MAGÁNY

Szürke, monoton hétköznapok,
mindig ugyanúgy, ugyanaz,
közben tombol a magány
darálunk a létezés darálóján,
hol összekeveredik a porc és kolonc
és a néha beledobott jobb falat.
Az eredmény egy egyveleg,
hétköznap és ünnepnap egyremegy,
dühitő gondolattal spékelve,
élni valahogy másképp' kellene.

Látszunk olyannak, ahogyan
a többség elvárja
valódi énjét az ember
magába zárja,
álarcot húzunk, mögötte
belső magányunk nem törik össze,
s ha nyújtanánk kezünket
kinek?
Oly üres a tér, benne csak bolyong
a lélek.

Él a remény, máshol talán más,
de én ebben sem hiszek,
hol van az angyalok kara,
a közelgő ünnep mosolya,
a fény, melyet úgy várunk
marad csak édeskés álom?
Oh, ünnep, oldd fel a magányt,
hogy érezzük az összetartozást,
hideg, jeges világunk olvadna,
álarcunk hulljon le a porba..

Irta: Ilona B. T.

Téli naplemente

TÉLI NAPLEMENTE

Ilona Bartha Tóth

Ragyog a nap a hó felszinén,
A kristályok visszaverik a fényt,
Mint millió kis tündér ragyognak,
A tört sugarak derűt fakasztanak.

Félreteszem a gondokat és bánatot,
Magamba szivom a havas, téli világot,
Madaraim csipegetnek az ablakban,
Repdesve hancúroznak a hóban.

A hóval fedett utak elnyelik a zajokat,
Súlyos fehér lepel boritja az ágakat,
Örökzöldek csillogó jégtükrén
Jégtündérek suhannak könnyedén.

Az égen narancsfénnyel közeleg az alkonyat,
Hideg szellő rázza pajkosan a lombokat,
S mint az ember, mikor búcsúzóul csókot ad,
Letűnő sugaraival enyhén végig simit a nap.

Úton, hazafalé

Úton, hazafelé

Fiatalasszony voltam még, Keszthelyen éltem családostól, a szüleim pedig Miskolcon laktak, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Nagy a távolság a két város között, család és munka mellett ritkán tudtam hazamenni. De ahogyan csak egy pici alkalom adódott, már száguldottam is, néha családostól, de általában egyedül, hiszen a gyerek még iskolás volt, a férjemet pedig a munkája marasztalta. Bevallom, én örültem ezeknek a magányos utaknak, mert tudtam, éreztem, mennyire várják a szüleim messzire tévedt gyermeküket és ilyenkor nagyon élveztem, hogy kényeztettek, az ő pici lányuk lehettem és lubickoltam ebben a szeretetben.

Apám egész életében talán öt pohár bornál többet nem ivott meg-abból hármat a mi, gyerekek születésekor, -de amikor hazaértem, ennek örömére mindig előhozta féltve őrzött kis likőrjét és megittunk egy-egy kupicával a nagy örömre. Ez már egy szertartás volt. A likőrt nagy becsben tartotta, mert minden karácsonykor anyám ezzel lepte meg, hiszen nagyon jól tudta,

hogy apám nem is a likőrt, hanem anyám szeretetét és munkáját értékelte, amikor "mosófazekas"eljárással elkészitette és

átadta neki ezt az ajándékot. Én is igy voltam ezzel, amikor otthoni tartózkodásom alatt apám kávét főzött nekem. Apámnak, -mint amolyan tudós embernek, nem sok köze volt a konyhához. De ha otthon voltam, a kávé főzése és átadása kizárólag az ő reszortja volt.

Útra készülve mindig eszembe jutott anyám bölcs intelme, hogy soha ne induljak el egy szelet kenyér és egy üveg viz nélkül. Akkor is ez lebegett a szemem előtt, miközben a férjem, aki kedveskedni akart, egy üveg "titkon" főzött pálinkát is betett a csomagtartóba apámnak küldött ajándékként,-az ütésállóság miatt műanyag ásványvizes üvegbe, az én ásványvizes üvegem mellé.

Derűs nyugalommal száguldottam az autópályán, gondolataim már az otthoni légkörben kalandoztak, mikor egy nagy csattanást hallottam és a kocsi megingott. Lehúzódtam a padkára és láttam, hogy a bal hátsó kerekem defektet kapott. Nem ijedtem meg, hiszen gyakran voltam úton, aki sokat autózik tudja, ilyen bármikor előfordulhat.

Előkaptam az emelőt, a pótkereket és annak rendje-módja szerint lecseréltem a defektes kereket. Már éppen a csavarhúzással erőlködtem, mikor hirtelen megállt mögöttem egy Zsuk és vagy négy ember ugrott ki belőle és szaladtak felém segitőkészen.Nagyon örültem nekik, mert a csavarhúzás volt a legnehezebb és férfierejükkel ezt könnyen elintézték. Közben beszélgettünk,-olyan apám korúak voltak,-kiderült, hogy egy tudós társaság és Debrecenbe tartottak valamilyen konferenciára.

Mikor búcsúzkodtunk, valamiképpen szerettem volna meghálálni segitségüket és eszembe jutott a jó házi pálinka. Azon nyomban ki is kaptam a kocsiból és örömmel átadtam nekik mondván, hogy nagyon jót tesz majd és gondolatébresztő lesz reggeli előtt egy kupicával egész napra. Nagyon szabadkoztak, de én láttam a titkos örömöt a szemükben -mint apám szemében, -végül sikerült rájuk beszélnem az ajándékot.

Az utam további része akadálytalan volt és néhány óra múlva már szeretettel öleltem a szüleimet és elmeséltem úti -élményemet.

Visszafelé indulva aztán gondoltam, friss vizet teszek a még mindig a kocsiban landoló üvegbe. Amikor kinyitottam, földbe gyökerezett a lábam. Pálinka szaga volt!!!Úristen, én a vizes üveget adtam a tudósoknak!!!

Megszégyenülten álltam ott és a sirás fojtogatott. Elképzeltem, amikor a reggeli órákban ők nyitották ki a vizet tartalmazó"pálinkásüveget"....

Én ebből az esetből egy életre levontam a tanulságot..Mindig nézd meg, mi van a kezedben és ajándékot soha ne adj át úgy, hogy ne győződnél meg arról, mi az,amit átadsz.Mert a tiszta sziv olykor nem elég..

Irta:: Ilona B. T

Itthon vagyok

.Itt nagyon nagy hó esett az éjjel, pechemre reggelre beszéltem meg az állatorvossal a cshipszelést, igy seprővel, lapáttal,
homokkal no és a kutyával nekivágtam az útnak.Nem volt leányálom a nyári gumikkal.Kis meglepetésként ért, hogy az újság szerint 3,5 ezernél többet nem kérhetnek érte, ehhez képest 5,5 ezret fizettem és ha neki kellett volna kijönni, még + 2,5 ezer.Ennyit erről:(
A lényeg, hogy itthon vagyok, ölelek Mindenkit..:)

Életünk egy üvegpohár

ÉLETÜNK EGY ÜVEGPOHÁR

Gyenge testünk törékeny,
Üvegpohár, mit kőre ejtünk,
Egy pillanat, az élet oly tünékeny,
Ezer apró tört darabra esünk.
De ha a lélek erős, melyet
Isten adott és van hited,
Emelheted az élet-elixir kelyhet
A darabokat újra összeillesztheted.
Légy te a kő és szikla,
Melyen a kór törik össze-vissza,
Soha össze nem rakható módon,
Pusztuljon el tüzes poklon.

Most van az ősz teljében
Sétálhatsz szines tarka levélen,
Oly csodás az őszi alkonyat,
Visszahozza még az álmokat..

Visszahozza mind az álmokat!

A cikket írta: Ilona B. T.

Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja

2012. december 9.

Egy narancs szinű alkonyat,
a nap a felhők mögött elsuhant,
árnyékba borult fenyők nyújtóztak,
hólepte ágak között madarak lapultak.
Az ember fel lát a fénylő csillagokba,
álmában félelem nélküli útját tapossa
az izzó földön, már nem a bolygó foglya,
szárnyal az égig, reménnyel és hittel,
nem kell birkóznia a józan ésszel.
Itt lent a földön is világit most a
második adventi gyertya lobogó lángja,
adjon békességet, szeretetet a valós világba!

Fotó: saját, készült ma

Irta: Ilona B. T.

 Mártonné Balla, Magdi Béres, Molnár Gizella és további 29 ember kedveli ezt/ 2015.12.06./