2013. április 12., péntek

Egy óra utazás

Egy óra utazás

2013. április 12
A tél kellős közepén dolgaimat intézendően Miskolcra kellett utaznom. A nagy hó miatt nem mertem kocsival nekivágni az útnak, de féltem a busztól is, hiszen hosszú évek óta sem busszal, sem vonattal nem utaztam.
Azt sem tudtam, most mik a "szokások", de félelmem alaptalan volt és végül élményként éltem meg ezt a nem túl hosszú utat.

Reggel volt még, mindenki igyekezett valahová. Bámészkodtam az ablakon, aztán figyelni kezdtem az utasok arcát. Arcok, tekintetek.
A busz másik oldalán, velem egy vonalban egy közönyös arcú idős úr ült, nem nézett se jobbra, se balra,láthatóan a gondolataiba mélyedt, időnként köhögött. Talán valamilyen kivizsgálásra utazott a központi kórházba.
Két üléssel előttem egy anyuka szorongott két kisgyermekkel, az egyik még óvodás lehetett, szundikált szinte az anyja ölébe bújva, a másik gyerek egyik kezével a párás ablakot törölgette és a tiszta nyiláson ki-ki kukucskált, a másik kezében egy óriás kiflivel birkózott. Az anya fáradtan és óvva figyelte mindkét gyermekét.
A busz megállt, fiatalok vidám kis csapata szállt fel, hangosak, vidámak, derűjük odavonzotta a tekinteteket, mindenki megtudta, mi történt velük tegnap, mikor jókat nevetve mesélték egymásnak a történteket, kicsit felrázva ezzel a körülöttük lévőket.
Hátul, fülére tapasztott telefonnal egy csinos kislány kacarászott, csillogó szeme sugárzott, nem volt nehéz kitalálni, kivel beszélgetett.

Utaztunk tovább, hamar elrepült ez az óra.
Arra gondoltam, hogy mindnyájan utazunk valahová és talán egyszer odaérkezünk, ahová álmainkban mindig is szerettünk volna eljutni, de sohasem sikerült. A titkos remények útjára..

Kép: Net
A cikket írta: Ilona B. T.

2013. április 10., szerda

TEMETÉS


TEMETÉS

Szomorú vagyok, mintha lebegnék
Sötéten gomolygó viz felszinén,
S csak a kósza nap küldene némi fényt.
Zokogásfoszlányok szállnak felém,
Ájtatos hang imát morzsol,
Amit a nép halkan utána mormol.
Nem sirok, csak állok merev arccal
Kimondhatatlan furcsa belső daccal,
Egy gödör peremén sokad magammal.
Nézem, amint diszes koporsóban
Egy kihűlt élet merev testbe öltözve
Áhitatosan és lassan süllyed a mélybe.
Kondul a harang, éket hasit a csendbe,
Egy távozó lélek felszállt a mennybe..
Ilona Bartha Toth
Kép: Net