2018. május 12., szombat

Ijedtség
2018. május 12.
Vissza a naplóhoz

Ahogy mondani szokták, a bolond a saját kárán, az okos más kárán tanul. Sajnos megállapítom, hogy már megint az első csoportba kerültem.
Történt, hogy a kedves szomszédnőm valamelyik nap felhívott és elújságolta, hogy az éjjel valaki feszegette a garázsajtaját. Ez érdekes volt, mert nálam ugyanakkor másnap reggel az udvart és előkertet összekötő saját gyártmányú kertkapum tárva-nyitva állt, elhúzva előle a tekintélyes méretű, ménkű nehéz betontömböt, ami a zárat helyettesítette és azért tettem oda, mert azt még a kutya sem tudja elmozdítani. Eleinte nem is törődtem vele, talán szórakozott voltam és én mozdítottam el, pedig nagyon jól tudtam, hogy csak kora tavasszal metszegettem az előkertben, azóta nem jártam ott. Dehát az ember mindent megmagyaráz magának.
Most viszont megjedtem, bár nem vagyok félős, de a szobaablakom éjjel-nappal kitárva. Hogy Feco szavaival éljek, kicsit már "öregecske" vagyok( :-)), ki a bánatnak hiányzik, hogy éjjel jobbik esetben fejbekólntsanak?
Rögtön a cselekvés mezejére léptem és rendeltem egy mozgásérzékelőt itt a neten, ami elemekkel, szállítással együtt potom 4,5 ezerbe került...
Fel is szereltem. Sajnos ez még az én mozgásomat sem jelezte, viszont bekapcsolás után egyfolytában világított, így kikapcsoltam, ismerve az elemek működésének az időtartamát. Végül a bejárati ajtóra helyeztem, hogy legalább a fényében este a kulcslyukat megtaláljam. Meg a betörő is.
Szóval óvatosan az itteni vásárlásokkal...
A bejegyzést írta: Ilona

Dsida Jenő: Tíz parancsolat

Napfényes szép napot kívánok!

Dsida Jenő:Tíz parancsolat

(részlet)
Én vagyok a Te távoli
társad és örökös barátod,
kinek kezét sose fogod meg
s igazi arcát sose látod.
Én is, mint te, egyazon úton
járok szüntelen körbe-körbe
s éjszakánként ugyanúgy nézek
önmagamba, e furcsa, görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
De nem szabad velem törődnöd,
legfeljebb ints egy lenge búcsút
felém, ha más tájakra visz
ez a vidám és néha bús út,
mely annyi felé kanyarog,
mert szánalmasan gyönge, gyatra
vadász, ki másra is figyel,
mint az üldözött drága vadra:
célod, hogy rálelj önmagadra.
Kép: saját

A FÉNY

A FÉNY
Szonett
Fény: élet, világosság és melegség.
Erő. A fény ereje táplál, hevit,
Szomorú, sápadt arcokat felderit.
Egyetlen szó, de maga a teljesség.


Ha útját valami keresztezi, tény,
A fény megtörik és sötétség lesz.
Ne féljünk, bármily komor is a vátesz,
Sötétben még jobban tündöklőbb a fény!

Szűrt fényben a létünk is sekélyebb
Nem rideg és hideg, inkább szegényebb,
Olyankor a gondolatok elülnek.

Fogadjuk a fényt ölelő karokkal,
Éltet ad, búzát érlel sugarakkal,
A fényben fák, virágok rügyeznek.
/BI/
Kép: saját

Hagy(j)ma

Hagy(j)ma

2018. május 11.
Ma úgy döntöttem, hagyma napot tartok. Reggel elindultam biciklivel vásárolni, majd hazatérve egy félóra alatt elkészítettem az ebédet.Francia hagymalevest sajtos pirítóssal és rántott hagymakarikákat majnézzel. Finom lett!!
Meg is dícsértem magam, nagyon jólesett, mert ha ez nem, akkor mi lenne más hiteles? :-)))

Ami baj, hogy nagy itt a szárazság. Minden nap beigérik az esőt, de sehol semmi, jégverésből pedig nem kérek! Szóval esténként locsolás...
Szépeket!
A bejegyzést írta: Ilona

Hétköznapi ünnepek


2018. május 9.
Nem az ünnepek jelentőségét (méltóságát?) kívánom csökkenteni, de én már úgy vagyok ezzel, hogy nekem akkor van ünnep, amikor nem álmatlanul alszom és nem rezgő gyomorral ébredek, mert tudom, hogy menni kell a boltba, ügyeket intézni a városba, vagy várni kell valakire, valamire.
Ma ilyen szép "ünnepi" napra ébredtem, reggel komótosan kimentem a kertbe, szétültettem a szépen kinőtt rézvirág palántáimat, mert a zineát káprázatos szineivel nagyon szeretem. Megittam a kispadon a kávémat, majd bementem és odatettem az ebédemet. Ez nem más, mint a töltöttpaprika. Gondoltam, újitok egy kicsit, rizs helyett most gerslit kevertem a töltelékbe. Miért is ne próbálnám ki? Ráérek...Délután majd olvasgatok és felhívok egy-két barátnőmet, mert ez sokszor elmarad az enyhén zűrös napokon...
Boldog vagyok, hogy vannak még ilyen "hétköznapi ünnepeim".

Szépeket kívánok Mindenkinek!
A bejegyzést írta: Ilona

Szabó Lőrinc: Nyitott szemmel


 Azt hiszem, kicsit fáradt vagyok, nincs túl jó hangulatom. Erre ráakadtam erre a versre:



 NYITOTT SZEMMEL


(Szabó Lőrinc)
Nem az, hogy nincs sehol egy angyal,
hogy mást vártam, az volt a nagy baj,
az, hogy csalódni lehetett
s megútálni az életet.
Mindegy, miatta vagy miattam,
nyakig az undorba ragadtam
s tisztálkodtam s elment vele
ifjúságom nagyobb fele.
Volt néhány perc, s a többit,
a többit, a többit, -
- mit kerteljek? - a többit
megette a fene.
Nyakig az undorba ragadtam,
a pénz beszélt, én meg ugattam,
aztán megúntam esztelen
siránkozni az életen
s elvonultam s békét találtam
a magam önkormányzatában,
ahol angyalnak nincs helye,
de az ördög sem fekete.
Van néhány perc, a többit,
a többit, a többit, -
barátaim, a többit
eheti a fene.
Mit hiszek, mi lesz, mi lehet még?
Hiszem a bestia szerencsét,
hiszem, hogy egyszer meghalok
és hiszem, hogy elrothadok;
ilyesmiket hiszek, de nékem
talán már erre sincs szükségem:
nyitott szemmel nézek bele
a rettenetes semmibe.
Lesz egy-két perc, a többit,
a többit, a többit, -
- úgye fiúk? - a többit
egye meg a fene!
 47Gyula Bango, Gabriella Bom és további 45 ember