2015. július 31., péntek

CARMEN

Kedves Csoporttársak, Tanya-lakók!

Ezen a héten engem ért az a megtiszteltetés Sándor részéről, hogy játékot írhatok ki. Mondanom sem kell, kicsit "berezeltem", mert én szeretek mindig inkább a háttérben meghúzódni, nem tartom magam példaértékűnek, de igyekszem eleget tenni a feladatnak, mert ez nekem is legalább annyira feladat, mint Nektek.
Felbuzdulva a csodálatos szonetteken én azt tapasztaltam, hogy a Csoport nem zárkózik el az új kihívásoktól, ezért arra gondoltam, folytassuk a tanya-oskolát! Ismerkedjünk meg és írjunk CARMEN-eket!













 A CARMEN, egy ódafajta, amely az ókorban keletkezett, és végül beépült az újkori irodalomba is. Az ókorban görög Carmenban íródtak például  Catullus és Horátius versei.
Akkor még dalként is szerepelt, énekelték is, de később a daltól függetlenedett.

A CARMEN 8 soros versszakokból áll, minimum egy versszakot kell írni, felső határ nincs korlátozva. 
RÍMKÉPLETE: ABABCDCD Tehát az első sor rímel a harmadik sorral, a második sor rímel a negyedik sorral. Az ötödik sor rímel a hetedik sorral, és a hatodik sor rímel a nyolcadik sorral! 

Szótagszáma verssorok szerint: 7-6-7-6-7-6-7-6 Tehát, az első sor 7 szótagú, és a nyolcadik 6 szótagú!
A Carmen, (Carmen Óda) nem szólhat bármiről! Fenségesnek, magasztosnak, vagy dicsőségesnek kell lenni! Szólhat a Megváltó haláláról, a magyar történelem nagy eseményeiről, nagy alakjairól, népünk nagyjairól, vagy magában a magyarságról, a magyar népről. Példaként említem a Magyar Himnuszt, melyet Kölcsey Ferenc CARMENBEN írt.

Kölcsey Ferenc: Himnusz











Kölcsey Ferenc: Himnusz
A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

S végül- elnézést kérek, hogy egyáltalán idemerészkedtem Kölcsey közelébe, - az én egyik Carmenemet szeretném még példaképpen megemlíteni:


Lyukas zászló

2014. október 23.
Carmen

Lyukas zászló a szélben
lobog, mint hősi szív,
lángolón és tüzesen
ha a hon harcba hív.
Szine piros, fehér, zöld,
Gyönyörű nemzetem!
Alattam remeg a föld
úgy érzem, ha nézem.

Mögötte fáklya lángja
szökken az ég felé,
a magyarok imája
szól, egy hős nemzetért.
Lyukas zászlót fúj a szél
sok hősi halottért,
a fáklya most értük ég,
parazsa izzik még!
B Ilona Tóthné

Mindenkinek kívánok kellemes játékot, gyönyörű Carmeneket!
A játékra péntek(7-edike) 20 óráig szíveskedjetek verseiteket feltenni.

Tisztelettel és szeretettel:
B Ilona Tóthné

2015. július 30., csütörtök

ELHAGYOTT FÉNYEK

Én már az árnyékos oldalon ballagok,
idő-deformálta emlékkavicsokon,
melyek sziklák voltak egykoron
s nem homlokráncokon sikló
letört darabok.. A fényeket elhagytam, fiatal
hajtásokat simogatnak, de a lélek
útvesztőibe néha betévednek
s láthatatlan zugokban rezdülnek,
majd más vidékre költöznek,
hol nem a megtört bölcs csönd honol,
hanem a féktelen ifjúság,
aki még nem tudja, merre s hová lohol...

B Ilona Tóthné
Kép: net

2015. július 28., kedd

ÉVSZAKOK

/ Shakespeare-i szonett /

Tavasz bontja virágos vásznait,
fűszálak közt tücskök muzsikálnak,
magok isszák síró tél könnyeit,
fák bimbóin szorgos méhek dongnak.

Nyári tűz, csónakban ring a szerelem,
nádak sóhajába rikolt a rigó,
izzadtság csorog a fülledt melegben,
fejet hajt a sárga napraforgó,

Őszi ködben vész el a táj, színes
vadszőlőlevél keringve alászáll,
tél fehér uralma jő, ő nem vétkes,
forog a kerék, az idő nem áll...

Lesz-e még nyár és ősz nekem, s  telet
kerget-e tavasz, óh, jaj, ki mondja meg?

B Ilona Tóthné
Kép: Net
2017. juli.28.
ÉVSZAKOK
Bartha Ilona
Képek: Saját

2015. július 26., vasárnap

ÉRTÉKELÉS KKK. 30. JÁTÉK

Kedves Csoporttagok!

Először is szeretnék köszönetet mondani, hogy ebben az embert-próbáló hőségben megtiszteltetek írásaitokkal és részvettetek a játékban. Magamról tudom, milyen nehéz ilyen körülmények között koncentrálni, néha még egy toll is mázsás súlynak tűnik.
Többször elolvastam a verseket és bevallom őszintén, nem tudtam dönteni.Tettem is egy javaslatot, mondván, mindenki megérdemelné az első helyet,-no, nem az én jóságomnak köszönhetően,-aztán valakit kiválasztok, aki továbbviszi a játékot. De igaza van Jutkának,hiszen mindenki megérdemli a részletes értékelést, így hát marad minden a régiben.
Lássunk hozzá:

Ibolya Fejes

SZOLGÁLAT 

 
Emlékszem sok hosszú forró évre,
március végén járt a naptár,
kertünk a ,,falú csoda,, kertje!
Salátánktól lett e-felhajtás!
Az egész kert friss, tányérnyi,
palántáktól borulva villogott!
Az, ki a Húsvétra valamit is adott
az, a sonka mellé salátát is rakott.
Anyám lelkes kertész lévén
több ezer-tő mi tulajdonát képezte,
De az árban mennyi munka van
senki soha meg nem kérdezte!
Így az én hajnalaim és az estéim
vizes-vödrök között folyt
s a víz húzása, szállítása
az idegeimen táncolt.
Nem tudtam időben, eleget hordani
ezért bármennyit tettem,
érte dicséretet, vagy csak jó szót
soha nem is szereztem!
Végül elkelt a sok saláta,
kezdődött a répa vetés, kukorica,
cékla paradicsom , bab,
uborka és egyéb ültetés.
A vízhordás kötelező, fáradt sorát
csak a hóhullás zúzta szét!
Szegény anyám kerti ,,szerelme,,
fájdalmasan nehéz szeretet
volt, hisz nem bírta ,,pechamakere,,
a vödör vizet emelni!
Ezért kellett egész évben
ki helyette fogja és viszi.
Úgy utáltam ezt a hajszát!
Hajnalban, álmosan hordani,
este fáradtan, szúnyogok hadától
véresre csipkedve végezni!
Ma is van kertem elég nagy!
A slagból locsolni élvezet,
s ha eszembe jut a sok hajcihő,
feledném emlékét az egésznek!


Kedves Ibolya, végtelenül meghatott a versed, annyira, hogy még meg is könnyeztem. Maradéktalan őszinteséggel tártad fel a gyerekkorodat megkeserítő kemény munkát, a megélhetésért folytatott küzdelmet, s ezt csak az tudja igazán átérezni, akinek hasonlóban volt része. A gyermekkor az az időszak, amely egész életünkre kihatással van, bizonyítja ez a versed is.együttéreztem Veled és szeretettel gratulálok!


Kohut Katalin: Emlék

Eltettem az írásaidat örök emlékül magamnak;

Te irtózattal szabadultál hagyatékomtól egy pillanat alatt.
Már nem fáj az engem törlő mozdulatod,
bár számtalanszor magam elé idéztem.
Elképzelem semmit sem értő arcodat, szemedet.
Örök lakója leszel szívemnek, más nem foglalhatja el helyed.
Nincsenek közös élményeink, cinkos pillantásunk,
a gyönyörűségtől száműzve vannak emlékeid rólam.
Annyi apró sérelem és ellenkezés, vád kiáltott bennem.
A szeretés jól tudom, elfedi a hibákat, az őszinte szó
mégis erős kőfalként gátat emelt közibénk.
Nem lehet visszapörgetni az időt, a történéseket.
A terhemet letetted, ráesett a közöny, a feledés.
Szeretném kiszínezni a múlt lapjait, leplezésemet,
hogy széppé varázsoljam az együtt töltött éveket.
Emlékeddel élek, még mindig Te vagy az erőm.
Tavaly megvettem a zöld ruhát, rólad neveztem el,
júniusban találkozni szerettem volna Veled benne.
Azt gondoltam, illetve áltattam magam: végre szabadulok,
mert Te csak a szépséget és emberséget érdemled.
Szeretlek, szeretnék egyszer szemeddel szemezni,
s nézésedtől a világommal végleg békét kötni.
Szólj nyugtató szavakkal és enyhítsd háborgó lelkemet!


Drága Kati! A versedet olvasva jöttem rá igazán-nem akarom magam dícsérni- milyen jó témát választottam. Mert megéreztem, hogy őszinte és mélyérzésű embereknél,-mint amilyenek Ti vagytok,-az emlékek nem hazudnak! Fájnak, marnak és talán jó is olykor kiírni magunkból. Katikám, le a kalappal, mert egy fájó, égető, nem teljesen viszonzott szerelem emléke is lehet maradandó és megbecsülendő, amit nemhogy kitörölnél az elmékeidből, de még így, fájón is megbékélsz, remélsz! Nagyon szép verset írtál, őszintén gratulálok!


  • Jutka Andrásné Zvolenszki Jó szagú emlékeim

    Valahol, ott bent mélyen

    szenderegve lapulnak,
    egymásra préselődve,
    mint évgyűrűk a fákon,
    várnak...
    Mikor jön a pillanat...
    a lopakodó csend.
    Amikor a jó szagú
    múlt emléke leng.

    Egy kislány...
    pöttyös szoknyában,
    kezében mezei csokor
    szemében fény dalol.
    Egy hang...
    száll a kéket sóhajtó
    felhők fölé, mielőtt
    elveszne az éterben,
    szívet melenget.
    Egy kéz...
    mely munkától eres,
    mégis számomra
    oly emlékezetes.

    Pillanatképek peregnek,
    múltfátylán sejlenek a mába,
    majd elnyeli őket,
    az éjszaka nyugodt méltósága.
    Jutkám, az egész versedből szinte sugárzik az a nyugodt méltóság, ami annyira jellemző Rád!Igen, ezt vártam, a "jószagú múlt emlékét", nem feledkezve meg a z érted  " munkától eres" kézről sem. Nagyon tetszett, mint vers is nagyon szép. Köszönet érte! 
     Erdődi Maya Csomag neked

    Ha neked csomagot készítenék

    elgondolnám, bele mit is tehetnék.

    Lenne benne ezer édes emlék,
    minden apróságban én magam lennék.
    Néhány fénykép-gondolat keretbe,
    mit, ha nézel megelevenedne.
    Ősszel írott, lepréselt levélkék,
    bármikor írott szerelmes versecskék.
    Lenne benne mozijegy darabka,
    mellyel felmehettünk a Titanikra.
    A bennünket simogató szél
    s a hangom, mely hozzád beszél.
    Csokorba szedve néhány édes érzés,
    bűvöletbe ejtő, mélyen szemedbe nézés.
    Megfoghatatlan, bűnbe rántó ölelés,
    a magamnak akaró Téged követelés.

    Benne lenne még sós ízű gyöngye szemeimnek
    s a gombócok, melyek a torkomban nőnek.
    Álmok melyek darabokra törnek,
    s a szívem, melyben újra rendeződnek...
    Nem tudom mekkora az örök szerelem,
    de azt is a csomagba teszem.
    Kedves Maya! Úgy emlékszem, egy játékban már egyszer értékeltelek és már akkor felfigyeltem arra, milyen egyszerűséggel és mégis nagyszerűséggel írod verseid! Mínt ezt is! Bár szabadvers, a rímek a helyükön vannak, van benne ritmus. De engem,-mint mindig, elsősorban a tartalom fog meg. Szinte soronként érzem, ahogy az apró kis mozzanatokból összeáll, kiteljesedik az életed. Mindannyunknak vannak -másnak jelentéktelennek tűnő,-de nekünk örök emléket képező tárgyak, mozdulatok, események, amelyeket elraktározunk, "álmok, melyek darabokra törnek, s a szívem, melyben újra rendeződnek..."  Nagyon szép, gratulálok! 
     Judith Timár Életcél

    Langy szellő tapad most az arcomhoz,

    s a perc, mi akkor még csak közénk állt,
    sután simul végleg szempillámhoz,
    könnycseppekben így reményt táplált.

    Emlék, amin tegnap agyagléptek,
    holnaptól lásd, már vörös pipacsok,
    jelzik létem legyőzhetetlennek,
    fájdalom nincs, csupán hiba-ok.

    Vörös fény csorog a hegykaréra,
    ahogy egy szív fájdalmától vérzik.
    Alkonyodik, s csendem magánszféra.
    Gúzsba szorul, így elenyészik.

    Életcél. Ez kellett nekem, látod?
    Tanít minden pillanat, erősít.
    Mikor hajnal hasad, kiég lángod,
    s a feledés biz' újraépít.
    Judit, nagyon tetszett a versed! A természethez simulva, szinte arra támoszkodva keresed és találod meg életed értelmét, "Tanít minden pillanat" -igen, a természet az, amely soha nem hazudik, amely áthidalja a fájdalmakat..Megtanít alkalmazkodni és a szabadságunkat megbecsülni...Köszönöm, nagyon szép, gratulálok!

    Ács Nagy Éva
    Csak te lettél szabad


    Emlék, hogy voltál egykor,
    hogy állt ott a fák közt egy kicsi ház,
    hol rohantam ölelő karjaidba,
    s nem vérzett a magány.

    Emlék, a zöldellő rét,
    hol pillangókat kergettem nevetve,
    dobozba téve eléd tettem,mint kincset,
    rám néztél, s elengedted őket.

    Emlék, hogy voltál nekem,
    de illatodat most is érzem bennem,
    a fák közé szaladva látlak,
    s ott boldogság kacag.

    Emlék , a sóhaj, a szívdobogás,
    a szenvedélyes álmodozásunk,
    a szabadság iránti vágyunk,
    s csak te lettél szabad!

    Emlék, hogy fénylik a szemed,
    melegséget sugárzó tested,
    de elfújta a szél a meghitt pillanatot,
    elkorhadt a remény.

    Emlék, hogy szólítottál nevemen,
    dalolt, csilingelt, oly szépen mondtad,
    de köd borítja el már az álmokat,
    hószínfátylamat feketévé változtattad!

    Emlék, bizsergő vágyam irántad,
    a szenvedély már meghalt rég,
    de az  emlék, az érzés a múlt,
    velem van, tudom, örökké!
    Évikém, régóta ismerlek, mindig örömmel olvasom verseiedet, melyeket átvilágítanak mély érzéseid és az a szépséges mód, ahogyan tálalod. Óh, mennyi emléke van az embernek , ahogyan végigvezettél a kicsi szülői háztól, a zöld réten át a szenvedélyig,majd az elmúlt szerelmen át a magányig! Az idő sajnos nem áll meg a felhőtlen ég alatt, de az emlék velünk marad! Köszönöm, Éva, nagyon szép vers! Gratulálok!

    Etela Dvorák a hársfaág
     
    emlékszem, konyha faláig ért
    a hársfaág, pár percnyire tőle

    lidérchomályban a mennyország,
    - mindent kimondunk -
    s ha mindent kimondanánk
    s átlátnánk a üveghegyen túlra,
    mi lenne a lélek játékával?
    piros nyár volt, pirkadatkor
    pacsirtadal lett csendem bölcsője,
    apám takarója szalmakazal,
    reggel felébred a miatyánk
    is, sejtfonálon szívem ringatom
    diófánk alatt nem mozdul a nyár
    Drága Etkám! Ha Téged olvaslak, midig elszorul a szívem! Istenem-mondogatom magamban,-csak egyszer tudnék így írni! De nem tudok, mert mint már annyit hangoztattam, a Te lelki-finomságodat, ahogyan azt kifejezed, én nem tudnám soha így tálalni, annyira egyedi vagy! "Sejtfonálon szívem ringatom diófánk alatt"-  hát tudnék én ilyet írni? Irigykedem, punktum! Puszillak és őszintén gratulálok, sok ilyen szépet még!

    Szóval akárhogy csűröm-csavarom, nem tudok választani. De kell!
    Tehát az én benyomásaim alaján:

    I. Ibolya Fejes: Szolgálat
    II. Etele Dvorák: A hársfaág
    III. Judith Timár: Életcél
    Különdíj: Kohut Katalin: Emlék

    Mégegyszer szeretettel gratulálok Mindenkinek, nézzétek el nekem, hogy verstanilag nem igazán elemeztem, de,-hogy némi önkritikával éljek, ahhoz nekem is jobban kellene értenem.

    B Ilona Tóthné