A mai napomról-bár még nincs vége-azt írnám, olyan békebeli volt. Béke és nyugalom volt bennem, ami elég ritka alkalom, mert az élet mindig gondosodik arról, hogy történjen valami. Általában nem a legkellemesebb esemény. De ki nincs így ezzel? Csakhogy ma azt olvastam itt, hogy "senkitől és semmitől nem függesz saját magadon kívül".Irtam is hozzá néhány szót, alapjában véve igaz mondás.Itt van a kutya elásva-gondoltam és elhatároztam, ki is ásom és nem foglalkozom többet olyan dolgokkal, ami idegesít, elvégre már megengedhetem magamnak! Mit foglalkozzak én olyanokkal, hogy mit csinál az ország gázszerelője, hogy Brüsszelben mit mondanak, mit nem mondanak, mennyi a fizetése a "nagyoknak" stb...Hagyjon nekem mindenki békét, én már csak magamtól függök, ezektől a dolgoktól oda lenne a lelki békém.
Fogtam is a fűnyírót, annak a hangja mindjárt el is riasztotta a még fel-fel törő napi bosszús kóválygásaimat és nagy brügetéssel gyönyörűvé varázsoltam a zivatartól megnyurgult, amúgy már kihalóban lévő gyepemet.Mellesleg a szomszédok már megszokták e béli feszültség-levezetésemet.
Miután kigyönyörködtem magam hasznos tevékenységemen, felhívtam a barátnőmet. Igen, sajnos Ő még nem tudta magát túltenni a sok szemműtét utáni maradandó félvakságán. Pedig ha pozitívan nézzük, ennek a világnak a gyarlóságaiból is csak a felét látja, no, de az is sok, mondhatnám sokk.Azért jó, hogy felhívtam, mert felelevenítve néhány közös emléket, mindjárt jobb kedvünk lett. Kinevettük magunkat magunkon, mert akkor még volt min nevetni.Tehát kellemes délutánom volt, sose legyen rosszabb...
/BI/
2018. szeptember 7., péntek
2018. szeptember 5., szerda
Az eset, ami megesett
/Játékra. Megadott szavak: telefoncsörgés,mosoly, gyilkosság,rasszizmus,értelmetlen/
Nagyon nyomott volt a levegő és délutánra már annyira belefáradtam a semmittevésbe, hogy ledőltem kipihenni magam, mikor élénk telefoncsörgés riasztott. A keresztfiam telefonált,némi bosszúsággal a hangjában és elmesélte, mi történt.
Éjszakás műszakban dolgoztak a társával, reggel 8 óra körül értek haza, fáradtan, mint mindig és lefeküdtek, ilyenkor legalább délig aludtak. Tudni kell-már többször írtam róla,-hogy a volt telkemen rendezkedtek be, a kerti lakból igényeikhez és lehetőségükhöz mérten szép kis házikót létesítettek és az időközben öt kutyára gyarapodott állomány miatt alaposan körbekerítettek mindent. Lefekvés előtt a kutyákat csak az ő udvarukba engedték ki, elszeparálva a tágas lenti tértől, hogy senkit ne zavarjanak.
Lefeküdtek és alig aludtak egy órát, mikor éktelen sivalkodásra ébredtek. Egy gyilkosságnál nincs ilyen borzasztó hangzavar, a szomszéd kerttulajdonos, egy 80 év körüli idős asszony torkaszakadtából ébresztgette őket, mire az öt kutya is észtveszejtő ugatásba kezdett és tépték a kerítést.
-Lopják a biciklit!-kiabálta Márta.
A gyerekek hol biciklivel, hol kocsival mentek dolgozni, időjárástól és pénztárcájuktól függően. Most éppen biciklivel voltak, amit a belső kerítéshez támasztottak, mikor megjöttek.
Végre a keresztfiam kitámolygott a hangzavarra, akkor már a tolvaj-nevezzük Barnabőrnek-átmászott a majd kétméteres utcai kapun, előtte persze kidobta a biciklit(nagy teljesítmény), majd ott szaladgált a kapu előtti főúton, próbált volna elhajtani, de Márta-az ő kapuján belülről az öklét rázta és azt kiabálta, hogy kihívta a rendőröket...Barnabőr
ettől megijedt, ledobta a biciklit és eliszkolt.
Meglátásom szerint az egész lopási kisérlet meghiúsulása az idős hölgynek köszönhető, nem is tudom, honnan volt annyi lélekjelenléte. Aztán megtudtam, hogy három napig nem ment ki a "gyógykúra"(így nevezte a telkét) helyszinére az eset után, mert sokkot kapott...Barnabőr egyébként holt biztos, hogy előzőleg már terepszemlét tartott, tudta, mikor van az öt kutya elzárva, de Mártika fültépő sikoltozása nem szerepelt a terveiben.
Az, hogy Barnabőnek neveztem a cigánygyereket-szeretném kijelenteni, nem rasszizmus! Értelmetlen lenne ráfogni, a "sápadtarcúak" épp' úgy lopnak, a tolvaj az tolvaj, legyen bármilyen a bőrszine. Ámbár-míg én használtam a telket, minden télen betörtek, tudták, hogy téli időszakban nem járok kint. Minden mozdíthatót elvittek, rádiótól a vendégeknek kikészített ágyneműig. Persze, sose fogták el az elkövetőket, de én sejtettem, kik voltak, mert az ásóm és a kapám mindig megmaradt, a lapátom viszont szintén elvitték, mert arra lehet támaszkodni...Ezen már mosolyogtm a végén...
Tanulság: semmi. Aki ugyanis be akar valahova menni, az bemegy. Nem számít a kétméteres kerítés, a kutya-nyáj, stb. Csakhát a sikert nem adják olyan könnyen, főleg, ha egy nyolvanéves hölgy ott téblábol a környéken...
/BI/
Kép: Net
Nagyon nyomott volt a levegő és délutánra már annyira belefáradtam a semmittevésbe, hogy ledőltem kipihenni magam, mikor élénk telefoncsörgés riasztott. A keresztfiam telefonált,némi bosszúsággal a hangjában és elmesélte, mi történt.
Éjszakás műszakban dolgoztak a társával, reggel 8 óra körül értek haza, fáradtan, mint mindig és lefeküdtek, ilyenkor legalább délig aludtak. Tudni kell-már többször írtam róla,-hogy a volt telkemen rendezkedtek be, a kerti lakból igényeikhez és lehetőségükhöz mérten szép kis házikót létesítettek és az időközben öt kutyára gyarapodott állomány miatt alaposan körbekerítettek mindent. Lefekvés előtt a kutyákat csak az ő udvarukba engedték ki, elszeparálva a tágas lenti tértől, hogy senkit ne zavarjanak.
Lefeküdtek és alig aludtak egy órát, mikor éktelen sivalkodásra ébredtek. Egy gyilkosságnál nincs ilyen borzasztó hangzavar, a szomszéd kerttulajdonos, egy 80 év körüli idős asszony torkaszakadtából ébresztgette őket, mire az öt kutya is észtveszejtő ugatásba kezdett és tépték a kerítést.
-Lopják a biciklit!-kiabálta Márta.
A gyerekek hol biciklivel, hol kocsival mentek dolgozni, időjárástól és pénztárcájuktól függően. Most éppen biciklivel voltak, amit a belső kerítéshez támasztottak, mikor megjöttek.
Végre a keresztfiam kitámolygott a hangzavarra, akkor már a tolvaj-nevezzük Barnabőrnek-átmászott a majd kétméteres utcai kapun, előtte persze kidobta a biciklit(nagy teljesítmény), majd ott szaladgált a kapu előtti főúton, próbált volna elhajtani, de Márta-az ő kapuján belülről az öklét rázta és azt kiabálta, hogy kihívta a rendőröket...Barnabőr
Meglátásom szerint az egész lopási kisérlet meghiúsulása az idős hölgynek köszönhető, nem is tudom, honnan volt annyi lélekjelenléte. Aztán megtudtam, hogy három napig nem ment ki a "gyógykúra"(így nevezte a telkét) helyszinére az eset után, mert sokkot kapott...Barnabőr egyébként holt biztos, hogy előzőleg már terepszemlét tartott, tudta, mikor van az öt kutya elzárva, de Mártika fültépő sikoltozása nem szerepelt a terveiben.
Az, hogy Barnabőnek neveztem a cigánygyereket-szeretném kijelenteni, nem rasszizmus! Értelmetlen lenne ráfogni, a "sápadtarcúak" épp' úgy lopnak, a tolvaj az tolvaj, legyen bármilyen a bőrszine. Ámbár-míg én használtam a telket, minden télen betörtek, tudták, hogy téli időszakban nem járok kint. Minden mozdíthatót elvittek, rádiótól a vendégeknek kikészített ágyneműig. Persze, sose fogták el az elkövetőket, de én sejtettem, kik voltak, mert az ásóm és a kapám mindig megmaradt, a lapátom viszont szintén elvitték, mert arra lehet támaszkodni...Ezen már mosolyogtm a végén...
Tanulság: semmi. Aki ugyanis be akar valahova menni, az bemegy. Nem számít a kétméteres kerítés, a kutya-nyáj, stb. Csakhát a sikert nem adják olyan könnyen, főleg, ha egy nyolvanéves hölgy ott téblábol a környéken...
/BI/
Kép: Net
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)