Ne ábrándozzatok! Igaz, az oskola-táblákon már nagybetűvel szerepel az AKÁCIÓ-VAKÁCIÓ, no de itt nincs ám nyári szünenet, napozás és láblógatás! Mi rendületlenül játszunk, mondhatnám játékszenvedéllyel vagyunk megáldva,mert a játék az játék.
Tetszik, nem tetszik, megint én vagyok a soros és egész délután agyaltam, milyen témán is törjük a fejünket és a kezünket a héten. A nagy melegtől már csak egy kis dúdolásra jutott energiám, viszont ez hozta magával a nagy ötletet. Meg van a téma: Írjunk SANZONOKAT! No, jó, tudom, hogy a sanzon (a neve is jelzi) dal, de képzeljük el, hogy valakinek kedve támad és ütögeti a zongorán a billentyűket, aztán felkér, hogy légyszíves írj a dallamokhoz egy szöveget. Én örülnék neki, bár bevallom, én sem írtam még sanzont, viszont nagyon szeretem. Tehát tanuljunk együtt, egymástól.
A sanzon a 19. 20 századfordulóján Franciaországban keletkezett daltípus. Jellemzője a komoly mondanivaló, igényes költői megfogalmazás. Gyakran költők megzenésített verseit jelenti, lírai szöveggel. Eredetileg kabarékban tűnt fel, zongorakísérettel előadva. Sokat hallgattam kedvencem, Edit Piaf sanzonjait, de szeretem Juliette Grecot, Charles Aznavurt.De mi is bővelkedünk híres sanzon-előadókkal, csak, hogy megemlítsem Karády Katalit, Cseh Tamást, Mezei Máriát, Presser Gábort.
Aki bővebbet akar tudni a sanzonokról, a Wikipédiában megtalálja. A témája általában a szerelem, de szerintem bármi lehet. A versben nincsenek kötöttségek, kivéve azt az öt szót, amit megadok és kérlek benneteket,építsétek be versetekbe:
elfelejteni, szerelem, heves,búcsú, álmatlan
Kérésem lenne még, hogy öt versszaknál ne legyen hosszabb.
Szeretettel várom műveiteket, jó játékot kívánok. Határidő: péntek, 18 óra.
Végezetül inspirációként fogadjátok el az alábbi sanzont melyet Edit Piaf adott elő.
Őszi levelek /Autumn Leaves/
A lehulló levelek
Táncolnak az ablak előtt.
Az őszi levelek
Mind arany és vörös színűek.
Látom ajkaidat,
A nyár csókjait,
Napbarnított kezeidet,
Miket tartani szoktam.
Mióta elmentél,
A napok egyre hosszabbak.
És hamarosan hallom majd
A tél régi dalát.
De mindennél jobban hiányzol,
Drágám, mióta az őszi levelek hullani kezdtek.
Ez egy dal,
Mi pont olyan, mint mi:
Te, aki szerettél engem,
S én, ki szerettelek téged.
Mi ketten együtt éltünk,
Te, aki szerettél engem,
Én, ki szerettelek téged.
De az élet elválasztott minket,
Azokat, kik szerelmesek voltak.
Minden csöndes,
Semmi sem csap zajt,
És a tenger elmossa a homokban
A parton álló szerelmesek lábnyomát.
Mióta elmentél,
A napok egyre hosszabbak.
És hamarosan hallom majd
A tél régi dalát.
De mindennél jobban hiányzol,
Drágám, mióta az őszi levelek hullani kezdtek.
Az én próbálkozásom:
TARKA LEPKE
Cserfes kis nebuló voltam én,
mikor először láttalak,
kezünk összeért a pad alatt,
majd huncutul meghúztad hajamat.
Ne hidd, hogy elfelejtettem,
akkor kezdődött a szerelem.
Nekem te voltál La Mancha lovagja,
a termeted nyurga volt és vézna,
s mint Dulcinea, epekedtem utánad,
megsúgtad, az első csók volt a vágyad.
Kelekótya ifjúkori szerelem,
fiatalság, vágyakozás, gyötrelem.
Sokáig perzselt ez a szerelem,
s mint patakban a víz, úgy zubogott vérem,
heves erdőtűz volt, égette a testem,
melyet verejtékem oldott álmatlan éjjeken.
Álmodoztunk arról, örökké tart,
a vágy az, ami karjaidba hajt.
Aztán egy nap a peronon elbúcsúztunk,
kétfelé ágazott közös utunk,
te jobbra mentél, én balra,
talán így volt ez megírva.
E szerelem egy akkord volt az életemből,
s úgy elszállt, mint tarka lepke a nefelejcsről...
B Ilona Tóthné
