Mennék már

Mennék már feléd
hívnak az útmeti jegenyék
koronájuk felér a felhőkig
de még árnyékukat taposom
a poros úton, Istenem, meddig?
Vágyam ott kókadozik
a tikkadt virágok között
utilapú levele láthatatlanná teszi
csak én tudom, hogy ott van
senki észre nem veszi...
Mennék már feléd enyhe szél-lebegéssel
hagynám e zavaros vízű világot
hol fulladozom zizzenő nyárfa-rezgésével.
Egyre szűkebb a hely itt nekem
hold hűvös, fénylő udvarába vágyom
s nem kötne gúzsba a lenti félelem.

Mennék már feléd, de még szorít az idő,
talán tompítja vágyam egy frissitő eső...

Bartha Ilona
Kép. Google

A BÜKKBEN

Úgy vágyom fel, a hegyekbe,
de jó lenne most a Bükkbe'!
Mert a lombok árnyat adnak,
átszűrik a sugarakat...
Egy rőtszőrű őz a fa mögött
lesi,-ni-ni, ki jön ott?
A távolban egy madárka
hangja rikolt a világba,
lépteim reccsenő neszét
magába zárja az avar,
nem űz el innen engem
sem zápor, sem zivatar.
Létem csodája vagy természet,
-bár természeted szeszélyes,
hol tüzet okádsz, halálost,
hol hűsen ölelsz, mint most.
Minden évben megtérek hozzád,
ha lelkem pihenni vágy,
megyek, mint hívők a templomba,
kapaszkodom a sziklákba,
hegyed alján bükkfák között
bújócskázik a múlt idő,
felettem egy szirti sas száll,
csőrében prédaként a jövő...

Bartha Ilona
Kép: saját