2020. május 18., hétfő

Csak a csend

Most délután kint molyoltam egy kicsit a kertben, készítettem néhány felvételt.Ez a kiskert az én menedékem. Néha csak leülök a kerti padra, elszívok a kávé mellett egy cigarattát, szememmel végigsímogatom a nyiladozó virágokat és elfeledkezem minden szomorúságról. Nem is tudom, hogyan vészeltem volna át az elmúlt heteket, ha ezt nem tehetném. Végtelenül sajnálom azokat, akiknek nincs kertjük, vagy egy kicsike udvar, vagy legalább egy erkély és be vannak szorulva a panel, vagy egy társasház négy fala közé. Együttérzésem és a remény, hogy rövidesen ők is üldögélhetnek egy parkban és gondolataikba mélyedve élvezhetik a természet szépségeit...
37 hozzászólás
18 megosztás

Szép délutánt

Szép délutánt!
Már csak ezt merem írni, biztos gondoljátok, no, az öreglány feléledt a nap második szakaszában, biztos jól kipihente magát...Van benne valami, de elárulom, pihenéről nem volt szó, csak kirázott a hideg-már úgy ébredtem. A fene megette, egy-két nappal ezelőtt még 30 fokban vidultam, ez mára majdnem 20 fokkal kevebb lett. De megoldottam ezt is, gondoltam, sütök egy kis pizzát, nem kívántam olyan jajde, de amig sült, jól átmelegedtem a sütő mellett. Szóval visszatért belém a lélek és egy pár napig még vacsorám is lesz...Azért remélem, nem egész tavasszal és nyáron is pizzát fogok eszegetni. Igaz, most fagyosszentek van, de ki tud már itt előre jósolni?

Álmodom, Kerek világom

 
ÁLMODOM
 
Álmodom egy olyan szép világról,
Hol egyformák a népek, nincsenek
Fegyverek, gazdagok és szegények,
Tarka pillangók szállnak a virágról.
Álmodom egy országról, hol erdők
Illata terjeng, szorgos emberekről,
Munkáról, a haza becsületéről,
Rétekről, ahol dúsak a mezők.
Anyákról, kik gyermekeket nevelnek,
Öregekről, kik olvasnak, pihennek,
Nem sárga csekkeket lapozgatnak..
Álmodom egy egészséges nemzetről,
Hol mindent megoldunk közös erőből.
Hasznára válunk szép magyar hazánknak.
/BI/


 
Kerek világom
 
Nem tartozom sehova,
nem tartozom senkinek,
nem tartozik nekem senki,
világom kerek, benne semmi,
mégis lehet benne élni.
Folytasd tovább, ha akarod,
de az már a te sorsod...
/BI/

22 hozzászólás
6 megosztás