Rólam

Sándor Turza

Ki vagy te?
B Ilona Tóthné
Te vagy a kert,
hűsítő csermely a fák alatt,
Fákon virág, mit életté
csókol a tavasz.
Gerinc vagy megélt sorsod alatt,
út, ami egyenes, te vagy magad.
Kincs vagy, mit én láthatok,
mert barátságodból a kegyes
fény nekem is adott.
Ki vagy te?
A jókedvű baráti ölelés,
az együtt sírás, nevetés,
a vigasz.
Az vagy, ki szereti a néha pimaszt.
Amit kimondasz, mindig igaz.

TetszikHozzászólásMegosztom

A ZÖLDSZÁRNYÚ ANGYALKA

Elmúltak az ünnepek, kicsordult a szeretet. Mi pedig óvjuk, mint az üvegből kicseppent mézet, amit ujjunk hegyével felitatunk és lenyaljuk, hogy egy csepp se menjen veszendőbe.
Talán marad egy kis melegség a két ünnep közé eső napokra, sőt tovább is. Mert nagy szó a szeretet, amit nem mondani, hanem érezni kellene. A szeretet nem harsány, hivalkodó, mell döngető, hanem csendesen megbújik bennünk, beépül a sejtjeinkbe és örök időkig ottmarad.
A szeretet nem csak kapni, adni is akar. Adni sok ellesett embernek, magányos öregnek, szegényeknek, üldözötteknek, betegeknek. Adni reményt, mosolyt azoknak, kiknek a szíve már megkérgesedett a kilátástalanságban. Adni az élet szeretetét, mert ennyi sok évvel a hátam mögött úgy érzem, ez a legfontosabb.
Én olyannak képzelem el a szeretetet, mint amit most kaptam a szomszédék két kis unokájától, Petikétől és Esztikétől.Ragyogott a szemük és a hidegtől pirosló kis arcuk mosolygott, mikor átadták. Két ,-szívekkel telis-tele rajzolt papírlapot és az egyikre rajzolt zöldszárnyú angyalkát.
Ezek a pici gyerekek még semmit nem tudnak a világról, mégis a legszebbet adták: sok-sok kicsi, meleg szívet és a zöldszárnyú angyalkát. Pedig azt sem tudták, hogy a zöld a remény színe...
Még jóformán el sem múlt a szeretet ünnepe, máris azt hallani, hogy Bécsben merénylet készül, hogy bozótvágó késsel üldöznek embereket és sorolhatnám...
Ember, meddig feszíted a szeretetlen

ség húrjait? Vigyázz, mert egyszer elszakad és káosz lesz a zenekarban..
Mit is ír Ady Endre?
"Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot...
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!..."
Én azt kívánom, hogy maradjon meg bennünk a hit, a remény, óvjon mindenkit a zöldszárnyú angyalka, aki szárnyaival békét és igaz szeretetet hoz milliók szívébe...

B Ilona Tóthné
Kép: saját

HAIKUK/ Karácsony

HAIKUK
A karácsony hó nélkül
nézd, a karácsony
olyan hó nélkül,mint egy
víznélküli tó

A szeretet ünnepe
kit nem szeretek,
szeretet ünnepén sem
fogom szeretni
Füst
gyertya lángjában
a jelen múlttá ég, majd
füst lesz belőle
B Ilona Tóthné
Kép: Net

JÓZSEF ATTILA: A KOZMOSZ ÉNEKE /SZONETTKOSZORÚ/

Kávéház a Múzsához

december 16., 16:23 ·

JÓZSEF ATTILA
A KOZMOSZ ÉNEKE
Szonettkoszorú

A melegszivű Költőnek,
a nagyszivű Embernek,
JUHÁSZ GYULÁNAK
aki örök Atyám és Bátyám,
nagy szeretettel és ezzel az ajánlásfélével:
Lelked valami különös csoda:
Meleg szivárvány őszi éjszakában.
Ilyet még ember nem látott soha:
Elszomorodott megenyhülés.
S mint ifjú fiatal menyasszonyát
Nászán meleg s halk csókokkal fogadja,
Bus negyven évedet szivünkön át
Már az Örökélet öleli.
Ujjongva hozom örök Koszorúm
- Tizennyolc évem legszebb rózsa rajta -
És méltó: vedd: Én túl a vak borún,
Bátyám, Krisztusig emelkedem!
1

Külön világot alkotok magam.
Mert mint baktériumnak csepp is tenger,
Idegen, messzi bolygó minden ember,
Kinek csak vágya, álma, gondja van.

És, jaj, nem élhet senki gondtalan!
S az erős is forog, de mint a henger,
Mely úttestet simít s dübörg, de nem mer
Fölsírni sírva: Fáj az oldalam!

S mert ez örök-Rendünknek tábla-bronzza,
Eggyét száz más kimért körökbe vonzza.
S csak néhány bús lakója sír e merszen.

Csak néhány gondolat őrül bele,
Hogy mért virít, bár marja Űr szele,
Kerengő bolygó friss humussza, lelkem.
2

Kerengő bolygó friss humussza lelkem,
Nehéz ekével szántja milliárd
Vad, barna fájdalom s hegyes vasát
Mélyen lenyomva gázol át a telken.

Gőzös, meleg barázdákon vetetten
Kincses kalászok bólogatnak át
Az út felé, hol kényes, büszke fák,
A Szépség fái súgnak át a berken.

Alattuk Ámor űl, ki mindig éhes,
Sötét szeme s paraszti szája véres.
És éles sziklán gyilkos késeket fen.

Egy tiszta-Érzés arra bandukol
S forró vér gőze száll ködökbe, hol
Szépség-fák állnak illatokkal telten.
3

Szépség-fák állnak illatokkal telten,
Lombjuk örök, tél sem vehette el,
Ágaikon énekel a pehely
S észbontó pompa nő a téli berken,

Hogy dús istenkéz ősi fenyvesekben
Karácsonyokra nem diszitne fel
Igy minden ágat, hajnalon ha kel
Komoly nap is, ragyogva fényesebben.

Ilyenkor két gonosz titán-gyerek
- Kedvvel piroslik tátva-nyitva szájuk -
Csinál a hóbul élő, furcsa bábut

És hógolyóz, mig messzi munka van,
Hol tört Robot izzadtan ténfereg,
Dübörgő gépváros zugó agyam.
4

Dübörgő gépváros zugó agyam:
Hangja, mit roppant barlang-visszhang adhat
Mély orgonára, és a gondolathad
Rokkant derékkal görbed untalan,

Mint korhadt fűz görnyed szomoruan
Deres partján zajló, jeges pataknak.
(Az épitők téglát téglára raknak,
Molnárok szijja suhogón suhan.)

S mind robotol, minek? maguk se tudják,
De egyszer tán megunják ezt a munkát,
Izzadt ölükben őrület fogan -

S - egyszerre mind! - kizúdulván a kába
Műhelybörtönbül bősz anarkiába
Szétkujtorognak részeg-boldogan.
5

Szétkujtorognak részeg-boldogan,
Elűzve a zsarnok királyt, a Gondot,
A gondolatok és az ízes lombok
Alól örök tavaszba száll, rohan

Lelkük, mintha a nap sugáriban
Fölébredő baba kacag s a boldog,
Ifjú anya fülébe szárnya-oldott
Öröm csattog. De addig munka van.

Csak halk éjfélutáni éjszakán,
Mint szunnyadó kedvest meleg leány,
Cirógatja gyötört szivük az álom.

S mint éjjel-nyíló áloé-virágon,
A kertben, úgy csókolnak elheverten
A holdas fények rajta, mint ha kertben.
6

A holdas fények rajta, mint ha kertben
Nyugodt rögökre bő eső ölel
Jó áldást és a föld lomhán lehel
Sulyos, meleg szagot, mely égbe terjeng,

Vagy napsugár ha bódult szembe lebben,
Hogy száz mámorszin víg ünnepre kel:
Erőt, vagy vak mámort úgy hintnek el
A holdas fények emberbolygó-lelken.

Igy-ugy: Örök a férfibolygó társa,
Örök az Asszony, örök a varázsa.
S szerelme sokszor lidércként ragyog

S szépsége, fénye, hideg és balog.
Pedig kigyúl a vére, ha estenden
Világbogárkák szárnya csókra rebben.
7

Világbogárkák szárnya csókra rebben;
Az elefánt nagy vére mennydörög;
A vadgalamb turbékol és sürög;
Az Ember szebben csókol s véresebben.

A nagy, elomló asszony-test esetten
Vonagló vággyá őrjít, mint örök
Földéhes, izzadt gazdát a rögök
Fekete zsírja, kapzsi révületben.

Az orditás a torkom elrepessze:
Én - jaj - tudom, ez lesz az Ember veszte.
Egyszer hiába búg illatozó est -

A Gyermek ködbe pusztul kóboran.
Kit úgy ringat, mint Nilus egykor Mózest,
Sötét hitem, szent hömpölygő folyam.
8

Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.
Mélyében földet, iszapot keverget,
De szűzre mos minden fekélyes lelket
Hideg hulláma s mormol komolyan

És hangja mint bus apaszó, olyan:
- Gyertek fürödni hozzám, gyertek,
Ó gyertek hát fürödni, lelkek!
S kirúgott, éhes kutyaként rohan.

De nyáron új erőt dajkál a földnek,
Komor télen rajt jégtáblák törődnek
S kiönt, ha zúdul bánat görgetegje.

Mely fényét róla híven visszakapja,
Fölötte a magyarság bolygó napja.
S kereng a bolygó, mint fáradt agy este.
9

S kereng a bolygó, mint fáradt agy este
Örökké kínzó nagy kérdés körül
És mint a rab, ki börtönén belül
Falat tapint őrülten - hátha gyenge.

Ó mért nem lendülhet a végtelenbe
Külömb, szebb Nap felé, amely hevül
S ölelő sugárt szálló-mederül
Melegen ont, megértően izenve.

Ó jaj nekünk, hogy így van immár mindíg,
Szebb útra innen semmi el nem indít
S napunk hideg, mint rideg őszi este.

Tán fénye nem is volt soha meleg!
Szeretetemtül csak hevülne meg:
Amint kihűl, lehull az éjbe esve.
10

Amint kihűl, lehull az éjbe esve -
Ó szűkösen, de addig birja ki
Napom, amíg még Isten is - aki,
Mint vőlegény menyasszonyára lesve,

Kiváncsian kandít kitárt szivembe,
(Mert nem tudok gyöngyszót hullajtani
S bus nyáj-nyögést aklán tulhajtani) -
Hajnalt kacag, mert nagy-nagy szeretetre

Minden napok Egy-Nappá égnek össze,
Hogy minden bolygót melegen fürössze
Betelt életben lángjuk, mely lobog

Ujulva. - Isten, szörnyű álmodó,
Kiolvad szívünkből a téli hó,
Mint feledésbe hulló verssorok.
11

Mint feledésbe hulló verssorok,
Nagy bánatok is feledésbe hullnak,
Beteg ölébe megvacogó Multnak
S szépségük vissza is csak úgy ragyog,

Mint déli tájra messzi havasok.
Koldús-fekély nem bűzlik testvér-úrnak,
Rohadt sebek szelíd búvá lágyulnak,
S meleg szép szóvá büszke kardvasok.

Puha kenyérhez bő, meleg tejecskét:
Szerető szívhez lesz Világbékesség.
Az éhendöglődő szellem röpülhet

Új-izmú sasként Titok-csúcs fele:
Miért az Én? és végtelen fele,
Ha bolygók és világok mind kihülnek.
12

Ha bolygók és világok mind kihülnek,
Minden atóm az Ősbe visszahull,
Minden lélek az Úrba szabadúl,
Fakír és kéjenc ott eggyé békülnek
.
Tömeggyilkos meg Krisztus testvérülnek,
Mint illat s dögbűz a magasba, túl,
Nyögés s röhej, mely tébolyog vadúl,
Fönn halk illatszimfóniába gyülnek.

Minden világ a Mérhetetlen része,
Az Isten is a lelkek Egy-Egésze.
S szépségfáimra miért-varjak ülnek.

Minek? károgják és én nem tudom.
S tovább kereng bolygóm a bús uton,
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek.
13

Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek
(Mert az Igazság: Élet és az Út,
Az Űr, a Mérhetetlen s fáj ha zúg
Hűs szele, mint ha komor felleg ül meg

Kezdő sárkányos jégvihart s kidülnek
Táltossa torkából nekivadúlt
Jeges lihegések s a meglapúlt
Vándor bőrén maróra keserülnek)

Az apró bolygó éppen annyit ér
Kicsiny körében, mint a Végtelen Fény,
Az Őslélek mérhetlen végtelenjén.

Velem az is, ki csakis halni él,
Egyenlő; ám hogy választott vagyok,
Komor bolygóm a legszebben lobog.
14

Komor bolygóm a legszebben lobog,
Mert nem zugat fényt senki szabadabban
A süketség éjébe s éhes rabban
Sültek szaga meg illatos borok

Se mankózzák úgy vágyát, mint robot
Után ha lángom rácsán át beharsan
Fásult szivébe, mint hol észak-sark van
Felbukkan bús, de tiszta napkorong...

A Békesség-Noé szivembe jöjjön -
Nagy tisztulás-özön zug bennem és
Bár keserűségvulkán dübörögjön,

Lávás szitokkal födve a vetést,
Nekem van szörnyű s lesz szép igazam.
Külön világot alkotok magam.

Mesterszonett

Külön világot alkotok magam.
Kerengő bolygó friss humussza lelkem,
Szépség-fák állnak illatokkal telten.
Dübörgő gépváros zugó agyam.

Szétkujtorognak részeg-boldogan
A holdas fények rajta, mint ha kertben
Világbogárkák szárnya csókra rebben.
Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.

S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,
Amint kihűl, lehull az éjbe esve,
Mint feledésbe hulló verssorok.

Ha bolygók és világok mind kihülnek,
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek,
Komor bolygóm a legszebben lobog.
1923. jan. - máj.

a piros madár

Köszönöm, POET.HU/2017.03.12./

B Ilona Tóthné: A piros madár

láttam, mikor mosolyogtál álmodban, / szempilládra bevetődő kósza sugár / vetült, megrebbentek, Csodaországban / járhattál, válladra ült egy piros madár

poet.hu

Tetszik

HozzászólásMegosztom

14 Jolán Surányi, Katalin Fehér és további 12 ember

Hozzászólások

További 3 hozzászólás

Erzsébet Ecsedi

Mégsem tetszik · Válasz · 1 · március 12., 12:48

Bartha Ilona Köszönöm! :)

Tetszik · Válasz · március 12., 15:05

Tünde Szerencsés Szép versed megjelenéséhez gratulálok :-)

Mégsem tetszik · Válasz · 1 · március 12., 17:15

Katalin Fehér Nagyon szép! Gratulálok Ilona! <3

Tetszik · Válasz · március 12., 22:10

láttam, mikor mosolyogtál álmodban,
szempilládra bevetődő kósza sugár
vetült, megrebbentek, Csodaországban
járhattál, válladra ült egy piros madár...

vágytam látni ezt a békés álmodat,
s a halvány lámpafénynél mosolyogtam,
feledtették nappali komor arcodat,
a kínt, mely eltorzított a fájdalomban.

ma már csak  dereng e kép előttem,
lidérceim az én éji álmomat keserítik,
nappali fényben menekülnek előlem,
s varjak ülnek az ágakon, mikor alkonyodik.

ünnepi várakozásban álmodlak,
jó lenne csendesen simogatni arcodat,
hess, hess, ti fekete károgó varjak,
hagyjátok felém szállni a piros madarat!

B Ilona Tóthné
Kép: Net

KARÁCSONYI GONDOLATOK

KARÁCSONYI GONDOLATOK
Herczeg László/ Medve/

Karácsony van, szent karácsony.
Most sem lett új nagykabátom.
Néhány csekkem nem fizetem.
Nem is vidám most a kedvem.
Kocsimba benzint nem veszek:
Nem ér az úton majd baleset.
Pénzem az unokáimnak adom.
Lefogyva szép leszek nagyon.
Bejglit már két éve nem eszek.
De jó, cukorbeteg már nem leszek!
Szerencsémre szeretnek a nők.
De Istenem, adjál több erőt!
Vagy részesíts szent kegyedben!
Tégy egy barlangba a hegyekben,
Hol elbújhatok szégyellni magam,
Mert önbecslésem cafatokban van.
Kitüntetéseimet néha előveszem,
De eladni mégis csak szégyenlem.
Emlékszem, míly boldogan álltam;
A névsorban a nevemre vártam.
Nem egyszer számos alkalommal.
Ma kidobnám az egész halommal
Hiszen most csak azok nyúlnak a kalácsért,
Akik semmit sem tettek a hazáért.
Csak szájukkal lettek honfiak, nagyok.
Míg én csak szürke, régi harcos vagyok.
Végül aztán azt is meg kellett élnem,
Itt az idő, már a holnaptól kell félnem,
Miközben messziről, hisz oda nem ütök,
Gúnyolnak vézna kis szúnyogcsődörök.

Heltai Jenő: December

Nekem ennek a hónapnak a koronája Heltai Jenő verse:

Heltai Jenő: December

Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a kisded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,
Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.

Heltai Jenő verse

Sztancsik Éva Lambrozett, Piroska Erika Polyák, Kovács L. István és további 24 ember kedveli ezt.

6 megosztás

Hozzászólások

Van egy további hozzászólás

Bernadett Székelyhidi smile hangulatjel

Mégsem tetszik · Válasz · 1 · december 16., 17:38

Gyula Gulyás heart hangulatjel

Mégsem tetszik · Válasz · 1 · december 16., 20:32

B Ilona Tóthné Köszönöm, Magdi, Bernadett, Gyula és mindenki jelét! smile hangulatjel

Tetszik · Válasz · 1 · december 16., 20:39

B Ilona Tóthné válaszolt. · 3 válasz

Zsuzsa Kovács Gyönyörű ! heart hangulatjel

HAIKUK

Kapum előtt

kapum előtt a
fenyőfám olyan komor
nem lesz hófehér

Az úton

e téli estén
csak a kóbor köd bolyong
ezen az úton
Ismerős

kong a sötétség
én hallom, ismerős már,
hűvös alkonyok
TANKA

télen valaha
babérbokrom az utcán
nemzedékeket
látott szánkózni hóban
vígan, karácsony előtt
B Ilona Tóthné
kép:saját

Sági Erzsébet, Péntek Tulipán, Magdolna Barkó Péterné és további 10 ember kedveli ezt.

A HETI JÁTÉK ÉRTÉKELÉSE

KEDVES CSOPORTTÁRSAK, TANYALAKÓK!

Beérett a heti munkánk gyümölcse, ami a gyermekversekről szólt és -mint ahogyan a meséknek a vége: "itt a vége, fuss el véle"- bizony én is legszívesebben világgá futnék, mikor az értékelésre kerül sor.
E héten a gyűjtőbe 31 vers érkezett, ebből hármat nem értékeltem, azaz Erika Kocsis: Manótánc versét, ezt a végtelenül kedves verset, de mivel Erika admin, ezért nem tisztem Őt értékelni, továbbá
László Vezendi: Altató című versét, aki jelezte is, hogy a verse nem a játékra íródott,továbbá köszönetem Gyula Gulyásnak A cinege inspiráló videójáért.
Miközben olvasgattam a verseket, két dolog körül rezegtek gondolataim. Az első gondolatom az volt, hogy az igazi értékelés az lenne, ha egy gyermek-csoportnak felolvasnók  ezeket a meséket és ők választanának tetszésük szerint, nem pedig én, hivatkozva a "második gyermekkoromra" :)
A másik: gondolatban elkalandoztam imádott Lillafüredemre a forráshoz és csak bámultam a friss, tiszta zuhatagot és arra gondoltam, hogyan is tudnék én kiemelni egy-két cseppet ebből a forrásból, hiszen ez így teljes, ahogyan van és minden cseppje egyformán értékes. Mert a forrás a  Ti  szeretetek, amiből e versek születtek és számomra egyformán kedvesek.
De játékról lévén szó, szeretném hangsúlyozni, hogy az "osztályozást" a versek elolvasásakor érzelmileg rám ható benyomások alapján döntöttem el. Nem vagyok irodalmár, így verstanilag nem elemeztem írásaitokat.
Fentieket figyelembe véve:

Első helyezettek: Antal András: Jó éjt
                             Bernadeth Székelyhidi: Számolgató
                             Irén Szabó Becherer: Téli mondóka
Második helyezettek:
                             Mária Albert: A spenót giliszta
                             László Vezendi: Mézeskalács
                             Mátyás Rita: Kiszámoló

Harmadik helyezettek:
                              István Vollai: Csacska macska
                              Olga Kristóf  Lejko: Cica és Mica
                              Tünde Havellantné Szerencsés: Karácsonyi mese
Mindenki mást a különdíjasak közé sorolok, mert-legyetek elnézőek-de én már igazán nem tudok különbséget tenni, nekem minden vers a szeretetről, játékról, meséről, dallamról szól és köszönöm, hogy alkalmam  volt elolvasni valamennyit.
Szeretném megköszönni Sándornak a "súgást" és az adminoknak-különösen Erikának- a csodálatos inspiráló verseket, valamint mindazoknak, akik játékon kívül is írtak verseket e témához.
Szeretettel gratulálok a helyezetteknek, a feltett képeket hálám jeleként küldöm jutalmul.
Mindenkinek köszönöm a résztvételt!
Tisztelettel és szeretettel: B Ilona Tóthné

kell az erő

van-e még erőd
megtartani a kezedre szállt lepkét,
s gyógyítani széttört lelkeden a hasadást,
komor éj után nézni a hajnalhasadást,
s legyűrni fojtó lázad parázsló hevét?
mert néha olyan gyenge az ember,
hogy egy lepke, vagy hópihe is teher...
kell az erő,
hiszen minden hajnalban új nap fakad,
szembe kell nézni s tépni a pókhálókat,
összetört szívedből kivetni minden rosszat,
s szeretet-hegekkel összeforrasztani a jókat,
majd továbbadni, szórni mások elé,
mint a szirmokat,
adni, sugározni,
meglátod, százszorosan visszakapod,
így lesz békés minden álmod,
a reggelt angyalok hozzád eléd,
s lelkeddel megsimogatod
az elrebbenő lepkét..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Eleonóra Kertészné Rotter, Sánta Éva, Bartók Anikó és további 23 ember kedveli ezt.

Játékkiírás

KEDVES CSOPORTTÁRSAIM, TANYALAKÓK !

Ismét engem ért a megtiszteltetés, hogy a heti játékot kiírhatom. Tudom, így ünnepek előtt kevesebb idő jut a játszadozásra, takarítunk, sütünk-főzünk, futkosunk a  bevásárló központokban, törjük a fejünket az ajándékokon és van, aki mindezek mellett még dolgozik is. Azért úgy gondolom, pihenésképpen a fizikai munkák után biztosan jólesik majd kicsit leülni és elmélkedni.
Testhezálló feladatot fogtok kapni. Írjatok gyermekverseket!
Közelednek az ünnepek, örvendeztessük meg gyermekeinket, unokáinkat, no és egymást, mert ne tagadjuk, hajdan volt gyermek énünk bennünk rejtőzik. Téma van bőven, legyen az mese, az állatok csodálatos világa, gyermek-álmok, az otthon, a természet, tündérek és angyalok és nem utolsó sorban a karácsony.A gyermekversek könnyedek, vidámak, játékosak.
Néhány nagy nevet említenék a gyermekversek világából: Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István...
Én semmiféle kötöttséget nem kérek, írjatok szabadon, szárnyaljon a fantáziátok.
Remélem, velem tartotok, amit előre is köszönök. Bízom benne, hogy mint mindig, az adminok is segítenek nekünk inspiráló verseikkel.
Péntek estig várom a verseket, jó játék hetet kívánok mindenkinek.Kérem, hogy a gyűjtőbe csak egy verset tegyetek be.
Szeretettel: B Ilona Tóthné

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.

Végire jár az esztendő,
cseng a fürge száncsengő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.

Libben a tarka nagykendő,
húzza-rázza hűs szellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
rászitál a hófelhő.

Csendül a fürge száncsengő,
véget ért az esztendő.

MICI ÉS FRICI

Mit is kérjek karácsonyra?
-gondolkodott Mici cica,
engem nagyon szeret anyu,
mindent megad, nyau-nyau.

Vett nekem már plüss-egeret,
Wickatcot kapok eleget,
ölébe vesz, simogat,
s dorombolok nagyokat.

Karácsonykor a szobában
nagy fa áll a sarokban
csillog-villog minden rajta,
felmászok a felső ágra.

Minden szép és gyönyörű,
egy bánatom van, keserű,
nincsen társam, vagy barátom,
aki mindig velem játsszon!

A szomszédban él Frici cica,
néha ide ül az ablakba,
bánatosan néz befelé,
s a hideg üveget belehelé.

Szomszéd néni elutazott,
Frici cica elkóborolt,
néha-néha haza jár,
ennivalót sem talál.

Karácsony reggelén hallom,
miaúúú,-átjött a hang a falon,
gazdim kinézett kérdőn,
s a küszöbön Frici ült, kérőn...

Azóta itt van velünk a barátom,
megosztozunk a kajákon,
a Jézuska hozott nekem ajándékot,
kívánok Neked boldog karácsonyt!

B Ilona Tóthné

A VERÉB

Valahol a berekben
veréb gubbaszt rekedten,
már oly sokat csipogott,
sehol nem lelt kukacot...

Jó, hogy nem esik a hó,
a fák alatt itt-ott dió,
még az ősszel leesett,
nem látták az egerek.

Elrepült a faluszélre,
Mari néni kiskertjébe,
meglátta a sok mgot,
nem leszek már télen holt!

Öreg néne minden nap,
kiszórja a magokat,
cinkék, rigó, sok madár,
délidőben arra száll.

Hálásak is az étekért,
trilláznak az életért,
de a veréb nem dalolt,
hálából csak pottyantott..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

SÖTÉT, FÁRADT NAPOK

Vonszolják magukat a fáradt nappalok,
köd kapaszkodott a fénytelen tájba,
kora délutáni sötétség homályában lapozgatok
letűnt decemberek hóval borított albumában.

Lakásomban nappali lámpafény ingadozik,
szívemben derűtlen ünnepi készülődés,
ebédlőmben csak az ősi rézmozsár fénylik,
s már csak szokásból tölt el várakozás..

Talán majd este, ha begyújtok a kandallóba,
a tűz ropogása elnyomja a kinti varjak károgását,
s fényénél felidéződik a rég volt karácsonyok hangulata,
belopozik csöndem jelenébe, feledtetve a sötét varázst..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

TÉLI ÉRZÉSEK

Már jéggé dermedt szívemen
korcsolyázik a szerelem,
kúsza karcokat huzogat,
vén arcomra mély ráncokat.

Hajdan a Pece patakban
-mint csikók a tág pusztában-
úgy róttuk a jégköröket,
s rugdaltunk jeges rögöket.

Lecsúszkáltunk az Avasról,
szánkónk lesiklott a dombról,
ruhánk ránkfagyott estére,
teáztunk tél örömére...

Az idő már behavazott,
hajamra fehér dér fagyott,
jégvirág az ablakomon,
olvadt szírma az arcomon.

De nézd csak, a havas kertben,
madarak az etetőben
csipegetik a magokat,
szárnyukra veszik a fagyokat...

Minden

Érdemes  "átlapozni" és lementeni az egészet, úgy ahogy van! Fantasztikus gazdagság, szinte minden megtalálható rajta, ami egy elektronikus encikolopédián egyáltalán lehetséges. Budapest épp úgy, mint múzeumok tömege - és ami csak eszedbe jut, muzsikától, tájakig stb. Tanulmányozd az anyagot a legelejétől,mielőtt   belefogsz a a folyamatos felhasználásába

http://www.netnagyiklub.hu/honlapok/prezentaciok.htm#muzeumok
 

 

Sándor decemberi játékára

FOLYAMAT
/Arany -és ezüstkor/

Kamaszkorom elején, mikor még
nem eszméltem, körülvett tengermély
ezüst színű titok, fátyol lebegés.
Dacos, konok, szertelen természetem
legyőzte a bizonytalanságot és elhitette  velem
álmaim labirintusában már mindent tudok a világról.
Semmit nem vettem komolyan, hanem csak úgy, fél vállról...
Aztán egy ismeretlen érzés bizsergett bennem,
Ámor nyila átlőtte szívem...
Pókhálóként körülfont az első szerelem.
Estek csöndjében fülemben búgott a "Szerelmi álmok",
s az éjszaka ködében is ott lebegtek a dallamok.

Mikor "felnőttem" s a magam ura lettem,
egy olyan helyről álmodoztam, ahol
senki nem parancsol nekem, s bár
az élet csűrt,-csavart, a konokságom megmaradt.
Álmodtam egy olyan társról, családról,
ahol a hétköznapok nem állnak csak gondokból.
Meg is tettem mindent, amit lehetett,
s családunkat összetartotta a szeretet.
Megtanultam, mi a harc és alkalmazkodás,
a hűség és türelem, s olykor a bánkódás.
Nem kergettem nagy álmokat, csak reméltem,
így lesz ez majd, végig az életben.

Tévedtem. Minden összekuszálódott bennem,
merő kín, fájdalom,- mert én vagyok,
s a másik felem-még deres sem lett fejem-halott.
Most, amikor a fehér hó már rátelepedett fejemre,
s elérkeztem békés nyugdíjas koromba,
gyakran álmodom arról, ő én vagyok,
s hogyan vátoztathattam volna meg a sorsot...
Férfiként sem találom nyugalmam,
véreimért  az aggódás és féltés bennem van,
mert valahogy rossz felé megy a világ,
kúszik bennem a  beletörődő magányosság,
homokba tett lépteimet elnyeli a pusztaság...

B Ilona Tóthné
Kép: Net


Nagy öröm ért ma, ami széppé varázsolta az estémet.
Itt is köszönöm szépen!
Sándor Turza
2 órája
Szervusztok Csoporttársak!
Ígéretemhez híven kihirdetem a decemberi "Álomjáték" okleveleseit.
Elismerő oklevélben részesülnek:
B Ilona Tóthné: Folyamat (Arany - és ezüstkor) c. verséért
Széll Magdolna: Bolondos álmok c. verséért
Tünde Havellantné Szerencsés: Álomképek c. verséért

2016. 01.05.

B Ilona Tóthné

7 órája ·

Köszönöm szépen Turza Sádornak és a Tanyának! smile hangulatjel

TetszikHozzászólásMegosztom

Nép Ágnes, Magdolna Kato, Erika Kocsis és további 32 ember kedveli ezt.

2 megosztás

Hozzászólások

További 11 hozzászólás

Mária Dufek Gratulálok.

Mégsem tetszik · Válasz · 1 · 2 órája

B Ilona Tóthné válaszolt. · 1 válasz

B Ilona Tóthné Mindenkinek köszönöm szépen! smile hangulatjel

Tetszik · Válasz · 1 órája

Erika Kocsis Gratulálok Ilonám. Megérdemelted. like hangulatjel heart hangulatjel

Mégsem tetszik · Válasz · 1 · 25 perce

B Ilona Tóthné válaszolt. · 1 válasz

Nép Ágnes Szeretettel gratulálok! smile hangulatjel heart hangulatjel

Tetszik · Válasz · 16 perce