon jól tudta,

hogy apám nem is a likőrt, hanem anyám szeretetét és munkáját értékelte, amikor "mosófazekas"eljárással elkészitette és

átadta neki ezt az ajándékot. Én is igy voltam ezzel, amikor otthoni tartózkodásom alatt apám kávét főzött nekem. Apámnak, -mint amolyan tudós embernek, nem sok köze volt a konyhához. De ha otthon voltam, a kávé főzése és átadása kizárólag az ő reszortja volt.

Útra készülve mindig eszembe jutott anyám bölcs intelme, hogy soha ne induljak el egy szelet kenyér és egy üveg viz nélkül. Akkor is ez lebegett a szemem előtt, miközben a férjem, aki kedveskedni akart, egy üveg "titkon" főzött pálinkát is betett a csomagtartóba apámnak küldött ajándékként,-az ütésállóság miatt műanyag ásványvizes üvegbe, az én ásványvizes üvegem mellé.

Derűs nyugalommal száguldottam az autópályán, gondolataim már az otthoni légkörben kalandoztak, mikor egy nagy csattanást hallottam és a kocsi megingott. Lehúzódtam a padkára és láttam, hogy a bal hátsó kerekem defektet kapott. Nem ijedtem meg, hiszen gyakran voltam úton, aki sokat autózik tudja, ilyen bármikor előfordulhat.

Előkaptam az emelőt, a pótkereket és annak rendje-módja szerint lecseréltem a defektes kereket. Már éppen a csavarhúzással erőlködtem, mikor hirtelen megállt mögöttem egy Zsuk és vagy négy ember ugrott ki belőle és szaladtak felém segitőkészen.Nagyon örültem nekik, mert a csavarhúzás volt a legnehezebb és férfierejükkel ezt könnyen elintézték. Közben beszélgettünk,-olyan apám korúak voltak,-kiderült, hogy egy tudós társaság és Debrecenbe tartottak valamilyen konferenciára.

Mikor búcsúzkodtunk, valamiképpen szerettem volna meghálálni segitségüket és eszembe jutott a jó házi pálinka. Azon nyomban ki is kaptam a kocsiból és örömmel átadtam nekik mondván, hogy nagyon jót tesz majd és gondolatébresztő lesz reggeli előtt egy kupicával egész napra. Nagyon szabadkoztak, de én láttam a titkos örömöt a szemükben -mint apám szemében, -végül sikerült rájuk beszélnem az ajándékot.

Az utam további része akadálytalan volt és néhány óra múlva már szeretettel öleltem a szüleimet és elmeséltem úti -élményemet.

Visszafelé indulva aztán gondoltam, friss vizet teszek a még mindig a kocsiban landoló üvegbe. Amikor kinyitottam, földbe gyökerezett a lábam. Pálinka szaga volt!!!Úristen, én a vizes üveget adtam a tudósoknak!!!

Megszégyenülten álltam ott és a sirás fojtogatott. Elképzeltem, amikor a reggeli órákban ők nyitották ki a vizet tartalmazó"pálinkásüveget"....

Én ebből az esetből egy életre levontam a tanulságot..Mindig nézd meg, mi van a kezedben és ajándékot soha ne adj át úgy, hogy ne győződnél meg arról, mi az,amit átadsz.Mert a tiszta sziv olykor nem elég..
Irta:: Ilona B. T

Itthon vagyok


.Itt nagyon nagy hó esett az éjjel, pechemre reggelre beszéltem meg az állatorvossal a cshipszelést, igy seprővel, lapáttal,
homokkal no és a kutyával nekivágtam az útnak.Nem volt leányálom a nyári gumikkal.Kis meglepetésként ért, hogy az újság szerint 3,5 ezernél többet nem kérhetnek érte, ehhez képest 5,5 ezret fizettem és ha neki kellett volna kijönni, még + 2,5 ezer.Ennyit erről:(
A lényeg, hogy itthon vagyok, ölelek Mindenkit..:)

2012. december 11., kedd

Életünk egy üvegpohár

ÉLETÜNK EGY ÜVEGPOHÁR

Gyenge testünk törékeny,
Üvegpohár, mit kőre ejtünk,
Egy pillanat, az élet oly tünékeny,
Ezer apró tört darabra esünk.
De ha a lélek erős, melyet
Isten adott és van hited,
Emelheted az élet-elixir kelyhet
A darabokat újra összeillesztheted.
Légy te a kő és szikla,
Melyen a kór törik össze-vissza,
Soha össze nem rakható módon,
Pusztuljon el tüzes poklon.

Most van az ősz teljében
Sétálhatsz szines tarka levélen,
Oly csodás az őszi alkonyat,
Visszahozza még az álmokat..

Visszahozza mind az álmokat!
A cikket írta: Ilona B. T.

2012. december 9., vasárnap

Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja

2012. december 9.

Egy narancs szinű alkonyat,
a nap a felhők mögött elsuhant,
árnyékba borult fenyők nyújtóztak,
hólepte ágak között madarak lapultak.
Az ember fel lát a fénylő csillagokba,
álmában félelem nélküli útját tapossa
az izzó földön, már nem a bolygó foglya,
szárnyal az égig, reménnyel és hittel,
nem kell birkóznia a józan ésszel.
Itt lent a földön is világit most a
második adventi gyertya lobogó lángja,
adjon békességet, szeretetet a valós világba!

Fotó: saját, készült ma

Irta: Ilona B. T.
 Mártonné Balla, Magdi Béres, Molnár Gizella és további 29 ember kedveli ezt/ 2015.12.06./

2012. december 5., szerda

A Mikulás

Mikulás

2012. december 5.
Óh, azok a csodás gyermekévek! Nagy esemény volt nálunk a Mikulás napja!

Már délután nagy buzgalommal pucoltuk, fényesitgettük kopott kis cipőinket, majd tükörfényesen ragyogva a zoknikkal együtt kitettük az ablakba..Nagyon nehéz, háború utáni évek voltak ezek, csokoládét, kekszet nem nagyon majszoltunk a hétköznapokon, de a Mikulás tudta ezt és ilyenkor nagyon kitett magáért. Nem csoda hát, hogy olyan örömmel és epekedve vártuk a napját, mert reggelre a cipők és zoknik tele voltak a finomságokkal. Némelyikbe dió, mogyoró, gesztenye is volt!
Hanem egyszer a Mikulás személyesen is eljött hozzánk! Még a szánkat is eltátottuk, eleinte kicsit féltünk, de a Mikulás nagyon kedves, barátságos volt. És pontosan olyan hihetetlenül kék szeme volt, mint a szomszéd János bácsinak!
János bácsi egyedül élt, nem volt családja, imádta a macskákat, bánatára a Buksink néha egyet-kettőt megkergetett, de nem bántotta őket.János bácsi tett-vett a ház körül, szerettem vele beszélgetni.
Nagyon érdekes volt ez a Mikulás este, mert amikor megjelent, Buksival nem lehetett birni, úgy csinált, mintha kifejezetten hozzá jött volna. Ráugrált, egyre szagolgatta, majd a hosszú kabátjának a prémjébe is beleakaszkodott. Alig tudtuk lecsillapitani.

Mi gyerekek végtelenül boldogok voltunk, igaz, néhány virgácsot is kaptunk, de ez sem vette el az örömünket.Mikor a Mikulás elment, még órákig a hatása alatt voltunk, falatoztuk a csokoládét, törtük a diót és csak beszéltünk, beszéltünk..A szüleink is velünk együtt örültek.

Mikulás után néhány nappal, egy téli estén átjött János bácsi. Akkor még más volt, mint most, TV a környéken sem volt, igy összejártunk a szomszédokkal, barátokkal, kártyázgattunk, beszélgettünk, mi gyerekek előadtuk az iskolában tanult verseket, meséket. Felejthetetlen esték voltak!

Mikor átjött János bácsi, elmeséltük a Mikulás -élményeinket, megkérdeztük tőle, nála is járt-e?
Az öreg csak annyit mondott, hogy neki még soha nem volt olyan boldog Mikulása, mint ebben az évben..
A cikket írta: Ilona B. T.

MESSZE

Do you remember my brother, 

 (Remembering my brother)

When we were sitting on the bench
two
And you read a story
me?
We expect this
minutes,
how happy were you
when mother said,
will be little brother!
I could not even walk,
're small ostoroddal
and beat the térgyed
asked:
-will you come with me
to play or not?
Since then,
a life
thy tale has
was over,
the fate of foreign ground
buried you,
only memories remained at
and this picture,
which grave
would
but so far away
brother,
beyond
of Far, Far Away ..


Messze
(Bátyámra emlékezve)

Emlékszel testvérem,
mikor a padon ültünk
ketten
s te mesét olvastál
nekem?
Úgy vártad ezt a
percet,
milyen boldog voltál,
mikor anyánk mondta,
lesz kistestvéred!
Én még járni sem tudtam,
te apró ostoroddal
verted a térgyed és
kérdezted:
-akkor jössz-e velem
játszani, vagy nem?
Azóta eltelt
egy élet,
a te mesédnek
vége lett,
a sors idegen földbe
temetett
csak emlék maradtál
és e kép,
melyet sirodra
tennék
de oly messze vagy
bátyám,
túl
az operencián..      

2012. december 4., kedd

Utolsó


Utolsó..



Ilona Bartha Tóth



Ha az ember a döcögő, pöfékelő vonat utolsó kocsijában ül már, minden megváltozik. Bárhova utazol, bárhova mégy az utad mintha az utolsó volna.

Szelid mosollyal az ajkadon búcsút intesz a háznak, kertnek, arra gondolva, sosem látod viszont, talán sosem térsz vissza, őrizze meg mosolyodat.

Minden nap megiszod az utolsó kávét , elszivod hozzá az utolsó cigarettát,

lehet, hogy holnap már nem lesz rá alkalom.

Közeli barátaidat, családtagjaidat gondolatban átöleled, mintha búcsúznál. Felnézel az égre, vakitó fényt és derűs nyugalmat találsz, kinyitod az ablakod és mélyen beszivod a friss, üde levegőt..

Mindig úgy érzed, ez az utolsó óra.Most is ezt érzem, mikor elmegyek itthonról.

Búcsúzol,-pedig még élsz..lehet, hogy csak én vagyok igy ezzel, de talán más is érzett már hasonlóan..

2012. december 3., hétfő

Menj el

MENJ EL

Ilona B.T.

Menj el, ne nézz vissza többé már,
Alakod elnyeli a sűrű homály,

Vidd magaddal az emlékeket,
Az örömeket és fájdalmas éveket.

Nem kell már nekem több csalódás,
Elég volt a könny és sirás,
Viszlát kedves, búcsút intek,
Már nem hat rám e tekintet..

Lehet, hogy még találkozunk,
De többé már nem barátkozunk,
Útelágazáshoz értünk
Vége lett a közös létünk..

Álmodtam egy őszről

ÁLMODTAM EGY ŐSZRŐL



Ilona B.T.


Álmodtam egy olyan őszről
ahol a nyárutó vidáman integet,
aranyló sugarakkal szórja még a meleget
s vihar nem csavarja ki a fákat tőből.

Iskolába menet a gyerekek
csillogó szemekkel kézen fogva sietnek
s mosolyogva tétován visszaintenek
az őket kisérő büszke szülőknek.

Álmodtam egy olyan őszről,
ahol a szüretelő kádakban a lányok
vidáman tapossák a fürtöket, dalok
zengenek ajkukról a kies szőlő-vidékről.

Ahol a gazdák elégedetten szemlélik
izzasztó munkájuk gyümölcsét,
piacokon, boltokban az emberek jólesőn nézik
a szép magyar árút, oldva nehéz napok görcsét.

Álmodtam egy olyan őszről,
ahol az idős, megfáradt emberek
ligetekben a padokon ülnek,
homályos köd szitál levélhullató felhőkből.

Álmodtam egy szép őszről,
s mikor felébredtem, az álomképről
azt gondoltam, valóság is lehetne,
ha a békétlen szivekbe melegség költözne..


Fotó:Zádor György Imre

2012. november 30., péntek

Véget ért

Véget ért az őszutó,
Holnap pelyhedzik a hó,
A sötét, hideg éjszakában
Egy tűzgömb az égen suhan,
Az öklömnyi izzó darab
Beragyog mindent,amint halad,
Aztán eltűnik, mint egy látomás
Nyomában egy csik marad,majd
valahol messze a földhöz tapad


Az égi lámpás kialszik,
Bagolyhuhogás hallatszik,
Felelt-e társa, nem tudom,
Hálójába font az álom..

B Ilona Tóthné
Kép. Net



2012. november 29., csütörtök

Ilyenek vagyunk.

Istenem, mi emberek
miért vagyunk ilyenek?
Adtál nekünk életet,
gyönyörű földet, napot
csillagokat, tengereket,
éltető folyókat,mindent
mi szem-szájnak ingere
és mi nem tudunk
mit kezdeni vele.
elégedetlenek vagyunk,
méltatlankodunk és sirunk,
sose elég, amink van,
zöldebb a fű a szomszédban..
Van, aki télidőben
tengereken yachtozik,
homokos partokon
vidáman napozik,
mig mások gyűjtik
a száraz ágakat,
s korgó gyomrukba
falat nem akad.
Egyesek palotában élnek,
lépteiket kiséri ájtatos ének,
mások sárban és
homokban tengődnek,
hogy örülnének
fejük felett egy tetőnek!

Látod Isten, ilyen az ember!
Méltatlanság ellen szót emel.
Én bizom Benned Uram,
a mély hitem az én kutam,
onnan meritek naponta erőt,
bár válasz nem kaptam,
s a tartalom néha kiloccsan..

Bartha Ilona: Ilyenek vagyunk
gyusziapu.deviantart.com
Szonett
ELVÁGYÓDÁS

Ilona Bartha Tóth


Vágyom látni a virágos mezőket,
Hallgatni a harsány tücsökzenét,
Nézni virág és méh közös életét
S a göndörödő bárányfelhőket.


Vágyom bujdokolni erdők mélyén,
Kósza ágak közt botladozva menni,
Szarvasok hivó bőgését hallani,
Gombát keresni üde erdőszélén.


Elvágyom e zajos, vad világból
Halkan zúgó vizpartra, hol a nádból
Szellő süviti suttogó hangodat..


Vágyom utánad mindig, mindenhol,
Hol a bágyadt csend és béke honol,
Hallani vélem szerelmes dalodat..

2012. november 28., szerda

még nem tudom, kivagy

Még nem tudom, kivagy

 


még nem tudom
ki vagy
hol a helyed
ezért homokba irom
a neved
mert ha a csalódás
keserű könnye pereg
tenger tajtékos hulláma
vagy sivatag vihara
elmossa azt
de ha olyan vagy
mint képzeltelek
kőbe vésem neved
méltó helyet találsz
szivemben
sem tenger habja
sem sivatag homokja
sem a zord idő múlása
soha ki nem törli
kedves neved
életemben.. 

Ilona Bartha Tóth

2012. november 27., kedd

Zsu története

Zsu története

2012. november 27.
Zsu története.

Eddigi életem során sok érdekes emberrel találkoztam. Valahogy mindenkiben találtam valami szerethetőt, csodálnivalót. De talán a legcsodálatosabb Zsu volt.
Zsuval még általános iskolában jártunk együtt, sokat beszélgettünk, már akkor is szerette a földrajzot. Később elszakadtunk egymástól, a világ "két sarkába" kerültünk, így csak levelezéssel tartottuk a kapcsolatot. Úgy hallottam, hogy állandóan utazgat, szinte bejárta a világot. Kicsi, törékeny nő volt és el nem tudtam képzelni, hogy a sok utazáshoz honnan veszi az energiát.
Mikor én is készültem valahová, ő levélben mindég részletesen leírta, hogy az adott országban mire figyeljek, milyen szokások vannak, mit érdemes megnézni, melyik étterembe térjek be, ha valami helyi specialitásra fáj a fogam. Valóban nagy hasznát vettem ezeknek a tanácsoknak.
Nemrég hallottam, hogy meghalt. Váratlanul ért, bár előtte írta, hogy nem érzi magát túl jól.
A minap találkoztam a lányával és megkérdeztem tőle, hogy az anyukája talán csak nem valami vírust szedett össze valamelyik útja során?
Marika, a lánya tágra nyílt, csodálkozó szemmel nézett rám és azt válaszolta: -Anyukám? Hiszen ő még az országhatárt sem lépte át egész élete során! Kiderült,hogy súlyos beteg volt, alig tudott járni és az utolsó éveit tolókocsiban töltötte.
Akkor én ott a bevásárlóközpontban megmerevedtem és nem értettem, miért néznek rám az emberek olyan furcsán. Mert csak álltam és a szememből patakzottak a könnyek...

2012. november 26., hétfő

CICASZÜLÉS

Ilona Bartha Toth, 2012. november 26., 15:20 ·

Ez a mesém abban az időszakban történt, amikor a férjem meghalt, a fiam már kirepült a családi fészekből és én egyedül maradtam.Állandóan búslakodtam, rágódtam az élet igazságtalanságain, szó szerint magamba rogytam. A munkám volt az egyetlen, ami ebből a búskomorságból némileg kizökkentett.A fiam úgy döntött, ez nem mehet igy tovább és egy szép nap beállitott egy pici szőrgombóccal a kezében, mondván, hogy Kittykéről nekem kell gondoskodni.Ettől az időtől fogva megváltozott az életem.

Imádtam ezt a kiscicát. Amikor esténként a fotel háttámláján púpozott háttal harcolt az árnyékával, mint láthatatlan ellenséggel, majd meg ettem. No és többet sose késtem el, mert reggel mindig felpofozott, időben.Gyönyörű hónapok teltek el, nagy egyetértésben, sose volt vele semmi bajom, első perctől fogva szobatiszta volt, mint egy kiskutya, úgy várt engem nap-mint nap haza.

Ez igy ment egészen addig, mig egyszer csak észrevettem, hogy az én cicám mindenki előtt hanyatt dobja magát ( még a postás előtt is ), hizeleg, tekergőzik, furcsa hangokat hallat. Rájöttem, hogy nagy lány lett az én Kittykémből, hirtelen nem tudtam, mit csináljak.Berohantam az irodába és kérdeztem a titkárnőt, nem tud-e valahol egy jóképű kandúrt? Pechemre a főnök pont az utolsó szavaknál jött ki a szobájából és szélles mosollyal azonnal felajánlkozott.Meglepetésemben csak annyit mondtam, hogy nekem egy perzsa kellene.

-Extra kivánságaid vannak-mondta,- szerintem egy perzsa sem tud többet, mint én!

Végül kifejtettem, miről van szó és jót nevettünk.Aztán a sokadik szomszédnál találtam egy csodálatos vörös perzsa kandúrt, elhoztam és éjszakára összezártam őket, de reggelre nagy pofozkodásra ébredtem, igy úgy gondoltam, a nász nem sikerült.Nem is láttam a cicámon semmi változást, még az utolsó nap is a szekrénytetejéről ugrált le.

Aztán szülés előtt bevackolta magát a beépitett szekrénybe.Nem volt gyakorlatom a cicaszülésben,pláne első szülés, gondoltam, hogy itt maradok vele, hátha orvos kell. A titkárnőnek telefonáltam, hogy irjon ki egy nap szabit és lefestettem, mi a helyzet.

Később Csirike, a titkárnő elmesélte, milyen bajba keveredett. A főnök kiszólt neki, hogy küldjön be engem, mert tárgyaló felek érkeztek. Ez egy épitőipari cég volt, ahol állandóan tárgyalni kellett, hol az alvállalkozókkal, hol az ellenőrökkel, ezzel,azzal. Alényeg, hogy az épitkezésekre jutott a legkevesebb idő..

Tehát a főnök keresett és Csirike mondta, ma szabadságon vagyok.

Hogy-hogy szabadságon?- kérdezte a főnök csodálkozva, szokatlan volt neki, mert rám mindig számithatott..

-Icus szülési szabadságon van,-válaszolta ijedten a titkárnő.

A főnöknek még az álla is leesett a csodálkozástól.Hogy aztán mi történt, azt már nem részletezem. De a kollégák minden harmadik hónapban érdeklődtek, mikor megyek szülési szabadságra..
CICASZÜLÉS

Ilona Bartha Toth, 2012. november 26., 15:20 ·

Ez a mesém abban az időszakban történt, amikor a férjem meghalt, a fiam már kirepült a családi fészekből és én egyedül maradtam.Állandóan búslakodtam, rágódtam az élet igazságtalanságain, szó szerint magamba rogytam. A munkám volt az egyetlen, ami ebből a búskomorságból némileg kizökkentett.A fiam úgy döntött, ez nem mehet igy tovább és egy szép nap beállitott egy pici szőrgombóccal a kezében, mondván, hogy Kittykéről nekem kell gondoskodni.Ettől az időtől fogva megváltozott az életem.

Imádtam ezt a kiscicát. Amikor esténként a fotel háttámláján púpozott háttal harcolt az árnyékával, mint láthatatlan ellenséggel, majd meg ettem. No és többet sose késtem el, mert reggel mindig felpofozott, időben.Gyönyörű hónapok teltek el, nagy egyetértésben, sose volt vele semmi bajom, első perctől fogva szobatiszta volt, mint egy kiskutya, úgy várt engem nap-mint nap haza.

Ez igy ment egészen addig, mig egyszer csak észrevettem, hogy az én cicám mindenki előtt hanyatt dobja magát ( még a postás előtt is ), hizeleg, tekergőzik, furcsa hangokat hallat. Rájöttem, hogy nagy lány lett az én Kittykémből, hirtelen nem tudtam, mit csináljak.Berohantam az irodába és kérdeztem a titkárnőt, nem tud-e valahol egy jóképű kandúrt? Pechemre a főnök pont az utolsó szavaknál jött ki a szobájából és szélles mosollyal azonnal felajánlkozott.Meglepetésemben csak annyit mondtam, hogy nekem egy perzsa kellene.

-Extra kivánságaid vannak-mondta,- szerintem egy perzsa sem tud többet, mint én!

Végül kifejtettem, miről van szó és jót nevettünk.Aztán a sokadik szomszédnál találtam egy csodálatos vörös perzsa kandúrt, elhoztam és éjszakára összezártam őket, de reggelre nagy pofozkodásra ébredtem, igy úgy gondoltam, a nász nem sikerült.Nem is láttam a cicámon semmi változást, még az utolsó nap is a szekrénytetejéről ugrált le.

Aztán szülés előtt bevackolta magát a beépitett szekrénybe.Nem volt gyakorlatom a cicaszülésben,pláne első szülés, gondoltam, hogy itt maradok vele, hátha orvos kell. A titkárnőnek telefonáltam, hogy irjon ki egy nap szabit és lefestettem, mi a helyzet.

Később Csirike, a titkárnő elmesélte, milyen bajba keveredett. A főnök kiszólt neki, hogy küldjön be engem, mert tárgyaló felek érkeztek. Ez egy épitőipari cég volt, ahol állandóan tárgyalni kellett, hol az alvállalkozókkal, hol az ellenőrökkel, ezzel,azzal. Alényeg, hogy az épitkezésekre jutott a legkevesebb idő..

Tehát a főnök keresett és Csirike mondta, ma szabadságon vagyok.

Hogy-hogy szabadságon?- kérdezte a főnök csodálkozva, szokatlan volt neki, mert rám mindig számithatott..

-Icus szülési szabadságon van,-válaszolta ijedten a titkárnő.

A főnöknek még az álla is leesett a csodálkozástól.Hogy aztán mi történt, azt már nem részletezem. De a kollégák minden harmadik hónapban érdeklődtek, mikor megyek szülési szabadságra..

2012. november 25., vasárnap

MÁR MONDTAM

Ilona BarthaTóth

Már mondtam, hogy ne kiabálj
ha valami fáj!
A folyó is hangtalan, ha jön az aszály
és elapad,
elmúlik minden, mert az idő halad,
mély fájdalmak sebe a szivben marad.
Már mondtam, hogy ne kiabálj,
ha jön a viszály!
A hangos szó tüzet szit és lángot lövel,
mint a dagály
árad és hullámzó, parttalan tenger.
Már mondtam, hogy ne kiabálj,
ha bántanak!
Sértő, igaztalan szavakkal dobálnak
s amit mondanak
igaz is lehetne,raktározd lelkedbe,
gyűlölködésnek, haragnak szivedben nincs helye.

De azt még nem mondtam, hogy kiabálj
ha öröm ér!
Hogy tudja meg a világ, a boldogság
mennyit ér,
a hangos kacaj, nevetés, vidámság
minden bajra a legjobb orvosság!

De ha nevetni nincs kedved,
mosolyogj csendedben

2012. november 24., szombat

Egyedül a tanyán

Egyedül a tanyán /Játék a szavakkal - pályázat!/

2012. november 15. - Látogatók száma: 40
Alkonyodott. Az asszony, -mint minden nap, odaült az ablakhoz és nézte, amint az utolsó sugarak átszűrődnek a fák sárguló lombjai között és megtörnek a kerités kapuján. Ősz volt már, az esték is hűvösek lettek, de a biborba hajló ég látványa mindig lenyűgözte. Régóta egyedül élt, mióta az öreg meghalt, egyre nehezebb lett az élet a tanyán.
Nem nagyon birta már a munkát, az idő elszállt felette. Reggel megetette az aprójószágokat, a két kecskét, Borit, a lovat. Majd ment kapálni a kis veteményesbe, öntözgetett és füvet kaszált az állatoknak.
Ezen tűnődött, ahogyan ott könyökölt az ablakkal szemben a konyhaasztalnál. Ezek a késődélutáni órák jelentették számára a pihenést.Különösen szerette ezt az időszakot, mert ilyen tájban a kerités léckapujára egy vadgalamb szállt, ott ücsörgött, szemeivel az asszonyt kereste. Az öregasszony úgy érezte, a férje lelke van a galambban, mikor megjelent, mosolygott és beszélt hozzá. A kapu elé magokat hintett és mindig kitett egy száraz zsemlét, amit a galamb elcsipegetett, majd tovaszállt.
Az öregasszony becsukta az ablakot, bement a szobába és begyújtott. A tűz ropogott, rádobott még néhány fahasábot és lefekvés előtt kicsit üldögélt a kályha mellett. Megint mosolygott és gyengéden megsimogatta a meleg vaskályhát. Nagyon szerette, a szoba ékének tartotta , szegény férje a halála előtt még átfestette kályhacsőlakkal, mai napig is jól mutat a sarokban.
Csendesen elmélkedett még a kis sámlin ülve, nem fájt már neki a magány, a sok tennivaló, amin régen ketten osztoztak, most mind ránehezedett, nem volt ideje napközben az elmúlt dolgokon rágódni.
Azért is szerette az esti órákat, mert ilyenkor magába mélyedhetett, a fiára is gondolt, aki valahol külföldön kereste a kenyérre valót.
Csendesen átgondolta a másnapi teendőket, majd nyugovóra tért. Néha fel-fel riadt, mert álmában surranást hallott, ami félelemmel töltötte el, de reggelre elszálltak a sötét gondolatok.
Korán reggel, mikor felkelt a nap, boldogság töltötte el. Örömmel nyugtázta, hogy él és újra látja a zöld füvet, a novemberi levélhullató fákat. És estére a vadgalamb majd újra megérkezik..