FÉNY ÉS ÁRNYÉK

Hány énje van az embernek
kit az Isten megteremtett?
Mint fának rengeteg ága
egy törzsből fakadva
de egyik sem egyforma.
Fényre szökkenő zöld hajtásai
érlelnek mosolygó gyümölcsöt.
Fény-énem az emberi jóság, elrendeltetés,
hiszek a szépben és csodákban,
méltóságban, teremtő akarásban.

Árnyékos oldalon nőnek vadhajtások,
e kusza zöld-összevisszaságban,
az éretlen termések, mint sok elvetélt gondolat
lehullanak, félelmek romlott gyümölcseként.
A tudat néha kettéhasad, mint téboly hömpölyög
a nagy én-óceánban.
Valamennyi együtt vagyunk,
rajtunk múlik, hogy a sokból
melyik győzedelmeskedik,
s vívjuk, míg a léc le nem esik..

Fény és árnyék csatája ez..
B Ilona Tóthné
Kép: net

Katalin Fehér, Katalin Répásné Gyöngyösi, Zsuzsanna Sos és további 16 ember kedveli ezt.

Sóhajokba tűnt nyár

Összehajló fák alagútjában
alakod elvész köd homályában,
nyomodban kullogok, mögöttem már
elmaradt a sóhajokba fullt nyár.
Akkor még nem szitálták felhők a ködöt,
napfény-nyilak suhantak a fák között,
ajkadban egy kis nefelejcs sercegett,
bizalommal fogtam a kezed...
Most az árnyék sem látszik az árnyékban,
s csak követlek lehajtott fejjel, fáradtan,
tudom, egyszer elfogy az út és utolérlek,
majd fénylepelbe burkolóznak a lidércek..

B Ilona Tóthné
Kép:Net

A MUNKA /játékra, játékon kívül /

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,"
nem átallott kitárni egy nagykaput,
hirdetni,"a munka felszabadít",
s milliókat tűz heve az égbe repít.

Oly korban éltem én e földön, mikor
a munka dicsőség volt, a munkás dalolt,
izzottak a kohók, aki gürcölt,
kiváló volt, az éljenzés az élet,
így a fekete autó nem kísértett...

Most oly korban élek, ahol a munka
áhítat, megélhetés, és remény,
fogy a nép,s külföldről jön a küldemény,
itthon munkából nem lehet megélni,
a becsületet szögre kell lógatni.

Hogy' változik a világ! Most bezárják
a drót kapukat, mert jön az áradat,
azt gondolják, ez itt a Kánaán,
munkáért jönnek tűzön-vízen át,
s letarolják a vén Európát.

Az idézett sorok Radnóti Miklós: Töredék
című verséből valók.

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Honnan

Ronda latyakos idő van, csupa sár minden, de legalább a hó alatti jégpáncél elolvadt. Ki kellene már mennem, a készleteim kimerültek, igen ám, de mint minden télen a legrosszabbkor, a kocsi tesz az én mehetnékemre és nem indul.Itt szaladgálok, mint pók a falon és dühöngök. Aztán leülök és töprengek.
Emlékszem, a háború után milyen nehéz idők voltak, bár én sokat nem érzékeltem ebből. Mikor már kicsit nagyobb voltam, akkor sem volt könnyebb, mindkét szülőm dolgozott és emellett a három gyereket maradéktalanul ellátták és neveltek bennünket a szépre és a jóra. Akkor még voltak telek, kemények, apám szánkóval huzigált minket és ha valami bajunk volt, szaladt, csúszott az orvosért, aki rövid időn belül ott is volt. Nos, ezen elmélkedtem most, no, meg életem során annyiszor. Mert nem emlékszem, hogy valaha is legalább kenyér ne lett volna az asztalon, pedig akkor nem járt az utcában a kenyereskocsi. Mikor anyám késő délután hazaért a munkából, nekiállt főzni.
Nem tudok rájönni, hogyan csinálták, honnan volt bennük az energia.Honnan??
Én meg itt ülök és törengek, dühöngök, mert nem indul a kocsi. Pedig már egyedül vagyok, magamat és a kutyámat kell ellátnom, mégis mindig fáradt vagyok és sokszor olyan gyenge, mint a légy. Hol van az én energiám? Csak a fele szorult volna belém a szüleiméből!Azt nem mondom, én is megtettem a magamét az életben, de mégis, most amikor már nyugodtan élhetnék, mindig akad valami megoldhatatlan probléma. Dehát nekik is volt és megoldódott.Hogyan csinálták? És hogyan van az, hogy a felnőtt gyerekeket nekünk kell segíteni és nem fordítva?
Néha úgy érzem, az idő haladtával elkorcsosulnak az emberek, köztük én is.Ha nem így lenne, nem kellene ilyesmin töprengeni, kérdéseket tenni fel magamnak megválaszolatlanul. Mert mindezt csak magamnak teszem fel, de ha valaki tud rá válaszolni, annak örülnék..

B Ilona Tóthné

Ebben a korban( kór van)

Játékra

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult",
Isten, ha vagy, szánd már meg e népet,
utilapúba göngyölték a hitet,
s merő frázis lett e szó, szeretet.

Én a háború végén születtem,
azóta már eltelt az életem,
de az árulás és hazugság maradt,
tönkretett életek,háborúk sora,
a béke reménye már rég oda..

Mert az ember úgy elaljasult, hogy
szemétből guberálja a hitet,
napról-napra tördeli a létet,
a kivételezettek pénzt kaparnak,
mert a sok is kevés a hatalomnak.

Oly korban éltem én e földön,
mikor megtanultak sírni a fák,
kifordult magából a szép világ,
pusztít a tűz,ár, megfullad az ember,
s tétlenül nézi, mert szólni nem mer...

Mint a gépek, gyűrjük az életet,
nemsokára diktálnak gépemberek,
mutatják:-nézzétek, ilyen az ember,
ősünk volt, önmagát vesztette el.
S a rácsok mögött a lánc megzörrent...

Az idézett sorok Radnóti Miklós, Töredék című verséből valók.

B Ilona Tótné
Kép: Net

Egy nap

hideget prüszkölt a reggel,
amikor fázósan felébredtem,
s a neszre öreg kutyám lihegve
szaladt hozzám, sántított,
talán az égi berekben
szarvast üldözött veszetten...
a hajnal percei elperegtek,
mint kezemből a tóparti homokszemek,
a fenyő alatt feketerigó kapirgált étket,
taposom az éjjel lehullt hópelyheket,
faodujába bújt egy riadt evet...
s ím, a tél lehúzza a ködfátylat,
az alkonyi tűz már a fákon árad,
oly gyorsan elsuhant a nappal,
beszökött az este, csillagokkal,
kutyám élesen a Holdra vonyít,
eltelt az életemből egy nap megint...

B Ilona Tóthné
Kép: Ne

t