2019. november 18., hétfő

Finomfőzelék

Néhány napja nem érzem magam túl jól, kicsit szédelgek és gyötör az álmosság. Azért a dolgaimat elvégzem, a reggeli madár-etetést és a nem tudom, honnan jött macska etetést, mert én képtelen vagyok bármilyen megmaradt ételt a szemétbe doni, mikor körülöttem éhes szájak vannak...
Ma is ezt a tevékenységemet végeztem, mikor reggel kiszédelegtem a kertbe és majdnem összeestem az ijedtségtől, mikor az Úr hangja megszólalt felülről és rám köszönt. Aztán rájöttem, hogy nem az Úr szólított, hanem a kedves szomszéd, aki még mindig a tetőn dolgozik-mint mondta, már egész jól érzi magát a felső régióban. Tőle aztán megtudtam, hogy sokan vannak hasonló helyzetben, mármint szédelegnek a légnyomás változása miatt. De ez még mindig jobb, mint Velencében a deékig érő vízben közlekedni...
Tegnap mondta a keresztfiam, hogy beszalad, erre gyorsan nekiálltam piskótát sütni csokikrémmel, mert én felkészülten szeretek vendéget várni, mégha rokon is, elvégre milyen kellemes egy kávét valamilyen süteménnyel elfogyasztani és az alatt az öt perc alatt áttárgyalni a heti eseményeket.
De most megint pórul jártam,még az állam is leesett, ugyanis a keresztfiam a piskótámhoz hozzá sem nyúlt, viszont azt kérte, hogy csináljak már egy finomfőzeléket, ahogy szegény anyja,mármint a húgom készítette.
Így ma délután egész helyrejöttem, megcsináltam a vágyott ételt, felhívtam, mondtam, hogy holnap reggel úgyis megyek vérvételre, elviszem és a kapujukon lesz felakasztva a szeretetem.
Hogy mik vannak! Finomfőzelék!

Kép:Net

2019. november 17., vasárnap

Varázslatok a mindennapokra..


Ma kicsit olvasgattam és az irás hatására elhatároztam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal..
A cikk ugyanis a hétköznapi varázslatokról szólt, melyeknek már hagyománya van, de a modern időkben is hasznosak, a magunk izlésére, érzéseinkre formálhatjuk őket.Ilyen például a házi oltár.
A régi falusi házak tisztaszobájában volt egy hely, ahol a lakók a számukra fontos dolgokat elhelyezték, mint a családi ereklyéket, szentképeket, esküvői képeket, gyerekekről készült fotókat, gyertyát..Ez volt a házban a "szent sarok". Harmonizálta, békéssé tette a teret..
Nekem eddig is volt egy polcom, ahova ezeket a tárgyakat tettem, pl. a csontkötéses örökölt bibliámat, de nem gondoltam, hogy ez a polcom házi oltárként is funkcionálhat, pedig igy van.
El is határoztam, hogy a takaritást kihasználva kibővitem a polc tartalmát, csak meg kell keresnem az "értékeimet", amiket az ablakcsináltatás miatt eldugtam, majdcsak rájövök, hova.
Aztán itt van még az a hiedelem, hogy mindig legyen a pénztárcánkban aprópénz, mert az üres pénztárca gátolja a meggazdagodást. Óh, ezt nekem nem nehéz megtartani, különösen a hónap végén..Nem is értem, miért nem vagyok már dúsgazdag..
Aztán fontos még, hogy mindig legyen velünk egy talizmán, mert az erőt ad és jókedvet.Erre a célra én egy borostyán-karkötőt használok, mert az előbbieken kivül még egészségesebbé is tesz..
No, megyek polcot rendezni..

Kép:Net