Hálás vagyok, mert már hetek óta nem éreztem magam ilyen nyugodtnak, békésnek, mint ma. A tegnapi felhőszakadás nem tett kárt a kertben, kifejezetten felfrissültek a növények, kicsit bogarásztam kint, kinyílt a zsálya és olyan csodálatos az illata, keveredett a mellette kinyílt rózsák illatával. Ilyenkor szeretem a legjobban a kertet és arra gondolok, milyen kár, hogy azok, akik panelben vagy társasházakban laknak, nem érzik, nem látják ezt.Ezt onnan tudom, hogy én is hasonló körülmények között éltem sokáig.Igaz, ők meg azt nem tudják, miért is írtam azt, hogy ma ilyen békés vagyok. Ugyanis egy családiházban mindig van valami javítani való, mindig elromlik valami és ezek a javítása, szakemberek keresése stb. idegpróbáló feladat. Itt ugyanis én vagyok a "közös képviselő", ha sikerül megoldani a dolgokat, akkor jó, ha nem, akkor marad az idegeskedés.Az elmúlt napok fáradalmain tanulva most jutottam el oda, hogy lejjebb adjam és kezdek kilábolni a "maximalista" betegségből. Mert szerintem ez egy betegség, hosszú éveken keresztül szenvedtem tőle. Mi a bánatos rozmaringnak kell nekem örökké arra törekedni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból? Legjobb az arany középút, nem véletlenül arany az.
Itt vannak például a politikusok, akik állítólag értünk dolgoznak,vitatkoznak, marják egymást, gazdagodnak.Nem hiszek abban, hogy boldogbbak mint én a kis maximalizmusommal, vagy most már azzal sem.Ugyanis nem elég azt a sok akármit megszerezni, azt meg is kell tudni tartani, ami egy örökös odafigyelés a pénzügyekre, a konkurenciára, az ellenszurkolókra.Kinek hiányzik ez? Ugyanakkor én leülök a kert sarkában egy padra, onnan látom, hogy a vaskapum alsó részén az acéllemez kezd lyukadozni, hogy az ereszcsatornámon mindenhol folyik a víz, csak a folyókában nem, hogy a kőburkolat a sok esőtől kicsit megsüllyedt és még be a lakásba nem is látok.Szóval bolgogan ücsörgök a kispadon a levetkőzött maximalizmusommal és azt mondom, nem baj, majd apránként mindent szépen megcsinálok. Közben sajnálom a politikusokat..
Hálás vagyok, hogy megérhettem ezt a kort, a nyugdíjas éveket és reggelente nem kell munkába vágtatnom álmosan, hanem itt kortyolhatom a kávémat a friss levegőn.Aztán szájam íze szerint az itthon található nem túl választékos alapanyagokból elkészítem az ebédem, majd nyomozni kezdek egy lakatos után, aki a kapumat megcsinálja...
Bartha Ilona
Kép: saját
