2015. október 2., péntek

AHOL TAVASZ VAN

Sokat gondolok rád
(idő szántotta agytekervények berkeiben),
várni fogsz, ha majd egyszer elmegyek?
Ahol vagy, ott már nincs
tél, ősz és nyár,
de tavasz igen,-hiszem,
mert valahol örök az állandóság...
Itt most az őszi napsugár simogat,
elringat és borzolja az ideget,
hajamba csempészett egy levelet,
talán tőled egy kései üzenet...
Őszben őszült már a várakozásom,
siettetném az időt,
mert olyan ingatag az élet.
Mégis, mégis, mikor a nap ragyog,
úgy érzem,  még jó helyen vagyok.

Nyílnak még bimbók a rózsáimon,
a legszebbet neked tartogatom...

B Ilona Tóthné
Kép: saját

2015. október 1., csütörtök

SÉTA AZ AVARON

Ezzel a szonettel a játékban I. helyezett lettem

/Játékra /
Szonett

Vérző levelekkel borított az ősz,
rőt szőnyeget terített lábam elé,
ballagok rajta utam vége felé,
egy bódult darázs fejem fölött köröz.

Ballagok lassan utam vége felé,
életemből újra egy év elmerült,
egy fájdalmas dallam bennem hegedült,
arcom sápadt, mint a hulló levélé.

Egy fájdalmas dallam bennem hegedült,
de a pajkos szél felkapta s elrepült,
sárgás avaron sétálva álmodom...

Még vágy vacog bennem színes álmokra,
alkuszom sorsommal, váljon valóra,
legyen még telem és sok szép tavaszom.

B Ilona Tóthné
Kép: Net


2015. szeptember 29., kedd

SAVANYÚ TOJÁSLEVES

Elmúlt a hosszú, forró nyár és hirtelen lehűlt a levegő. Szeles, hűvös napokkal köszöntött be az ősz, a csendes faluban már az utcán játszadozó gyerekek zsivaja is megszűnt, hiszen elkezdődött az iskola.

Marika a fő utca vége felé lakott, három ház volt még mögötte, aztán már csak néhány kert és a rét következett.
Most, hogy megkezdődtek az őszi munkák, a gyümölcsök leszedése, eltevése, tárolása, a zöldségek felszedése, Marika egyre többet gondolt arra, hogy ilyenkor bizony jó lenne egy erős, segítő férfi kéz. A télirevaló tüzelőanyag biztosítása sem egy könnyű munka.

Marika egyedül élt, soha nem ment férjhez, egyszer volt egy tartós kapcsolata, ami a férfi hűtlensége miatt ért véget. Nem is volt belőle túl nagy gondja, csak hát az idő elszaladt, már erősen a középkorba lépett, érezte, egyre nehezebb az egyedüllét. A takaros kis házat, amelyben élt, a szüleitől örökölte, csinosítgatta, a porta tele volt színpompás virágokkal,a kertet gondozta, ápolta és megfogadta,innen soha nem megy el.
Amíg a szomszédjának, Jánosnak élt a felesége, néha átmentek egymáshoz, beszélgettek, vagy a kerítésen át megtárgyalták a mindennapi dolgokat. De az asszony halálával ez is véget ért.

János magának való ember volt, szinte észrevétlenül tette a dolgát, mint Marika a kertben. Egyetlen társa a kis pulija volt, aki mindenhová követte. Néha el-el ment a helyi kocsmába, bár nem volt ivós ember, talán vágyott a társaságra.
Eltelt négy év és ezen az őszön Marikában megmozdult valami.Egyre többször kapirgált a János kerítése mellett, sőt az esti órákban is gondolt rá, ábrándozott, szerette volna látni, beszélgetni vele. Egyszer már arra is vetemedett, hogy a kert végében hátul megbontotta a kerítés alját, hogy a kutya átbújhasson a drót alatt az ő birtokára.
Természetesen ezt szóvá kellett tennie, így átment Jánoshoz "panaszkodni"./ Ilona/
Folytatás:

 Igen ám, de mivel is kezdje a panaszt. Eddig jutott a gondolatban, sarkon fordult a kapu előtt, és hazament. Főzéshez készülődött. Hagymát kockázott, elővette a lisztet, paprikát, borsot, köményt, majd gondolt egy nagyot. Akkorát, hogy ismét átment a szomszéd kapujáig. Eszében sem volt a panasz. Kívül érett nő, belül kamasz. Mi lenne, ha Jánost bevonná egy nagyon régi történetbe? Elmondja neki, hogy tojáslevest főzne, de a tyúkok széttojtak a legelőre. Ez már panasz! Lehet nyár, ősz, tél és tavasz, ha a nő valamit nagyon akar, az már vigasz! Meg is nőtt a gondolat, egész a csengőig ért a keze. Szívélyesen jött János. Pirult, éjszakás volt és most szeme homályos.
- Szia! - szólt Mária.
De lehet, hogy csak gondolta, mert ha megteszi, valamit János is mondott volna. De egymásba akadtak a szemek, ekkor jött a kedves puli és szét acsarogta a meghitt perceket. Magához tért Mariska, panaszáradat indult szájából:
- Szétkaparta a kerítés alját a kutya! Tyúkjaim portád sarkán keresztül a rétre mentek! Főznék egy kis tojáslevest, hát már egy sincs, annyi szent!
Szabadkozik János:
- Megyek, s befoltozom a lukat!
- Nem úgy azt, hé! Ahhoz ketten kellenek! Én most nem érek rá, mert főzöm a levest! - azzal kapja magát az asszony és hazamegy.
Újra a főzésbe kezd, szeme sarkában látunk csillogni valamit, lehet, hogy könnyeket, vagy csak isten sok erővel áldotta meg a kerteket. Abban bizony könnyfakasztó hagymák teremnek. Eddig jutott a gondolatban, rákiált a csengő. Mariska menten a kapuba ered. János áll ott egy tálca tojással, lábánál a puli liheg. Addig míg a tyúkok oda vannak, tojást hozott János. Talán az a nagy bűn kisebbedik. Na, egész csekély lehet az, hisz Mariska a pillanatból egy meghívást fakaszt:
- A leves kész lesz egy óra múlva, átjöhet a kutya is János, ha úgy gondolja!
Megint egymásba ütköznek a szemek, lehet, hogy még ma együtt ebédelnek. A puli nem liheg, kis pofáján az látszik, hogy jóízűen nevet. Mariska lábához heveredik: "Engem meghívtak, én haza sem megyek!"
Készül a "kőleves"./ Sándor /

János szíve átmelegedett. Régimódi ember volt. Vendégségbe nem illik akárhogyan elmenni, ezért kirittyentette magát ,majd szétnézett a kertben és hál'Istennek még mindig nyíltak a rózsái. Összeállított egy szép csokrot.Aztán izgatottan, mint egy kamasz az első randevún- elindult. Neki is meglepetés volt ez a helyzet, magának sem merte bevallani, hogy ő már beletörődött, hogy hátralévő életét magányosan fogja leélni. Most meg itt áll Marika kapujában egy csokor rózsával...
-Ó, de gyönyörű virágot hoztál-lelkendezett Marika. Közben eszébe jutott egy pikáns mondás, amit biztos elmondott volna, ha nem János tartja kezében ezt a csokrot.
-Meg van terítve, foglalj helyet.
-Marikám, tudod, nagyon szeretem ezt a levest. Szegény Zsókám olyan finoman készítette, senki nem tudta ezt az ízt kihozni belőle. Pedig egy egyszerű leves. De Neked most sikerült!
-Mert benne van a szívem és a Te tojásaid-szerénykedett Marika.
Azán beszélgettek, jókat nevettek, mint a régi időkben, felelevenítették a közös emlékeket. Az idő gyorsan elszállt.
-Marikám, meg van még az öreg magnód? Táncolhatnánk egy kicsit...
A magnó a "Mindenkinek van egy álma" dalt zengte, János átölelte Marikát és egyáltalán nem tiltakozott, mikor János keze a derekáról kicsit lejebb tévedt./ Ilona /


Valóban, mindenkinek van egy álma, azt hiszem Jánosé egy fenék, Marikáé az erős férfi kéz. A dolog szépséghibája az, hogy nem minden sláger igaz. Táncot jár Marika fejében egy gondolat. "Ez a kéz, ami most engem tapogat, vajon fát is így hasogat?" János sem mai legény, miért is eressze, ha fölébred benne a remény! "De vajon, Marika feneke ilyen kemény? Vagy a szoknya alatt van valami trükkös ruhaköltemény?" Keze persze nem szorul ökölbe, hisz Marika, majd' minden tojását megfőzte. A jelen boldogsága az, hogy nem került sor arra a kettőre, úgy gondolja most, jó lesz valami egyébre. E szerelmes pillanatban beleálmodja Marika kezébe. Kutyaugatásra ébred a pillanat, sorolnak vissza a tyúkok a kert végén a kibontott kert alatt. (Sándor)
Ilona folyt. köv.
Az ugatás mindkettőjüket kibillentette a tánc közben önmagukkal folytatott monológjukból. Hiába, nem mai gyerekek voltak már, életük során sok tapasztalatra tettek szert és tudták, egy hirtelen fellángolásra ebben a korban már nem lehet építeni.De a kezdeti lépések megtörténtek. Még bármi is lehet...
Mikor János elköszönt, Marika boldogságot érzett.
Milyen jó ötlet volt ez a kerítésbontás! De elhatározta, nem megy fejjel a falnak! Van még idejük, szép lassan tisztába kerülnek egymással, mert régen ismeri ugyan Jánost, de ahogy mondani szokták, lakva ismerni meg igazán a másikat...Eljön még annak is az ideje, a lényeg az, hogy a savanyú tojáslevessel a kezdeti lépések megtörténtek.Mosolygott magában és dúdolgatta a mindenki álmát..
János lefekvés előtt megsimogatta a puli borzos fejét../ Ilona /


A kutya hálából nyalogatni kezdte, János lépett is azonnal tovább. Ekkor ő itt álomországban járt. Régen is volt ilyen... puha és nedves. Igen, ilyen a fantázia, a patyolat előtt szennyes. Jó volt a tojásleves. Savanykás...selymes...álmában megnyalja ajkát János. Gondol egy nagyot valami máshoz..."Istenem! A kerítésen az a luk egy átok!" De ha reggel felébred, formáját érzi két erős kezében az esti fenéknek. Nem kerítést foltoz, a fenéket! Inkább földig bontja, ad egy esélyt a reménynek.
A szomszédban is táncot jár az álom. Marika két erős karon ül, mint virág az ágon. A széles mellkas nem hagyja, hogy hintázzon. Ne, hogy valami szálka álljon, abba a kemény marokba illő gusztusos darabba. Tudj' isten, megvédené-e a húst, az a kevéske szalonna? Azt álmodja, ajtóban ugat a puli, ha a két erős kart nem kellene ott hagyni, már felugrana ajtót nyitni, de marad...úgy érzi most kezdi valami mélyebben nyomni. Aztán konstatálja, nincs az a kor, amiben bármit fel kellene adni. "Jó szomszéd, ez a Jancsi!"
Kontrázik amott az álom. Féltem őt, mert fává tette az álom. Mariska úgy forog rajta, mint lökött hinta a vastag ágon. (Sándor)

Turza Sándor és B Ilona Tóthné közös írása



2015. szeptember 27., vasárnap

HOMOKSZEMEK

Már oly régen
taposom
lábad nyomát
a homokon,
látom, amint
előttem lépkedsz,
s az apró
homokszemek
gyöngyöznek
homlokodon,
megyek tovább
nyomodon,
fúj a szembe szél,
süvöltve hozzám
beszél,
alakodat szétcibálta,
a nyomodat
betakarta,
s előttem már
csak a végtelen
tér...
néha még
fel-fel villan
egy-egy kép
a múltból,
aztán, mint a
homokszemek
a homokórából
végképp'
leperegnek,
s kilépnek
az időzónából...

B Ilona Tóthné
Kép: Net