Mikulás
2012. december 5.
Óh, azok a csodás gyermekévek! Nagy esemény volt nálunk a Mikulás napja!
Már délután nagy buzgalommal pucoltuk, fényesitgettük kopott kis cipőinket, majd tükörfényesen ragyogva a zoknikkal együtt kitettük az ablakba..Nagyon nehéz, háború utáni évek voltak ezek, csokoládét, kekszet nem nagyon majszoltunk a hétköznapokon, de a Mikulás tudta ezt és ilyenkor nagyon kitett magáért. Nem csoda hát, hogy olyan örömmel és epekedve vártuk a napját, mert reggelre a cipők és zoknik tele voltak a finomságokkal. Némelyikbe dió, mogyoró, gesztenye is volt!
Hanem egyszer a Mikulás személyesen is eljött hozzánk! Még a szánkat is eltátottuk, eleinte kicsit féltünk, de a Mikulás nagyon kedves, barátságos volt. És pontosan olyan hihetetlenül kék szeme volt, mint a szomszéd János bácsinak!
János bácsi egyedül élt, nem volt családja, imádta a macskákat, bánatára a Buksink néha egyet-kettőt megkergetett, de nem bántotta őket.János bácsi tett-vett a ház körül, szerettem vele beszélgetni.
Nagyon érdekes volt ez a Mikulás este, mert amikor megjelent, Buksival nem lehetett birni, úgy csinált, mintha kifejezetten hozzá jött volna. Ráugrált, egyre szagolgatta, majd a hosszú kabátjának a prémjébe is beleakaszkodott. Alig tudtuk lecsillapitani.
Mi gyerekek végtelenül boldogok voltunk, igaz, néhány virgácsot is kaptunk, de ez sem vette el az örömünket.Mikor a Mikulás elment, még órákig a hatása alatt voltunk, falatoztuk a csokoládét, törtük a diót és csak beszéltünk, beszéltünk..A szüleink is velünk együtt örültek.
Mikulás után néhány nappal, egy téli estén átjött János bácsi. Akkor még más volt, mint most, TV a környéken sem volt, igy összejártunk a szomszédokkal, barátokkal, kártyázgattunk, beszélgettünk, mi gyerekek előadtuk az iskolában tanult verseket, meséket. Felejthetetlen esték voltak!
Mikor átjött János bácsi, elmeséltük a Mikulás -élményeinket, megkérdeztük tőle, nála is járt-e?
Az öreg csak annyit mondott, hogy neki még soha nem volt olyan boldog Mikulása, mint ebben az évben..
A cikket írta: Ilona B. T.
Már délután nagy buzgalommal pucoltuk, fényesitgettük kopott kis cipőinket, majd tükörfényesen ragyogva a zoknikkal együtt kitettük az ablakba..Nagyon nehéz, háború utáni évek voltak ezek, csokoládét, kekszet nem nagyon majszoltunk a hétköznapokon, de a Mikulás tudta ezt és ilyenkor nagyon kitett magáért. Nem csoda hát, hogy olyan örömmel és epekedve vártuk a napját, mert reggelre a cipők és zoknik tele voltak a finomságokkal. Némelyikbe dió, mogyoró, gesztenye is volt!
Hanem egyszer a Mikulás személyesen is eljött hozzánk! Még a szánkat is eltátottuk, eleinte kicsit féltünk, de a Mikulás nagyon kedves, barátságos volt. És pontosan olyan hihetetlenül kék szeme volt, mint a szomszéd János bácsinak!
János bácsi egyedül élt, nem volt családja, imádta a macskákat, bánatára a Buksink néha egyet-kettőt megkergetett, de nem bántotta őket.János bácsi tett-vett a ház körül, szerettem vele beszélgetni.
Nagyon érdekes volt ez a Mikulás este, mert amikor megjelent, Buksival nem lehetett birni, úgy csinált, mintha kifejezetten hozzá jött volna. Ráugrált, egyre szagolgatta, majd a hosszú kabátjának a prémjébe is beleakaszkodott. Alig tudtuk lecsillapitani.
Mi gyerekek végtelenül boldogok voltunk, igaz, néhány virgácsot is kaptunk, de ez sem vette el az örömünket.Mikor a Mikulás elment, még órákig a hatása alatt voltunk, falatoztuk a csokoládét, törtük a diót és csak beszéltünk, beszéltünk..A szüleink is velünk együtt örültek.
Mikulás után néhány nappal, egy téli estén átjött János bácsi. Akkor még más volt, mint most, TV a környéken sem volt, igy összejártunk a szomszédokkal, barátokkal, kártyázgattunk, beszélgettünk, mi gyerekek előadtuk az iskolában tanult verseket, meséket. Felejthetetlen esték voltak!
Mikor átjött János bácsi, elmeséltük a Mikulás -élményeinket, megkérdeztük tőle, nála is járt-e?
Az öreg csak annyit mondott, hogy neki még soha nem volt olyan boldog Mikulása, mint ebben az évben..
