A kalapos hölgy
A kép a heverőmmel szemben lévő falon van, alatta TV és egyéb műszaki tárgyak Éjjel-nappal szembenézek vele, délután,esténként ott pihenek, éjjel pedig, ha felkapcsolom a kislámpát, onnan néz rám jóságos tekintete.
A bekeretezett, kinagyított fénykép egy gyönyörű nőről készült, komoly, szépséges arccal, nagy, őzikebarna szemekkel, a 30-40-es évek divatja szerinti kalapban. Engem mindig elkápráztat, amikor ránézek és arra gondolok, Karády Katalin és Tolnai Klári sem volt szebb..
Pedig ő nagyon távol volt a szinészmesterségtől,-védőnő volt.
Az ő idejében nem volt divat a nőknek felsőfokon tanulni, a hozzá hasonló lányokat,-mikor beléptek a felnőttkorba, a szülők férjhezadták. Fő hivatásuk az anyaság volt, a családfenntartást, az anyagiakat a férj keresete biztosította. A nő ilyen családban nőtt fel öt testvérével.
De neki más elkézelései voltak az életével kapcsolatban és vállalva az apjával való összetűzést, elköltözött otthonról. Szabadságra vágyott, független életre, tanulni akart.
Nagyon szerette a gyerekeket és rengeteg lemondással, kínnal-keservvel elvégezte a védőnőképzőt. Soha nem bánta meg ezt a döntését, pedig egy fiatal nőnek abban az időben a falukat járni, beteg gyerekeket gondozni, nevelési tanácsokat adni nem kis dolog volt. Ezek a gyerekek egy életen keresztül szeretettel beszéltek, emlékeztek meg az ő védőnőjükről.
Később férjhezment és a fárasztó munka mellett három gyereket szereteben, tisztességgel, végtelen odaadással felnevelt. Nehéz idők voltak azok, mégis mindig volt kenyér az asztalon, néha kapott falun tojást, egy-egy csirkét, a gyümölcsöt az udvaron lévő hatalmas meggyfa biztosította. A fejlődésben lévő gyerekek mindig éhesek, a félfogukra sem lett volna elég egy vizes -zsemle , benne egy vékony szelet répával...A háborús években is minden napra jutott vitaminként egy kanál csukamájolaj..
Minden betegséget, szenvedést, ami a gyerekeket érintette, magára vállalt volna. Mikor a kisebbik lánya mandulaműtétre a kórházba került, ott zokogott a folyosón és kérte Istent, neki fájjon, ne a gyereknek.
Később bölcsödevezető lett, egészen nyugdíjazásáig gyerekekkel foglalkoott. Még akkor is gyakran felkeresték a " bölcsödei gyrekek ", kíváncsi volt rájuk, figyelemmel kísérte életüket.
Aztán gyerekei kirepültek otthonról, a férje meghalt és csendes magányban élt haláláig. A gyerekek szerették volna, ha valamelyikükhöz költözik, de ő nem akart, mert a férje ott volt eltemetve és akkor hogyan ment volna hozzá a temetőbe..
A húgom gyakran mondja, hogy néha földbegyökerezik a lába, ha elmegyek hozzá, mert,-mint mondja, mintha anyut látná.
Ilyenkor nagyon boldog vagyok. Igen, a képen, a falon anyám van..
B Ilona Tóthné
19 Lengyel Katinka, Judit Béres és további 17 ember(2017.04.29.)
