s egy fekte-fehér fotót nyújtott felém,
nézd, ketten vagyunk rajta, te meg én...
Emlékszel még? Oly régen volt-válaszoltam kurtán.
Mennyit változott a világ néhány tíz év alatt!
Nem kell már bélyeget nyaldosni küldött levelemre,
csak ülni a gép előtt és várni egy e-mailre,
miközben űrrakéták robbanása töri át a hang-falat.
Változtam én is a sebesen száguldó évekkel,
sorsom stációi új feladatokat, élményeket hoztak,
külsőleg megtörtek, tükörbe nézve látom a ráncokat,
de érzem, a tág idő itt belül csatát vesztett ifjú énemmel.
Szeretnék ősszel lehulló vadszőlőlevél lenni,
amint vérszínűre szineződve adja át magát az elmúlásnak,
törékeny létünk hiába állna ellen a változásnak,
van egy határ, mikor az ember már nem képes létezni...
Bartha Ilona
Kép: Google
