A KÖRZETORVOSNÁL

Kalózfalu az ország kiváltságos települései közé tartozik, rendezett, betonutakkal, játszótérrel rendelkezik, sőt orvosért sem kell húsz kilométert gyalogolni a legközelebbi városig, mert jól felszerelt orvosi rendelő ékeskedik a falu közepén.
Van is nagy "keletje", a rendelő mindig tele, dr. Tüskés Venek háziorvos soha nem unatkozott s ha beteghez hívták, azonnal távozott.
Ilyenkor Tanúpipőke, az asszisztensnő vette át a staféta botot. Köztudott, hogy faluhelyen mindenki ismer mindenkit, azt is tudják, kinek mi a baja, sőt, még azt is, amiről az illető maga sem tudott...
Igy Tanúpipőke már előre elkészített receptekkel várta a sóhajtozó betegeket.
Nagy volt kint a nyári hőség, szinte kellemes volt a klímával felszerelt folyosón ücsörögni, néhány "nem beteg" is nap közben itt hűtötte magát.

Ma Tanúpipőke invitáló kiabálására elsőként Pepita Ofélia sántikált be a rendelő ajtaján. Ofélia a falu postása, aki rendszeres vendége volt a háziorvosnak, mikor Tanúpipőke meglátta, már automatikusan nyújtotta az orvosnak a kötszereket és sebhintőport, mert mivel mással is kezelhették volna a kutya harapásokat. A szőrével? No, azt már nem!

Kint Kicsit Bob szorongatott kezében egy kis üvegcsét, szerényen meghúzódva a sarokban.Csendesen tűnődött, szemérmes lévén nehezen szánta rá magát, hogy elmenjen az orvoshoz. De mostanában hiába mondogatta a felesége, hogy "még egy kicsit, Bob",-nem ment a dolog. Tudni szerette volna, mi ennek az oka, hisz' még alig múlt el nyolcvan éves.

Végre Babette anyó is sorra került. Babette anyó szerény nyugdíját kertészkedéssel egészítette ki, az ott termelteket, valamint a falu széli erdőkben szedett gombákat árulta a piacon, bár az utóbbiról már lemondott, miután két kuncsaftját gombamérgezésseel kórházba szállították. Sokat dolgozott, kapált, ásott, öntözött, a derékfájását is ennek köszönhette. No, és kergette a kutyát, aki mindig a zöldség ágyás kellős közepén terült el. Ősszel, a kert ásásánál derült fény a titokra, ugyanis kiderült, a kutya oda ásta el a nagy csontokat és egész nyáron azokat őrizte.

Rongy Aurél már kezdett türelmetlenkedni.Legszívesebben beugrott volna a rendelőbe, de a lábai már nem engedelmeskedtek. Ó, Rongy Aurél! Valamikor hírhedt táncosa volt a falunak, nem volt olyan esküvő, mulatság, ami nem az ő virtuóz táncáról zengett volna. De mára már ronggyá koptatta lábait, annak is örülhet, ha képes a sarki kocsmáig elvánszorogni...

Sok beteg várakozott még kint, de csak a napi látogatókat említettem...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

A RONGY QUARTET

/ Modern mese Rejtő hősökkel /

Az X Faktorban feltűnt egy zenekar
Rongy quartet néven, kik nem merültek el
a verseny után sem a mélyben.
Kül-és belhonban oly nagy hírnévre tettek szert,
hogy milliók csodálták őket,
mint zálogházi becsüs az ékszert..
A quartetnek Rongy Aurél volt a szülő atyja,
s ő, mint az egyik hegedűs, a vonót húzogatta.
A másik hegedűs Kicsit Bob volt,
kicsit mindenki sírt, mikor hegedűje szólt.
Pepita Ofélia a cselló művésze,
küllemével a közönséget oly nagyon bűvölte...
Tüskés Venek lett a brácsa mestere,
Babette anyó pedig a zenekar menedzsere.
Testőrnek szerződtettékTanúpipőkét,
ki egy személyben volt tanú és pribék...
Stúdiójuk egy távoli tanyán volt,
állítólag költők és marhák éltek ott,
volt néhány ló, birka és terelő kutya,
idillikus környezet a gyakorlásra,
méla csend és béke borult a tájra,
míg a zenekar rá nem zendített,
mert akkor a hegedű szóban a kutyák
macskák hangját hallani véltek..

Babette anyó oly jól menedzselte
a kis csapatot, hogy
a Rongy quartet mindenhol
nagy sikert aratott..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Levél testvéremhez

Egy éve már, hogy csonttá aszottan
élet és halál közt feküdtél a kórházban,
s még akkor is, ott is egyre suttogtad,
testvérem, fogd kezét a fiamnak.
Egy éve már, hogy nem vagy velünk,
hiába féltettünk,  kétségek közt éltünk
Tudom, fentről figyelsz bennünket,
de oly sok felhő takarja földünket,
ezért levelet írok neked, hogy tisztán láss,
s még ott az égben sem érjen csalódás...

Fiad sokat dolgozik  mégsem látja hasznát,
csak törleszti egyre a hitelek kamatát,
s hogy fedél nélkül ne maradjon és az élete
ketté ne szakadjon, neki adtam telkemet,
mely hivatott lett volna szépítenivénségemet.
Segíteni így tudtam s ami még telik tőlem,
megosztom velük maradék kis pénzem...
nehéz az élet most nagyon s hálát adok a sorsnak,
hogy még rokkant nem vagyok, segítségre nem szorulok,
mint sokan, kiktől elhúzták az ápoló kezeket,
s most kis lakásukban tehetetlenül fekszenek.

Te emlékszel arra, hogy nagyapánk
mennyit dolgozott a földeken, húzta az igát?
Eleink a vérüket, életüket adták a magyar földért,
verejtékkel dolgoztak , harcoltak minden négyzetméterért.
S most a határban letaposva a búza,
mezei nyulak bújnak minden kis lyukba,
s a határ menti kertek gyümölcseit idegen kezek
szaggatják és tépik, s áramlik a hatalmas tömeg,
menekült sereg.
Soha nem hittem volna, hogy a rossznál is lehet rosszabb,
hogy egy háború és forradalom után jön még egy korszak,
mikor kis hazánk átkelő hídja lesz ezreknek,
kik az új háborúk elől s életükért egyre csak menetelnek...

Te ezt már nem érted meg,
érted, hozzád imádkozom minden nap
s kérem Istenünket, hallgassa meg szavam,
de értük imádkozni sem tudok, mert más a hitük,
s nem tudom, ki az, kiben bíznak, ki segítő Istenük..

Testvérem, bárcsak sok szépet írhatnék,
de nagy volt a forróság s közben eljött a nyár vég,
íme itt az ősz a nyakunkon, oda a szünidő,
kezdődik a drága iskola, holnap tanévkezdő,
sok kis nebuló szorítja családok öveit,
mert nagy ára van, hogy élvezzék a tanév örömeit...
Itt sincs kolbászból a kerítés( csak egyeseknek),
kenyér és munka kellene sok embernek.

De, hogy szépet is írjak,-nagyon szeretem az őszt,
s ha sárgulnak a levelek, járni az erdőt.
Gondolok mindig rád, ha a Bükkben sétálok
és a vízesésnél József Attila szobra mellett állok.
Sokat voltunk itt együtt, néztük, amint a vízcseppek,
mint az ember élet, lassan alá estek..

Andrasné Tóth, Magdolna Barkó Péterné, György Kovács és további 17 ember kedveli ezt
B Ilona Tóthné
Kép: saját

JEGES EMLÉK

Az idő ködös útjain
jégtömbbé válnak emlékeim,
az áttetsző jégburokban
sóhajokba fagyottan
egy néma alak vár...
nem emlékszem már
ki voltál
talán meg sem láttalak
s a percnyi élet elszaladt
már nincs idő várni az olvadásra
mélán merengeni a homályban,
eltűnt világom már nem kutatom,
találkozunk majd a Fényúton...

B Ilona Tóthné
Kép: Net