ITT A TAVASZ

Itt a tavasz
bármily ravasz
nem késik, süt a nap,
langyos szellő
bárányfelhő
suhan az ég alatt.

Tulipánok,
kankalinok,
kékes-lila irisz
virul a rét
tekints csak szét
káprázik a szem is.

Az erdőkben,
gyümölcsösben
új rügyek fakadnak,
faágakon,
mint egy bálon
billegnek madarak.

Föld ölében
ébredeznek
az elvetett magok,
jó munkával,
szorgalommal
majd bő termést kapok

Ilona B.T.
Kép: net

Nem mese

Mostanában olvastam a meseterápiáról. A mese felnőttekre is gyógyító hatással van, évezredek óta hallgatták, erőt adott, mint a népdalok.
Manapság a gyerekeknek mondunk mesét, ők megértik. A mi világunkban mindent racionálisan akarunk megoldani.Ezáltal egyre nő a lelkiproblémákkal küzdő emberek száma, egyre többek mind magányosabbak. A meseterápia segít abban, hogy a teljességet megteremtsük magunkban és felfedezzük magunk körül.
Minden életeseménynek megvan a mesebeli párja. A népmesékben több ezer év emberi tapasztalata, tudása van és azok a mesék, amelyeket az emberi tapasztalat igaznak tartott, fentmaradtak.
Ma mindent átbeszélünk, megbeszélünk, mégis boldogtalanok vagyunk, míg a meshősők nem tépelődnek, hanem cselekszenek.A mesehősők a cselekvésben élnek, megkeresnek, megszabadítanak, legyőznek...Mindenkinek megvan a maga meséje, csak meg kell találni. Az a mi mesénk, amelynek hősével azonosulni tudunk, amely a sorsunkat, problémánkat rejti magában. Energiát nyerünk, ha a mesében lévő szimbólumokat megértjük. A teremtő képzelet és a fantázia ebben segítségünkre van.Ha hallgatunk a megérzéseinkre, félretesszük a racionalitást és elfogadjuk,hogy nem csak az létezik, amit látunk és tudunk, közelebb jutunk a megoldásokhoz.
Természetesen ennek az árát meg kell fizetni, erőfeszítésekre van szükség, küzdeni kell a célért, olyan ösvényen elindulni, amin eddig nem jártunk..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

AZ ÉJ CSÖNDJÉBEN

Szonett 73.

Mondd, miért van az, mikor a bíbor
alkony leszáll, s a Hold, mint strázsa őrt áll,
Ölelve a semmit, megremeg a váll,
illatot sír az orgonabokor?

Az éj csöndjében alszik a madárdal,
mint kígyó méreg jár át a fájdalom,
ellensége vagyok magamnak, tudom,
még mindig gondolok rád forró vággyal..

Belémhasít a kínzó döbbenet,
az idő nem tép szét emlékeket,
úgy körülfon, mint csuklót a karkötő.

Nem vágyom már új alkonyra, éjre,
csak árvalányhajjal teli mezőre,
ahol a nap mögé bújik a felhő..

B Ilona Tóthné
Kép: net