TEDD A DOLGOD
Ilona Bartha Toth
Mondd meg nekem,a szív miért fáj?
Hisz' közelít a szines, vidám nyár!
Ez a szűk világ, amiben élek
Nyugalmat áraszt,- én mégis félek.
Minden sugár, mely rámvetül, arany,
De jel is, hiszen rövidebb az utam
Ami még hátra van,- vissza nem nézek,
Múltam már mögöttem van, nem lényeg..
Nem bánkódom ezen, az élet ilyen,
Nekem a jövő az, ami idegen,
Remény-foltok, zavaros, lidérces képlet,
Örök reszketés, hogyan ér véget?
Aki voltam, már soha nem leszek..
Érzed, mily gyorsan repülnek az évek?
Az álmaid már nem sokat érnek.
De amig célod van és teszed a dolgod,
Ne fájjon a szíved, lesz holnapod!
MILYEN BOLDOG VOLTAM
Ilona Bartha Toth
Milyen boldog voltam valamikor
tavasszal, a napsütésben, fényben,
mikor kibújtak az első virágok,
talán észre sem vettem,oh mégis,
mégis éreztem, valami új kezdődik,
illatok, ragyogás, melegség,vadság,
ringó tavaszi estén suhanás
testetlenül csillagok csúcsán
hintáztatni álmaim és tünődni,
mennyi sejtelmes titok vár még rám..
De már mindent elfeledtem s képzeletben
még visszavágynak sejtjeim,-tűnő árnyéka
vagyok régi önmagamnak, vergődöm,
s az idő egyre mélyebbre húz, vonszolom
ólomként nehezült tagjaim, szememben a
hajdani tűz csak pislákol, eltűnik
s maradék létmorzsáimat kuporgatom,
melyeket az idő elnyel egy hajnalon..
Kép: saját
Az elmúlt napok, hetek keservei iratták velem ezt a szonettet.Most, hogy újra itt vagyok, már jobban érzem magam.
" Semmi sem mélyiti el úgy az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy."
NEM BIROM MÁR
Szonett 62.
Nem birom már, nem, összeroppanok!
Igérted,- jóban, rosszban velem leszel!
Most hol vagy? Kereslek, de nem létezel,
Sötét minden,félek, egyedül vagyok.
Olyan lettem, mint villámsúlytotta fa,
Élek még, de a szivem ketté hasadt,
Szép életünkből semmi sem maradt,
Jövőm bizonytalan, felemészt a ma.
Szerettelek! Óh, átkozott múlt idő!
Egemet nem boritja bárányfelhő,
Fenn, csillagok között van már a helyed..
Próbálok emlékekbe kapaszkodni,
S ha látlak a képeken, megnyugodni,
Remélem, egyszer találkozom veled.
Kép: saját
TAVASZI DÉLUTÁN
Ilona Bartha Toth
Erőtnyelő tavaszi délután
virágokat bontott a cseresznyfám,
méhek zümmögnek, új élet sarjad,
enyhe szellő borzolja szőke hajad..
Gólya szállt el felettem a kék égen,
galambok turbékolnak a kéményen,
fűnyiró berreg a szomszéd kertben,
emberek szorgoskodnak a földeken.
Én is ültetek, szórom a magokat,
mig a nap lemegy s leszáll az alkonyat.
Annyi mindent szeretnék még tenni!
Minden munkás nap a jövőt jelenti.
De az én jövőm már kurta, fáj nagyon,
egyre fáradok, mint most is, e tavaszon.
Talán nem utolsó még, de erőm fogy,
múlik az idő,-de ne akárhogy!
Minden nap hálát adok Istennek,
hogy reményt ad, új reggelt, élhetek.
Tél után a tavasz, nyár, évszakok,
S most újra ébrednek a fényes napok..
