Egy szeszélyes májusi napon hazamenőben
a liget szélén jártam éppen és az esőben
bőrig ázva szedtem a lábam, reszketve, fázva,
mikor a párás, ködös úton, a sötétedő távolban
-mint az Üvöltő szelek-ben a főhős, feltünt egy alak
fehér lovon, vagy Lada volt, már nem is tudom,
csak azt, hogy a kezét nyújtotta és az érintése
abban a percben bennem maradt egy életre...
Ismertem őt, talán tétován most is követett
s a csendet csak az esőcseppek koppanása törte meg.
Oly romantikus volt, sokszor gondolok erre,
a szeretetre s a meghitt gyertyafényes estekre...
Szép szakasza volt ez életemnek, kedves emlék lett,
mert a romantika és a szeretet teszik varázslatossá,
elviselhetővé e hányatott, cudar, mégis szép életet...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
