2012. április 4., szerda

Testem egy gép


Testem egy gép


Testem egy gép
Része az agy és a kéz
Az agy a motor
De a kéz sem botor,
Teszi, mit az agy parancsol.
Ha az agy dúdolgat,
A kéz pengeti a húrokat.
Az agy, mint főnök irányit,
A kéz az, aki megvalósit.
Van, amikor a kéz azt mondja:
Mit nekem agy! Mi a haszna?
De agyatlanul a kéz sem más,
Mint egy otromba kalapács.
Az agy is néha veszélyes,
Gondolata tekervényes,
A kéz nem képes követni,
Olykor megáll és leinti.
Mindketten elfelejtik,
Egymással is csak nagy senkik,
Mert a nagyfőnök nem az agy,
a SZIV az,aki mindent ad!



 

Romokban


Szonett 16.

Óh, azok a nehéz, régi szép évek,
Amikor még búzák hajladoztak
A mezőn, réteken virágok nyiltak,
Marhák, tarka tehenek legelésztek.

Mennyit dolgoztunk szegény emberemmel,
Hajnaltól napestig a földeken,
De nem volt hiányunk az életben,
Szépen teltek az évek, fegyelemmel.

Most magam vagyok, ülök naphosszat,
Az élet nem tartogat mást, csak rosszat,
Erőm elhagyott, lassan felállok.

Nincs már föld, állat, a siromra virág,
Romokban hever a tanyavilág,
Senki sem veszi észre, ha meghalok..


Az életvonal - Tanka





Nézem a kezem
tapogatom tenyerem
kusza ráncok közt
hosszú életvonalam
minden nappal rövidebb




Barátok


Szonett 17

Azt mondod, barát vagy,-nyújtsd a kezed,
Akkor mindenben osztozom veled!
Jön bármi, mindegy az út hova vezet,
Egyfelé megyünk, gondolatom tied.

Az életben nem csak könny és bánat van,
Ha borús vagy, mondd el, mi a bajod,
Oszd meg velem, vedd le, mint nyűtt kabátod,
Én örömöt adok, fogadd el bátran.

Bizalmunk töretlen kell, hogy legyen,
Világitson, mint napsugár, fényesen,
Akkor szerető, igaz barátot kapsz.

Ha évtizedek múlva is úgy szólitsz
Mint tegnap,akkor tudom, hogy barát vagy,
Nem változott semmi és az is maradsz.


2012. április 1., vasárnap

Farkasüvőltés


 / Nagyapám emlékére /

Őseim valaha Erdélyben éltek,nagyapámék később Szatmárban,a Tisza felső harmadában gazdálkodtak.Kis birtokuk volt a Tisza és a kis Túr találkozásánál.Ennek a birtoknak egyrészét ő is örökölte,a másik részét határtalan,szorgos munkával szerezte meg.
Nagyapám egy magas,szikár,izmos ember volt ,olyan volt ő a mi életünkben, mint egy bástya.Mióta az eszemet tudom,kora hajnalban kelt,ellátta az állatokat,majd kiment a földekre és napnyugtakor a lovasszekérrel hazaballagott.Mindig vitte magával az aznapi harapnivalót,nagyanyám nagy szeretettel készitette el neki szintén hajnalban,amig az állatetetés folyt.Szófukar ember volt,ha pihent. rágyújtott a pipájára,csendesen leült,elmélkedett,gondolom a másnapi teendőit rendezte el magában.
Mi,gyerekek a nyarakat mindég a nagyszülőknél töltöttük.Gyakran felkapaszkodtunk a szekérre és amig nagyapám a földeken dolgozott,bodogan szaladgáltunk a virágillatos réten a hajladozó búzaszálak között,kerestük az ürgéket,a mezei nyulakat,bújócskáztunk.Gyönyörű,mesebeli nyarak voltak ezek nekünk,városi gyerekeknek.Még most is átmelegszik a szivem,ha rágondolok.
Aztán egyszer csak mindennek vége lett.A földeket elvették.Amikor nagyapám ezt megtudta,kiment a kis Túr partjára és oditott,úgy hangzott,mint a farkasüvültés,rekedt hangon,összefüggéstelenűl,szakadozottan kiabált.Minden benne volt ebben az orditásban,az évszázadnyi munka a fájdalom,a kilátástalanság,a legszeretettebb valami,a föld elvesztése.Borzasztó volt hallani és látni,amint ez a megingathatatlan,életerős ember,a mi bástyánk összeomlik.
Nemsokára rá meg is halt.Nem volt értelme a további életének,mert minden,ami volt és amit felépitett,odalett.Nagyanyám néhány hónapra rá követte,Ő sem tudta már kinek késziteni a kis ebédet,nem tudott kit hazavárni nagy szeretettel.
Reggel, amikor felébredtem,a saját hangomat hallottam,amely nagyon hasonlitott nagyapáméhoz.Verejtékben úsztam.
Azt mondják,az ember álmában gyakran átéli a megtörtént eseményeket,főleg azokat,amelyek napközben is foglalkoztatják.Igy van,megtapasztaltam...