Csalódás után

mi lenne velem, ha egyszer
azt mondanád hirtelen
menj tovább
egyedül...
legbelül
véreznék, mert elhittem neked,
hogy én vagyok a mindened,
már tudom
képmutatás,
ámítás
lovagolt a szavak hátán,
s annyira fájt a butaságom,,
posványba merült hitem, mert
hittem....
tévedtem,
de egyszer minden véget ér,
mára hulló csillag lettél,
valahol hamuvá égtél,
hagytam...
beláttam,
jobb ez így, mint élni hamisságban,
új reményem lett: bízni a mában,
az óra tovább ketyeg...

ma templom hűvösében hallgatom az igét...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Várnai Zseni: Szolgálj szívem

Csak kitartás! - bíztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon  fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott  elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyul,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odjut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

/netről véve/

ÉLETEM MEGFEJTHETETLEN REJTÉLYEI

Ma esősen kezdődött a reggel.A "trónom", azaz a sámlim(van, aki sámedlinek nevezi) elázott az éjjel a kertben, így most állva szürcsölgetem a feketetém. Ülve kényelmesebb lenne, dehát ez van. Ilyenkor mindig olyan dolgok jutnak az eszembe, amik néha keserítik az életemet.
Itt vannak például a rejtélyeim. Szerinten minden embernek vannak meghatározhatatlan esetei, az lehet a különbség, hogy az enyémek elég kellemetlenek.
De kezdjük előről.
Misztikus számom az 1, azaz egy.
1. Mosogatás.
Nem folyó csapnál mosogatok, hanem vizet eresztek a mosogatóba, majd suvickolás után átöblítem az edényeket.
Mikor mindent elmosogattam, kezdeném leereszteni a vizet és hirtelen belémnyilal, hogy egy valaminek még kell lennie a mosogatóban. És tényleg, egy kiskanál még ott fürdik a mosogató alján.

2. Kutyakaja
A kutyának van egy külön vágódeszkája, amin a reggeli májaskenyerét az elektromos késsel apró kockákra vagdosom, szépen, mondhatnám művészi elrendezésben szétterítem a deszkán a felaprózott kenyeret, hogy soknak lássék és lehetőleg a májas fele legyen felül., majd leteszem nyelvet lógató szája elé, no, nem a földre, hanem a szőnyegre, mert csak onnan hajlandó megenni. Ahogy tenném le, egy kocka mindig leesik, csodálkoznék, ha nem így volna.
De ugyanez történik, ha krumplit hámozok vagy zöldséget pucolok. A felesleget az asztal széléhez illesztett konyhalapátra "seprem", miáltal egy héj  vagy zöld rész richtig a konyhakőre kerül. Ezért külön le kell hajolnom.
Számtalan hasonló esetem van még, példul, ha gazolok a kertben, vagy gallyakat aprítok, mikor végzek, marékrafogom az egészet és beteszem a zöldzsákba.De egy zöldecskéért még vissza kell mennem, mert az kiesett a cipelő markomból.

3. Miért pont a fagyasztó legalján van az, amit ki szeretnék venni?
4. Hova tettem azt a valamit, amit nagyon megjegyeztem, hogy hova teszek, mert nagyon fontos?
5. Miért mindig akkor történik valami, amikor nagyon sietek?
6. A sógor miért percre pontosan este hatkor telefonál, mikor már ötvenszer megmondtam, ebben az időpontban az istenkének sem vagyok itthon, mert akkor kezdődik az egyetlen TV műsorom, amit nézek, azaz a Hiradó...

Mintha már kezdene világosodni kicsit, jobb kedvre derültem, örömömre a fagyasztóból nem kell kivennem semmit, mert ma friss alapanyagokból készítem az ebédet.
A rejtélyeket pedig majd ráérő időmben megoldom, ha addig élek is...

B Ilona Tóthné
kép: Net
2016.10.23. Feleségek.hu vezércikk.

Úton, haza felé tartva

(Töredék a gyermekkoromból)

Haza felé tartottunk, suhantunk a főút tükrén,
a gyerek bóbiskolt a kocsi hátsó ülésén,
kétoldalt naraforgók kókadoztak a melegben,
magaba mélyedten, bágyadtan az utat figyeltem.

-Mama, mesélj-riasztott fel hirtelen a gyerek,
milyen volt régen a ti szünidőtök? Figyelek!
-Tudod, mi nyaranta a nagyszülőknél voltunk,
s míg a papa a földeken szántott, a réten játszottunk..

Lassan poroszkál a lovasszekér a mezei úton-kezdtem,
s látom, unokám szeme örömmel megrebben,
-szemben már a lenyugvó nap aludni készül,
tikkadtak az útszéli virágok, már a tücsök sem hegedül.

A bakon öregapám ül, kérges kezében a gyeplő,
szikár alakján az utolsó sugár is megtör,
hátra-hátra néz s mi vidáman kapaszkodtunk a szekérbe,
nagyanyánk vár, tejespuliszka készül estére...

Friss kenyér illata lengte be a levegőt,
a mama már holnapra megsütötte a betevőt,
vacsora után még kergetőztünk az udvaron,
a papa pipára gyújtva merengett a holnapon.

Közben megérkeztünk, s a gyerek a lépcsőfordulóban
kezével ostorsuhintást utánozva kacagva visszaintett,
a nagypapi varázsló volt, mint Harry Potter, -elmélkedett.
Meghatódtam, szemem valamiért nedves lett...

B Ilona Tóthné
Kép: net

MARGARÉTÁK KÖZÖTT

(Egy kép margójára barátnőmnek, Valinak)

Azúrkék égen ontja sugarát a nap,
az enyhe szél margaréták illatát sodorja,
s te úgy állsz ott köztük, mint az istennő, Flóra...
Szinte hallom, mikor néhány bárányfelhő
egy sugárba kapaszkodva kíváncsian kérdi:
ki ez a nő?-Mivel válasz nem kapnak,
az ég kékjében továbbúsznak.
De én tudom, ki vagy-a barátnőm, már oly régen,
s most itt mosolyogsz a margarétákkal teli réten,
valahol, valamelyik országban éppen,
mert mindig hajtott a vágy, megismerni másokat,
én is így voltam,de az élet néha gátat szab...
Emlékszel, mikor mind együtt ültünk a diófa alatt?
Hol van már az a nyár, de az emléke megmaradt.

Most egyedül állsz a fehér szirmú margaréták között,
mint a virágok istennője, Flóra, de halvány mosolyod mögött
ott bujkál a féltve őrzött szabadság pillanata,
amely mulandó életünknek értelmet ad még,-ma..

B Ilona Tóthné