VERS
BARTHA ILONA
Nagy szeretettel ajánlom Ilona verseit, amelyekkel bepillantást enged lelkébe, ars poeticájába. Hozzon nekünk nyugalmat e zűrzavaros napjainkban!
Legyen béke
Tavasszal, mikor rügyeztek a fák,
Bársonyos fűvön sétáltunk napsütésben.
Virágillattal teli levegőben
Rózsaszín almaszirmokat szórtál rám.
Szép volt az élet, ábrándoztunk,
Világi bűnök nem érintettek,
Hittük, nem csalnak a messzeségek,
S életünk végéig tart közös utunk...
Most sötét utcán egyedül sétálok,
Emlékeim követnek, mint árnyékok,
Ott táncolnak a fényes köveken.
Tovatűntek a rózsaszín álmok,
Tört életemben mást már nem kívánok,
Legyen meleg béke a szívemben.
*
A rendszer
Bölcsőnk a föld, e titok-világ,
ki tudja, hány millió év óta
állandóan más arcát mutatja,
özönvíz és jeges ár,
sivatag és fagyhalál,
viruló tavasz,
majd hőség, perzselő nyár,
új bor illatától megszédült őszi levelek,
tél fehér havával borított tájak, hegyek...
S mint jó anya, a nap sugároz meleget és fényt,
elűzi napról napra a sötétséget és az éjt.
Egy gigantikus rendszer ez,
hol égnek s földnek,
csillagoknak megvan a helye,
összetartja őket a természet ereje,
s ha a rendszerben valami rossz felé mozdul,
a világ, s benne a föld is felfordul...
Csak a szél,
a szél az, ami szabadon kószál,
gyermekként, szendén,
vagy bőszül, mint oroszlán,
eljut bárhová, mindent lát,
ismeri az univerzum titkát.
Vajon ki vagyok én,
s ott voltam-e minden újrakezdett korszakban,
mint láthatatlan,
atomnyi porszem,
léteztem-e elsüllyedt világok
mérhetetlen mélységében?
És te hol vagy,
megtaláltál már,
vagy lelked a surranó szél hátán száll?
Jó lenne, ha még e világban
egyszer megtudhatnám...
*
Szögre akasztott bakancs
Észre sem vettem, folyton csak mentem,
s közben az idő elszállt felettem,
feküdtem völgyben, megmásztam hegyeket,
néztem a csúcsokon tekergő fellegeket.
Elmerültem olykor nyakig a sárban,
megkapaszkodtam egy vékony hajszálban,
küzdöttem mindig szívvel, reménnyel,
de a célomat soha nem adtam fel.
Ha sors kergetett, szedtem a lábam,
részem volt ámulni sok-sok csodában,
mélyen érintett mások szenvedése,
s e gépies kor tehetetlensége.
Elfáradtam. Elnyűtt bakancsomat
a lét meredek falára akasztottam,
az idő majd lemossa róla a port,
mely rárakódott, mikor egy senki
zarándokolt...
Röviden magamról:
Nyugdíjas vagyok, műszaki-gazdasági vonalon dolgoztam az építőiparban. Verseket, prózákat 7-8 éve írok, a Facebookon több irodalmi csoport tagja lettem. Az írás nekem kikapcsolódás, lelki szükséglet. Van egy blogom is, sikeresen vettem részt néhány irodalmi pályázaton, antológiákban is jelentek meg verseim, 2018-ban egy verseskötetem is kiadásra került.
***
Szerk.: Szele Anna
Fotó: Bartha Ilona portréja
