2013. március 22., péntek

AZ ÉLETEKRŐL..

Az életekről..

2013. március 22.
" A tegnap történelem, a holnap misztérium, a ma ajándék."

Találkoztál már azzal az érzéssel, hogy egy pillanatra az a benyomásod, már valamikor jártál ezen a helyen, voltál ebben a helyzetben, már érezted ezt az érzést?
Azt az érzést, amit dejá vu-nak mondanak.

Ilyen az álom is. Utazunk az időben, egy másik dimenzióban, más életekben. Mindez megtörténik s mikor felébredünk, úgy véljük, abszurd dolgokat élünk át.
Sokszor felvetődik a gondolat: A halállal véget ér-e az élet, vagy csak átlépünk egy másik sikra? A születés nem kezdet, a halál nem vég. És akik elmentek, azok hol vannak?
Velünk vannak, szeretteinket soha nem veszitjük el,hiszen nem haltak meg.

Coelho szerint: képzeljünk el egy vonatot, ahol nem látom a szomszéd vagonban utazókat, mégis ugyanabban a térben, időben utaznak, mint én, te és mindenki.Nem tudunk velük beszélni, nem tudjuk, mi történik a másik vagonban, de ők akkor is ott vannak..Az élet egy sok vagonból álló vonat, hol itt vagyok, hol ott, néha átmegyünk egyikből a másikba, például mikor álmodunk.
Magunknak tehetjük fel a kérdést és válaszolhatunk: Csak egy életünk van?

Engem sokat foglalkoztat ez a kérdés, különösen akkor, amikor egy közeli hozzátartozóm, szerettem kilép ebből a sikból..

Kép: saját
Ilona Bartha Tóth