2015. január 23., péntek

Az egyszerű és a bonyolult

Újra meglátogatott a barátom, aki már a múlt héten is vendégem volt és már akkor megfenyegetett, hogy e héten, a mai napon is tiszteletét teszi nálam.Semmi gond,örülök a vendégeknek, különösen akkor,ha a látogatás időpontját előzőleg egyeztettük.
.
A barátom néhány évvel idősebb nálam, őszes, tisztes úr, mint gépészmérnök a műszaki tudományok jelentős képviselője.Mindezt csak azért írom le, mert magam is műszaki beállítottságú vagyok, sőt a régi-még gyerekkori -közös élményekre emlékezve abban a szent hitben éltem, majdhogynem egyforma természettel áldott meg bennünket a sors.
Az eltelt hosszú-hosszú évek után ma kellett arra rájönnöm, hogy ez korán sincs így, az agyunk teljesen másképp' működik.
Pechemre a számítógépem be volt kapcsolva.Így a barátom,- miután egy-egy közös emléket felelevenítve, derűsen, nevetgélve elfogyasztottuk a töltött káposztás ebédet és a szobában felszolgáltam a kávét,-azonnal a számítógépre vetette magát.
Én  öt éve ismerem ezt a nagyszerű szerkentyűt, működését, titkait.Ez a gépem aránylag még új, magam tanultam meg a használatát, semmi gondom nem volt vele.

Büszkén mutogattam az általam használt oldalakat, levelezésemet, képeimet, írásaimat stb. Csak ámult-bámult, végül kijelentette,hogy én borzasztóan bonyolultan kezelem ezt a gépet, mindent sokkal egyszerűbben meg lehet oldani.
Leült a gép mellé és kb. egy órát magyarázott, közben feltöltött nem tudom, hány programot, kihozott vagy ötven táblázatot, kattintott ide-oda, átrendezte a mintegy ezer képemet és a letöltéseimet, majd felállt és azt mondta, már minden rendben és átadta a helyét.
Tudni kell ehhez, hogy én a kezdetektől úgy állítottam be a programokat, hogy egy kattintásra kijött az összes hely, amit használok, be sem kellett jelentkeznem, a megfelelő helyre csak rákatintottam és bent üdültem a kívánt helyemen..
Tejesen kétségbe estem, mert az ő egyszerű,nekem kibogozhatatlan módszerével belépni sem tudtam.Sehova.

Azóta is itt ülök és merengek, honnan fogom ezután az általam szépen elrendezett képeimet feltenni, hol találom meg a blogomat és egyáltalán mindent.Hogyan fogom én visszacsinálni az én "bonyolult rendszeremet"?

Végső következtetésem: ami a nőknél egyszerű,az a férfiaknál bonyolult, ami a férfiaknál egyszerű, az a nőknél bonyolult. Vagy tévednék?

TAVASZ VÁRÁS

Tavaszvárás

Gyötrő, sötét lucskos tél volt,
ámulva nézett le a Hold,
miért nem jégtől ragyog a tó,
s a földön sem csillog a hó?
Óh, szánkó húzó tél, hol vagy,
gyemekarcon sem virul fagy..
léptek tocsognak az avaron,
nincs jégvirág az ablakon,
csak ónos eső szemerkél,
csúszna már odébb a tél!

Lelkemben már itt a tavasz,
mámorosan rágondolok,
szikrázó napsütés fogadott,s a lég
 madárcsicsergéssel volt tele,
hajamba kapott a tavaz szele,
kis idő és itt lesz újra,
nagy öröm a téli búra.

B Ilona Tóthné
Kép:saját


2015. január 20., kedd

MÁR NEM ÉRZEM

már nem érezlek minden órában, percben,
már nem látlak menni az úton, a fényben,
már nem hallom hangod a lenge szélben,
már nem érzem illatod az éj sötétjében,
már nem beszélek magamban az egyedüllétben..
már régen nem lendítem vonat ablakából kezem feléd,
már régen nem tapossa lábam veled a kert zöld gyepét,
s fiad arcát sem simogatom már, téged benne látva,
szívem sem zakatol már vergődve az esti homályba..

hogyan is tehetném mindezt, hiszen a részem lettél,
sejtjeimbe gubóztál, minden vélt rezdülésed bennem él,
s csak akkor szűnsz majd meg létezni, ha minden elmúlt,
mert egy vérrög az erek útján becsukja a szív-kaput..

B Ilona Tóthné
Kép: net

2015. január 18., vasárnap

Melegszik a Föld


E téli hét végi napon
kocsimmal halkan suhanok
a gyér forgalmú úton
lámpám fénye vibrál előttem
a csillogó, nedves aszfalton
monoton csúszkál az ablaktörlő
mert egyre csak esik, esik az eső..
Melegszik a Föld..
Vajon a szívek is melegebbek lesznek?
Vagy marad üres szó a szeretet,
s néha az ember azt is bánja,
hogy megszületett..
Életünket szabályozzák rendeletek,
(gondolok erre, s máris csökkent a hőmérséklet)
élj így, meg úgy, tedd ezt, meg azt,
-mondják felül-
s hiába háborogsz legbelül..
Fagyos ez a világ,
akár hogy' is nézem,
Istenem, egy palacsintává lapult
macska az útszélen!
Ott távol, egy nedves padon
egy ember alszik a téren,
amott kóbor kutya bóklászik
éhesen a réten.
Melegszik a Föld,
nem is értem, miért
olyan hideg a tél,
hiszen se hó, se fagy,
csak az erre tévedt szél.
Csak a remény marad,
hogy tavaszra más lesz,
s szebbik arcát mutatja
a vátesz..Ámbár
"vulpes pilam mutat,
non mores"
(a róka megváltoztatja a szőrét,
de nem a természetét)
Te csak figyelj,óvatosan vezess!

B Ilona Tóthné
Kép: Net

A 2015. 02. játék értékelése( KKK)

Szerintem az értékelés a játék legnehezebb része. Nem azért, mert fényezni akarom magamat, de olyan nehéz mindig dönteni, hiszen ebben az értékelő csak magára hagyatkozhat.Az igazság az, hogy én értékelni nem is tudok, ahhoz jobban kellene a verseléshez értenem, tehát csak azt tudom leírni, hogy én mit érzek a verseket olvasva.
Nézzük sorjában:

Ács Nagy Éva ÁLOMBÓL VALÓSÁG LETT
Szonett: 102.
Írta: Ács Nagy Éva

Megláttam őt, állt a neonfény alatt,
Nem csinált semmit, nézett maga elé,
A fény árnyékot font,varázsolt mögé,
Ismerem jól, reményem benne vágtat.

Láttam, tudom ő volt ott álmaimban,
Barna szeme most nyugalmat árasztott,
Mozdulata , magához hívogatott,
Indultam , nem féltem a karjaiban.

Hatással volt rám, akaratom megszűnt,
Szégyenlősségem percek alatt eltűnt,
Lépni, mozdulni sem tudtam hirtelen.

Akkor rám nézett, mosolyt küldött felém,
Éji ismerősöm , nem ép az elmém,
Szeress most, szoríts magadhoz gyengéden!


Évikém, a szonetteid száma magától beszél. A Tőled megszokott precizséggel, a szonett követelményeinek megfelelően nagyon szépet írtál egy álombéli találkozásról a nyugalom és vágyakozás hangjaival. Gratulálok, szép szonett!


H Kohut Katalin Kohut Katalin: Enyhet várok

" Egy találkozásnak -azt hiszem, minden találkozásnak- előélete, előtörténete, az ismeretlenből való eredője van, akkor is,ha nem tudunk róla."

Minden találkozásnak van célja és oka.
Jönnöd kellett, drága, emlékezzem, móka
örömteli élet rám is várhat itten,
jóságod élesztett, szeretlek oly' híven,

mint egyetlent, akit szívembe fogadtam -
bár a sötétségben mindig benn ragadtam- ,
nem értheted soha, mi történt énvelem,
mégis jó volt nekem, fogtad a két kezem.

Lapoztál sorsodnak életút könyvében,
leírtál engemet - könnycsepp a szívemen -,
egyetlen életem örökké köt hozzád,
barátságod várom – reményem szív-virág.

Ékített bensőmmel enyhet várok kedves,
szerelmem, az voltál, nincs ára érzésnek,
ingyen kaptam ettől a nagy találkozástól,
nem félek a közös lélek-utazástól.


Kedves Kati, Te mindig olyan szépen tudsz írni az érzéseidről. Itt egy régóta vágyott szerelemről írsz, egy végzetes találkozásról, "egyetlen életem örökké köt hozzád", szívedben reméled, hogy életed végéig tartani fog. Nagyon szép, gratulálok, szépek a rímelések!

 Erdődi Maya Amikor majd találkozunk
Cikázik agyamban egy csodaszép gondolat
tekergetem, mint nagymama a fonalat.
Már minden sejtemet, körbe szőtte,
mi lesz majd, ha ott állok előtte?
Tudok-e szólni majd,
vagy csak bámulok némán,
vagy mellére borulok
és sírdogálok némán.
Vagy nevetve futok felé
hajam lobog a szélben,
elkap forog velem
s én szédülök kezében.
Olyan is lehetne
mint a hős filmeken
hogy egymás felé futunk
a kvarchomok tengeren.
A pillanat lassított képei
a nyugvó nap bíbor fényében
örökkévalóságnak tűnik
egy gyönyörű lágy zenében.
Amíg nem látjuk egymást
gyakran álmodunk
milyen is lesz az,
ha majd találkozunk ..


Drága Maya! Én még nem olvastam Tőled verset és őszintén mondom, ez a vers egy nagyon nagy meglepetés volt számomra. Visszahoztad nekem a fiatalságot, hasonlóan éreztem az első randevú előtt, az ilyesmi megmarad mindenkiben egy életen át.Gyönyörű természeti képekkel is fokoztad a várakozás izgalmát, ahogyan elképzeled az első találkozást. Versed szívenütött, nagyon tetszett, tiszta szívből gratulálok!

  • Olga Földes A találkozás
    Nézek rád,
    mintha már

    láttalak volna,
    az illatod is ismerős,
    úgy szólok hozzád,
    mint kitől tegnap
    váltam el,
    mintha kettévált
    volna a függönyön
    túli ködös lepel,
    mert kitárult egy ajtó,
    amin túl már jártam,
    s ott voltunk ketten
    egy antik szobában,
    kezedet fogtam,
    és nem engedtem el.
    Olyan, mint álom
    és mégsem az,
    tünékeny tarka lepke.
    Találkoztunk megint,
    s itt állok újra
    remegve: honnan is jöttél?
    Ki vagy?
    Ismerős örök időkön át,
    csak ez egy másik világ.
    Olgim, a Te versed nagyon megérintett, egy érett, érzékeny asszony találkozása a sejtelmes, titokzatos -talán múlttal, vagy egy álommal, amit ismersz is, meg nem is, olyan, mintha az álom, ébredés határán járnál.Az ember gyakran érzi azt, ha jár egy helyen, olyan mintha korábban márt járt volna ott, pedig éleében sem. De személyekkel is vagyunk így.Az emberi lélek csodálatos, érzékeny hangszer. Szívenütött a versed, gondolatébresztő, hatással volt rám, mint minden "olgis"vers.Gratulálok, örülök, hogy olvastam!

    Ez a négy vers vett részt a játékban és most rangsorolni kellene.Nem írhatnék inkább én is egy verset? No, mindegy, a szokásos "nagyon nehéz"-de meg kell tennem.
    Az én olvasatomban tehát: 
    I. Erdődi Maya, Amikor majd találkozunk
    II: Olga Földes, A találkozás
    III.H Kohut Katalin, Enyhet várok

    Különdíj: Ács Nagy Éva  , Álomból valóság lett
                        
    Szívből gratulálok minden résztvevőnek!