2018. október 6., szombat

Játék,-vagy nem

Az élet játék-mondogatjuk. Valóban? Akkor én nagy játékos vagyok, hosszú ideje játszom, hol nyerek, de inkább vesztek, mert e rengeteg időben sem tanultam meg taktikázni. De szerintem az élet nem is játék, hanem kötélen egy nagy csomó, amit életünk végéig próbálunk kibogozni. De ez sem sikerül mindenkinek.
Nagyon nehéz hetek vannak mögöttem. Elmúlások. Mire feleszméltem,, rádöbbentem, hogy az "öreg" csalásból én vagyok az utolsó, aki még él. Nagyon nehéz utolsónak maradni, de egyben felemelő is. És felelősség! Már csak én regélhetek az utódoknak az ősökről, az elődökről, egy nagy utazásról vissza  az időben.
De vajon érdekli-e őket? Megértem az érdeklődés hiányát is, mert e zaklatott, anyagias világban inincs idejük ezen rágódni. Reménykedem abban, hogy az én távozásom előtt még sikerül a békepipát elszívnunk és megértetnem velük, honnan jöttek, hiszen majdan,majd nekik is tovább kell adni gyerekeiknek.
Ma kicsit már magamhoz tértem a bajokból, a szép őszi napsütésben dolgozgattam a kertben, ami nekem terápia.A benti matatás olyan, mint a lustaság.Csinálnék is valamit, meg nem is. Takarítgatok, főzögetek, de kedvtelenül, majd összegubancolom magam és ledőlök egy kicsit a hidegben, mert még a fűtés beindítását sem volt időm elintézni. Ilyekor elrágok néhány naspolyát és eltöprengek.
Most például azon, hogy írnom  kéne a játékra. De a megadott szavak között van egy, amivel nem tudok mit kezdeni. "Lepedőakrobata"...Valamikor tudtam, mit jelent, de most csak bosszankodom rajta. Mit kezdjek vele?
Tudjátok mit? Semmit... Tetszik, nem tetszik, sajnos képtelen vagyok beilleszteni a mostani gondolat-menetembe. Hagyom a fenébe az egészet, kimegyek és aprítok néhány ágat, annak legalább van értelme. Mert azzal pihenek...