RIPORT

Magdolna Folinek‎EZÜST HOLDAS VERSÍRÓK!

☾★RIPORT!
B Ilona Tóthné Ezüst Holdas Költőnkkel.
Köszöntelek Téged is Ilona!
Te mikor is kezdtél verseket írni?
-Miután nyugdíjba kerültem és a falumba 5-6 éve bevezették az internetet, rádöbbentem, milyen határtalan lehetőség rejlik a számítógépes világban.Azóta...
Eddig mennyi verset írtál?
-Bekerültem egy irodalmi csoportba vers-szeretetem révén, ott történtek meg az első vers próbálkozásaim, majd egyre több verset írtam.Van egy saját blogom, ahol közel 450 versem van bejegyezve, de sok olyan szonettem, versem, novellám van még. Többek között az egyik online magazinban jelennek meg írásaim, több pályázatnál az elsők közötti helyezést értem el...
Jelent meg már verses köteted,és ha igen hány db?
-Verseskötetem még nem jelent meg, bár egy kiadó jelezte, szívesen kiadnák verseimet.Nemet mondtam, hiszen már elég idős vagyok, a rendszerezés, az író-olvasó találkozókon való részt vétel nekem már nagyon fárasztóak lennének...
Te,hogy fogalmaznád meg 1-2.szóban írói stílusod?
-A lelki béke írója vagyok!
Mit üzennél 1.mondatban író társaid számára?
-Kortársaimnak szeretném elmondani, hogy soha semmit nem késő elkezdeni. A mi nyelvünk páratlanul gazdag, szépséges és kifejező, használjuk ki ezt a lehetőséget. Az ember igazán addig él,,amíg vágyaink és céljaink vannak, így szeretnék még írni néhány verset, novellát, szeretnék még nagyokat kirándulni, csodálni a gyönyörű természetet...
S mit üzensz Te a világnak?
-Mi mást kívánhatnék, mint az emberi méltóság és a természet tiszteletét, megbecsülését, békét és nyugalmat a forrongó világban!
*
Köszönöm Neked is Ilona az őszinte vallomásaid!
S beszéljen helyetted is egyik versed még!
*
írta: B Ilona Tóthné

Siklik a csónak.
Siklik a csónak a csendes tavon,
mint vízisikló a parti nád között,
sejtelmes hold világit a tó fölött,
ahogyan fény vezet a vándorúton.
Mert mi vagyunk a csónak, hánykolódunk
életünk néha békés tó felszíne,
örömökkel és csodákkal van tele,
csillogó csillag fényében úszunk.
De ha a csönd felett háború dúl,
az ég is haragosan felmordul,
viharos széltől csónakunk széthasad..
Tekergő örvény lehúz a mélybe,
bízol-e magadban, élni akarsz-e?
Hát mutasd meg, erős vagy! Rúgd föl magad!
*

BOCSÁNAT

/ Egymondatos: ...ez visszarepít a régmúlt időkbe.../

Ez a történetem visszarepít a régmúlt időkbe, a régi "jó béke időkbe", amikor András és Ilonka házasságot kötött egy szabolcsi, határ menti faluban.

Mindketten elszegényedett nemesek leszármazottai voltak, a felmenők között ügyvédek, papok, földbirtokosok voltak. Nekik már csak a kutyabőr és néhány hold föld maradt.De a fiatal házasok szorgos, becsületes, fáradtságos munkájukból szépen megéltek, egyetlen fiúkat taníttatták és az volt az elképzelésük, hogy ha a fiú, Zoltán megnősül, senki más nem lehet a felesége, mint a mellettük lakó postás kisasszony, Betti. Csakhogy az élet felülírta az elképzelésüket..

Zoltán megismerkedett Erzsikével, aki a falu védőnője volt.Az ismerkedésből nagy szerelem lett.Erzsike gyönyörű úrilány volt, akinek önálló elképzelése volt az életről, hamar otthagyta a hatgyermekes családi fészket, a szülők legnagyobb tiltakozása ellenére. Ő tanulni akart, iskoláit Szegeden végezte el.
Bizony, abban az időben az apa feladata volt, hogy a család anyagi biztonságát előteremtse, a feleség és a lányok pedig a mindennapi, otthoni munka, a háztartás vezetés, a  melegség záloga volt. De Erzsike nem akart tétlenül otthon ülni és milyen jól tette, hogy ezt a szép, női szakterületet választotta és végezte el, mert a szülők aránylag korán meghaltak, így segiteni tudta testvéreit.

Zoltán és Erika nagy szeretetben éltek, egy nagyvárosba költöztek, házasságukból három gyermek született. A gyerekeket nyaranta elvitték az apai nagyszülőkhöz, ilyenkor ők is kivettek néhány nap szabadságot és együtt élvezték a falusi élet szépségeit. Azaz élvezték volna, mert Erzsike anyósa soha nem tudott belenyugodni, hogy a menye nem Betti lett. Az esküvő után is majdhogynem seprűnyéllel kergette meg Erzsikét.Nyaranta is a szabadság idején ott bántotta, szurkálta, ahol tudta, hiába láthatta, hogy Erzsike igazi családanya és szerető feleség. A gyerekek még kicsik voltak, ők ebből semmit nem vettek észre, nagyapjukkal töltötték az időt a földeken.Éveken keresztül ment ez így, Zoltán sem tudott ezen a helyzeten változtatni.

Aztán a nagyapa egy  szívrohamban hirtelen  meghalt. Alig temették el, mikor rá egy hónapra Zoltán kapott egy levelet Bettitől, hogy az anyja nagyon beteg, nála van és azonnal utazzanak el hozzá és rendezzék szegénynek a helyzetét.(Betti vénlány maradt, soha nem ment férjhez.)
Zoltán és Erzsike utaztak is azonnal, a mamát hazavitték, aki nagyon beteg volt, mai szemmel nézve gégerákos lehetett. Erzsike éjjel-nappal mellette volt.ápolta, gondozta, fülledt nyár lévén legyezgette, etette, szinte nem is aludt ebben az időben...
Egy nap, mikor az anyósa már haldoklott és ő ott ült az ágya szélén ,simogatta a szenvedő arcot, Ilonka szeméből egy könnycsepp legördült, próbálta Erzsike kezét megfogni és alig hallhatóan-már beszélni sem tudott-suttogta. " Bocsáss meg nekem mindenért, lányom".
Tíz perc múlva meghalt..

B Ilona Tóthné
 2 Magdolna Barkó Péterné és Zoltánné Várady/2017.02/