A fiam mondta csorgó homlokkal tegnap,
ebben a hőségben az ember hőgutát kap,
legjobb ilyenkor, ha sehol nem vagyok,
a láthatatlan mindenségbe beleolvadok...
Igen, az ellentétek vonzzák egymást,
a jeges télben a nyártól várjuk az áldást,
s most, mikor könnyünk sincs a hőtől,
álmodozunk szállingózó hópelyhekről...
S miért van az, hogy aki kint van, bentre vágyik,
a kinti pedig inkább hallgatagon bezárkózik?
Van, aki írni akar, de a gondolat hiányzik,
míg a másik tehetsége jegén csúszik, mászik.
Sorolhatnám tovább...Érted te ezt?
Én már kapiskálom, mert ilyen a természet!
S mi is a természet része vagyunk,
álmodozunk, mindig másra vágyunk.
Az egész létünk, lényünk ellentétekre épül,
vonzzák-taszítják egymást kívül-belül...
Ha nem így lenne, lemondhatnánk a vágyakozásról,
s enélkül akár el is búcsúzhatnánk a világtól...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
