Ma szinte októberi nyár van itt, gyorsan neki is estem remélhetőleg az idei utolsó fűvágásnak. Magad Uram, ha szolgád nincsen...
Közben el elmélkedtem néhány dolgon, mert nem tudom, ki hogy van vele, nálam kifogyhatatlan a révedezésnek való.
Most például arra gondoltam, hogy nem hitegetem tovább magam, tényleg megöregedtem és visszatekintve néhány évre, úgy érzem, mintha már nem is ebben a világban élnék. Úgy megváltozott minden és én alig vettem észre.
Úgy döntöttem ugyanis, hogy hű társam, barátom,szeretett kutyám halála után bepótolok itt a ház körül egy-két dolgot, amit közel húsz év alatt nem tudtam miatta megcsináltatni. Mert,hogy őszinte legyek, nemigen ugrálhattak itt körülöttem a mesteremberek, amit én nagyon jól tudtam és lemondtam sok mindenről. Megkötni nem akartam, viszont meg volt az önálló véleménye, amit "köreinek zavarása" ürügyén harapással kinyilvánított.
Szóval most, hogy nincs, hozzákezdtem intézkedni.Aztán rájöttem, kutya nélkül sem értem én ezt a mai világot. Telefonok, egyeztetések, árajánlatok, előleg, adók stb...Csak ezek után készülhet el valami, ha elkészül.Mert olyan is előfordul, hogy mindezt átevickled, de közben elfogy a fránya pénz és te nézed a plafont.
Ha visszaemlékezem, valamikor ez nem így volt,-mondom a mai fiatalságnak, hogy legalább valami sejtésük legyen.
Ha szerettünk volna elvégeztetni valami munkát, szóltunk egy szakembernek, aki megnézte,hümmögött, közben kettogott az agya, végül megmondta, mikor és mennyiért. A lezárás egy kéznyújtás volt,-itt a kezem, nem disznóláb, oszt annyi. Ezzel a bürokrácia el volt intézve, a mű idejében elkészült és vége.
Dehát azóta sokat fejlődtünk, én megöregedtem és a négydioptrás szemüvegemmel tekingetek vissza, úgyhogy nem tudom, más is így látja-e a múltat. Valahogy hiányzik az a kéz...
De legyünk modernek: ez van, ezt kell szeretni...
/BI/
