2016. június 24., péntek

A 2016. 06.19. játék ÉRTÉKELÉSE / Szókincstanya

Kedves játékos Csoporttársaim!

Azt szokták mondani, minden játéknak vannak győztesei és vesztesei. Én  úgy érzem, itt  most mindannyian győztesek vagyunk! Legyőztük az ismeretlentől való félelmet, az irdatlan hőség adta bódultságot, bizonyíték erre a gyűjtőbe érkezett 30 vers, hozzáadva még az adminok verseit és a játékon kívül írt verseket.
Tehát csak hálásan megköszönni tudom, hogy ennyien tollat ragadtatok és megtiszteltetek a játékban való résztvétellel.
Szerettük a sanzonokat! Ez nem véletlen, hiszen a költő rímekkel, ritmussal"zenél", a mély érzelmek tapithatóan köröttünk lebebegtek, mint a zongora hangjai.
Majdmindnyájan a szerelem adta örömökről, bánatokról, a szakítás keserűségéről írtatok nagyon szépen.Talán csak egy-két olyan sanzon volt-bár szintén szépek-melyeket nem lehetett értékelni, vagy a megadott szavak hiánya, vagy a többlet-versszakok miatt.Összességében szépséges sanzonok születtek.
Az értékelésnél volt egy kedves segítőtársam, ezúton Neki is köszönöm a segítségét és elárulom, szinte egyezett a véleményünk. A helyezések egyenrangúan, megosztva értendők.
Nézzük az értékelést:

I. Helyezettek: István Özvegy:Örömkönnyek
                       Gabriella Kerekné: Hol van az a szerelem
                       Széll Magdolna: A zongorista
                       Mátyás Rita: Ha elmúlt már

II. Helyezettek: Sárközi Mariann, Pilla: Szerelem, magány
                       Katalin Rencsisovszky: Égve dobtak el
                       Vercsek Györgyi: Elhagyott a szerelem
                       Tünde Havellantné Szerencsés: A szél nekünk zenél

III: Helyezettek: Jutka Andrásné Zvolenszki: Az őszi eső
                        Piroska Orosz: Füstfelhők
                        Ibolya Kaszt: Minden véget ér
                        Éva Hirth: Utolsó könnycsepp

Különdíjasok: Ibolya Fejes: Minden álmatlan éjszaka
                        Gyöngyi N Fehér: Álmatlan éjszakák
                        Rostás István: Ki tudja, mit hoz a holnap

Szeretnék még köszönetet mondani az inspiráló versekért:
                       Sándor Turzának: Elmúlt az a perc, amit meg nem kaptatok című verséért, aki fényesen bizonyította, hogy szép sanzonnak nem csak a szerelem lehet a témája...
Továbbá köszönet adminjainknak:  
                       Edit Fekete: Egy szomorú történet és Megtépázott virág sanzonjaiért
                       Horváth János Kislord: chanson-jáért és
                       Erika  Kocsis: Az élet komédiásai című szépséges sanzonjáért,
valamint Laura Kránitz, Katalin Rencsisovszki és Erzsébet Egri játékon kívül írt verseikért.

De kivétel nélkül minden versírónak,sanzon-szerzőnek köszönöm a játékban való résztvételt.
Az ajándékképeket a díjazás szerinti sorrendben tettem fel.
Mindenkinek szeretettel és tisztelettel gratulálok!

B Ilona Tóthné


Hozzászólások
Erzsike Soósné
Erzsike Soósné Gratulálok mindenkinek szeretettel.
Horváth János Kislord
Horváth János Kislord minden versírónak és olvasónak szeretettel!
Ildikó Lukácsné Alföldi
Ildikó Lukácsné Alföldi Gratulálok mindenkinek aki ma érmet nyert! Tanulni sosem késő...verset olvasni meg csodálatos világ. Hiszem és tudom.
Sándor Turza
Sándor Turza Mindenkinek szeretettel gratulálok! Azonkívül, hogy mindenben egyetértek veled Ilona, nagyon szépen köszönöm a heti munkádat. Olvasóinknak köszönöm, hogy ismét velünk voltak. Drága Ilonám, nevezd meg a következő hét játékkiíróját! Szép hétvégét!
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Megbeszélem Gyulával, mert szerintem most Ő következik! :)
Sándor Turza
Tünde Havellantné Szerencsés
Tünde Havellantné Szerencsés Kedves Ilona ! Nagyon köszönöm,hogy a meleg ellenére ilyen körültekintő értékelésre volt energiád.Minden játszótársamnak gratulálok.Nagyon megtisztelő a második helyezés számomra,segítődnek is köszönet :-) Nagyon szép hétvégét,jó pihenést mindenkinek a napra ,csak akkor menjetek ha nagyon muszáj <3
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm, Tünde! Viszont kívánom! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Széll Magdolna
Széll Magdolna Nagyon-nagyon szépen köszönöm a megtisztelő helyezést. Annyira örülök neki, mivel a sok szép vers olvastán meg sem fordult a fejemben, hogy értékelhető lesz a versikém. Igazi meglepit kaptam. :) Drága Ilona, hálás köszönet a munkádért. Ebben a melegben ennyi verset többször elolvasni, értékelni, emberes tett volt. Szeretettel gratulálok minden verselőnek, és köszönet az élményért.
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Magdika, az érdem a Tiéteké! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Istvan Ozvegy
Istvan Ozvegy Gratulálok, kedves Ilona a lelkiismeretes munkádért, gratulálok, kedves Csoporttársaim a sok és szép vershez! :) A helyezettek külön méltatást érdemelnek! Nagy és rendkívül kellemes meglepetés ért az 1. díj miatt! Köszönöm szépen! :)
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Megérdemelted, István! Köszönöm! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...

Edit Fekete
Edit Fekete Gratulálok mindenkinek. Jó hét volt! Dolgoztál velünk eleget Ilona, de megérte.Sose gondoltam, hogy sanzont írok. Még egyszer gratulálok a nyerteseknek, a különdíjasoknak, és mindenkinek aki játszott.
Erzsébet Egri
Erzsébet Egri Szívből gratulálok mindenkinek! <3
Novák Zsuzsa
Novák Zsuzsa Gratulálok minden helyezettnek, minden kedves versírónak! Szép sanzonok születtek! Ilona, mint mindig alapos és körültekintő értékelést adtál. Köszönjük szépen a munkád és szép hetet zárhatunk most is. :)
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm, Zsuzsa! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...

Gyula Halyas
Gyula Halyas Gratulálok minden versirónak aki részt vett a játékban. A győzteseknek külön is. Megemlitenék két sanzont ami játékon kívűl iródott: Laura Kránitz és Kocsis Erika sanzonjät. Nagyon igényes és profi szinten irták a versüket. Nagy gratula érte. Örömmel olvastam mindkettőt. :)
Laura Kránitz
Laura Kránitz Köszönöm szépen Gyula! Én örömmel olvastam elismerő szavaid!
Erika Kocsis
Erika Kocsis Nagyon szépen köszönöm Gyula a versem méltatását. Megleptél. Ez életem első és utolsó sanzonja. ;)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Katalin Fehér
Katalin Fehér Szívből gratulálok mindenkinek!
Laura Kránitz
Laura Kránitz Gratulálok mindenkinek és köszönöm, hogy megemlítetted a játékon kívüli verseket is! Szép estét!
Katalin Rencsisovszky
Laura Kránitz
Laura Kránitz Én is neked. Két verssel is indultál! Ez igen!
Katalin Rencsisovszky
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Edit Szabó
Edit Szabó Gratulálok mindenkinek !
Laura Kránitz
Laura Kránitz ...és köszönöm Horváth János Kislord-nak a megzenésítést!
Horváth János Kislord
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Erzsébet Ecsedi
Erzsébet Ecsedi Élmény volt olvasni a sok szép sanzont.Szívből gratulálok minden résztvevőnek!
Vercsek Györgyi
Vercsek Györgyi Kedves Ilona! Nagyon szépen köszönöm, hogy a díjazottak közé soroltad első sanzon próbálkozásomat! Mindenkinek szeretettel gratulálok és szép hétvégét kívánok, vigyázzatok magatokra ebben a kánikulában! :-)
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm, Györgyi! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Katalin Rencsisovszky
Katalin Rencsisovszky Szeretettel gratulálok Mindenkinek ! <3 Ilona és a kedves segítőd, külön köszönet az igényes értékelésért ! További szép játékheteket kívánok a csoportnak, örülök, hogy-ha kevés időre is-, de megismerhettelek Titeket, a verseitek által ! <3 További si...Bővebben
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönjük, Kati! Mi történt? :(
Laura Kránitz
Gyöngyi N Fehér
Gyöngyi N Fehér Gratulálok a helyezetteknek és akik írtak!!Nagyon jó volt olvasni őket! Ilona köszönet a játékért! <3
Gabriella Kerekné
Gabriella Kerekné Szeretettel gratulálok mindenkinek én pedig nagyon szépen köszönöm az első helyezést,nagy öröm számomra!Remek játék volt Kedves Ilona,szép sanzonokat dudorászhattam játékostársaimtól.Köszönöm,Ilona az értékelés nagy munkáját neked és segítőidnek!Olvasóinknak a kitartást,hogy ebben a nagy hőségben is velünk vannak!Kellemes hétvégét Tanya!
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm, Gabi! Szépet írtál! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Piroska Orosz
Piroska Orosz Köszönöm szépen drága Ilona a dobogós helyezésemet! Nagyon örültem a játékkiírásnak.Köszönöm Neked és a segítőidnek is a kitartó munkátokat! Gratulálok minden játékostársamnak! Csodás hétvégét kívánok mindenkinek!
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Piroska! :) Köszönöm! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Ibolya Fejes
Ibolya Fejes Köszönöm Ilona a remek feladatot! Sokunk megelégedésére a nagy munkád és a kedves szavaid. Szép sanzonok születtek! További jó játékhetet kívánok. Szép napot mindenkinek.
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm, Ibolya, viszont kívánom! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Mária HS
Mária HS Gratulálok mindenkinek! Ilona köszönöm az értékelést, és a játékot! Kellemes hétvégét mindenkinek!
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Timea Hennel
Forgács Irén Tünde
Forgács Irén Tünde Mindenkinek szeretettel gratulálok!!
Ibolya Kaszt
Ibolya Kaszt Gratulálok mindenkinek! Ilona köszönet a munkádért!
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm! :)
B Ilona Tóthné
Válasz írása...
Jutka Andrásné Zvolenszki
Jutka Andrásné Zvolenszki Gratulálok minden helyezettnek és minden játékosnak és köszönöm a helyezeést, Icukám! :)
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné
Válasz írása...

Erika Kocsis
Erika Kocsis Mindenkinek nagy gratulációm! A helyezetteknek nagy ölelésem! Nagyon szép hét volt. Most már elárulhatom, hogy nekem Katalin Rencsisovszky és Gabriella Kerekné evokációi tetszettek a legjobban. Ilona, köszönjük a játékhetet! Én személy szerint mindig tanulok tőled. Köszönöm, hogy megemlítetted a sanzonom. <3 Szép hétvégét, várjuk a következő játékot! :D
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Köszönöm, Erikám! :) Bevallom, én a játékoknál az értékelés nem szeretem, mert legszívesebben mindenkit az első helyre tennék. Ugyanis tiszteletreméltó, ha valaki vállalja a megmérettetést és ráadásul ilyen szélsőséges időben és még szépet is ír. De most is azt mondom, mint máskor-ez játék, nem vérre megy és max. 4 hely jut csoportonként. Ezért nekem fáj a legjobban, hogy sorrendezni kell azonos nívójú versek között.