Utolsó

Utolsó..



Ilona Bartha Tóth



Ha az ember a döcögő, pöfékelő vonat utolsó kocsijában ül már, minden megváltozik. Bárhova utazol, bárhova mégy az utad mintha az utolsó volna.

Szelid mosollyal az ajkadon búcsút intesz a háznak, kertnek, arra gondolva, sosem látod viszont, talán sosem térsz vissza, őrizze meg mosolyodat.

Minden nap megiszod az utolsó kávét , elszivod hozzá az utolsó cigarettát,

lehet, hogy holnap már nem lesz rá alkalom.

Közeli barátaidat, családtagjaidat gondolatban átöleled, mintha búcsúznál. Felnézel az égre, vakitó fényt és derűs nyugalmat találsz, kinyitod az ablakod és mélyen beszivod a friss, üde levegőt..

Mindig úgy érzed, ez az utolsó óra.Most is ezt érzem, mikor elmegyek itthonról.

Búcsúzol,-pedig még élsz..lehet, hogy csak én vagyok igy ezzel, de talán más is érzett már hasonlóan..