MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ

Most
tömjénes tavaszillat terjeng a levegőben,
bárányfelhők suhannak az égen,,
madarak rügyező fákon trilláznak a fényben.

S mint külhonba tévedt gyermek, ha hazatalál
a fecskék is hosszú útjukról visszatérnek már,
csoda ez a tavasz és ahogy az idő halad
azt érzem, egyre drágább nekem, mert megélhetem.
Mégis

Itt bent úgy fáj valami, mikor látom a fecskéket,
az új tavasz illata emészti lelkemet,
próbálom kordában tartani szívemet..
Mert
Hiányzol, ha esténként a holdat bámulom,
s éjjel álmot kergetve kitárom ablakom,
hegyek lábánál a harangvirág is halkan kong,
suttogom neved, reménytelenűl, jöttöd várom
Most és mindörökké..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

PIPACSASSZONY

Egy másik életben
vérvörös pipacsasszony leszek
s tánclok ledéren, lengén,
rebbenek, mint enyhe szellő a réten.
Aranyfényben tündöklöm,
aranymezők illatában fürdöm.
Piros tűz, szerelem,
Te ott leszel velem!
Pipacsok kórusában is megismerem hangod,
pillekönnyű szírmaimmal simogatom arcod..
Rövidke lét után a szírmom lehullik,
de ne félj, a szenvedély, égő tűz nem múlik..

Amig pipacsok nyilnak virágos mezőkön,
szépség és szerelem is virul a földön.

B Ilona Tóthné
Kép:Net

NE HIGGY

Ne higgy a bókoló szavaknak
melyek a semmiből fakadnak,
a bók lehet galád és csalfa,
alkalom-szülte sziv -csapda

Ne higgy a kábitó mámor
széditő, hazug álmainak,
magasra röpitenek párszor
engedve kifordult vágyaidnak.

Gondolod, madár vagyok, repülök
a magasba, kéklő messzeségbe,
de jaj, mi történt? Szédülök!
Nagy erővel csapódsz a földbe..

Ne higgy a borgőz nyugtató kedvében,
csak a lelked poshad, szédelegve jársz,
s ha eljön a bús kijozanodás
újra innod kell mámor hevében.

De higgy az igaz szónak, a valónak,
világot átrepülő, hazatalált galambnak,
forrás tiszta, kristály vizének,
az életnek, levelet hajtó öreg fának.

B Ilona Tóthné
Kép: Net

VIRÁG SZÜLETIK

" Április, április,
egyszer nevetsz, máskor sírsz.
Jókedvedben nagyot kacagsz,
dalra buzdítasz madarakat,
s a hőségtől, barátom,
leveszem a kabátom.
Aztán megint dühös leszel,
havat dobálsz ránk mérgesen,
s úgy fúj a szél, barátom,
fölveszem a kabátom.
Április, április,
nem vagy szeszélyes kicsit? "
(K.László Szilvia: Április )

A magok el vannak vetve. Tehetetlenül, sorsukra hagyva hevernek, dideregnek, fáznak a nyirkos földben, eltemetve. Lesz-e valamilyen varázslat, amely feléleszti őket?
A burok, amely eddig körülvette, óvta őket, lassan átnedvesedik. Bár a felszín rezzenéstelen, zabolátlan ősi energiák mocorognak alatta, bizseregnek a sejtekben. Mint születő emberi testben a véráram lüktetése. Aztán a burok megpattan, a rögökbe gyökerek kapaszkodnak, fakadórügyek fényindákon lógva törnek a felszínre, levelek sarjadnak, s a szárak egyre magasabbra ágaskodnak.
Óh, természet, te vagy a csoda! A mag meghalt, de új élet született.
A bimbókat égi harmat táplálja, illatukat pajkos szellő hordozza a hátán s föld zenéjére kitárják szirmukat.
Virág születik..

Élnek, s elvarázsolnak minket..

B Ilona Tóthné
Kép: Net