2019. szeptember 26., csütörtök

Butaságom ára


 Végre tisztul a kép. Ez a szeptember nekem egy próbatétel volt, amit szívesen kihagytam volna. Tele fizikai és lelki nyomással.
Kezdem a festéssel. Szóval nem volt leányálom.Bútorok huzogatása, millió kép és mütyür leszedése a falakról, majd festés után megtisztítva ugyanoda visszahelyezés. No, és a takarítás.De nem részletezem, ilyenben szinte  mindenkinek volt már része,-csak nem az én koromban. A  festéssel egyidőben volt a kocsi műszaki vizsgája. Miután találtam szerelőt, ez is rendben lezajlott. De a jogosítvány! Hát az is most járt le.Tegnap elmentem a körzetovoshoz, az izgalomtól a vérnyomásom az egekig futott, kétszer is megmérte, mert nem hitt a szemének. Adott egy naplót, minden nap méricskélni kell, ma már ki is próbáltam, megint 192 lett.Majd holnap talán jobb lesz...Aztán pechemre  elfelejtettem bemagolni a szám-és betűlistát, ami a szemem "jóságát"lenne hivatott megállapítani, így ott sem remekeltem, új szemüveget kell csináltatnom. De azért némi könyörgésre megkaptam az alkalmasságot, sőt azt mondta, hogy fiatalos vagyok. Így van! Igaz, hogy félig vak vagyok és eldőlök a szédüléstől, mint egy liszteszsák, de a lelkem az rendben van.
Ma el is vágtattam az okmány-irodába, ahol elküldtek a postára pénzfeladás céljából, majd készítettek egy múmia-képet és majd néhány nap múlva postázzák a jogsimat. Csupa öröm az élet.
Hazatérve várt a barátnőm e-mailje, amit elolvasva rájöttem, butaságom árát megfizettem. Mert ha én tudom, hogy a vörösbor fogyasztása felér egy edzéssel, biz' Isten nem bútortologatással és ide-oda rohangálással edzek, hanem leiszom magam a sárga földig...
/BI/


Egy pohár vörösbor elfogyasztása egy óra edzéssel ér fel



Egy kanadai kutatás olyan vegyületet talált a vörösborban, amely ugyanazt a hatást éri el egy pohár ital elfogyasztása után, mint egy óra konditermi edzés.


A My Daily szakoldalon jelent meg annak a kutatásnak az összegzése, amely szerint 1 pohár vörösbor elfogyasztása ugyanolyan kedvező hatással bír, mint 1 óra konditermi edzés. Ennek az alapját egy különleges vegyület, a szőlő héjában is található rezveratrol adja, amelyet majdnem tíz éven át vizsgáltak amerikai tudósok, mégsem fedezték fel semmilyen pozitív hatását.

Most a kanadaiaknak sikerült, ugyanis amikor ez a vegyület a szervezetbe jutott olyan mennyiségben, mint amennyit egy pohár átlagos vörösbor tartalmaz, több pozitív élettani hatás is észlelhető volt.
Ilyen a fizikai teljesítmény és az izomerő növekedése, valamint a szívműködés javulása. Ami érdekes, hogy a kutatásban észrevették, hogy ez a három élettani hatás pont olyan mértékű, mint egy óra konditermi edzés utóhatása. Természetesen rendszeresen nem lehet így kiváltani edzést, de egy-egy elmaradt alkalom pótlásához jól jön egy pohár vörösbor, illetve a szőlő, az étcsokoládé, a kakaó és a mogyoró fogyasztása is, hiszen ezek is tartalmaznak rezveratrolt.

Egyébként, aki bort iszik, az a tudósok szerint vonzóbbnak is tűnik mások számára. Csak persze nem mindegy, hogy mennyit.

      

Azt már sokan vizsgálták és tapasztalták, hogy némi alkoholmennyiség elfogyasztása után másokat vonzóbbnak találunk, mint józanul. De mennyit kell innunk ahhoz, hogy mások szerint vonzóbbak legyünk?

Egy ausztrál és brit szakemberek által végzett kutatás szerint egy-két pohár bor elfogyasztása után vonzóbbak leszünk mások számára, mint józanul, vagy még több alkohol fogyasztása után.
Erre igen egyszerű vizsgálattal jöttek rá: lefényképeztek embereket józanul, valamint 2,5 deciliter és fél liter bor elfogyasztása után. Ezeket a képeket megmutatták másoknak, akik a szerint értékelték a fényképen látható, másik nemhez tartozó embereket, hogy számukra mennyire vonzóak. Kiderült, hogy a józan és fél liter bort fogyasztó emberek ugyanannyira voltak vonzóak a másik nem képviselői számára, viszont a 2,5 deciliter bor fogyasztása után lefotózottak átlagban jobb értékeléseket kaptak.
A tudósok szerint a jelenség mögött az áll, hogy a borfogyasztás elején az erek kitágulnak és az arcban fokozódik a véráramlás, ami az átlagosnál vonzóbb arcot eredményez, de a borfogyasztás folytatásában ez a hatás már nem érvényesül.

Forrás: hvg.hu