MAGÁNY

Szürke, monoton hétköznapok,
mindig ugyanúgy, ugyanaz,
közben tombol a magány
darálunk a létezés darálóján,
hol összekeveredik a porc és kolonc
és a néha beledobott jobb falat.
Az eredmény egy egyveleg,
hétköznap és ünnepnap egyremegy,
dühitő gondolattal spékelve,
élni valahogy másképp' kellene.

Látszunk olyannak, ahogyan
a többség elvárja
valódi énjét az ember
magába zárja,
álarcot húzunk, mögötte
belső magányunk nem törik össze,
s ha nyújtanánk kezünket
kinek?
Oly üres a tér, benne csak bolyong
a lélek.

Él a remény, máshol talán más,
de én ebben sem hiszek,
hol van az angyalok kara,
a közelgő ünnep mosolya,
a fény, melyet úgy várunk
marad csak édeskés álom?
Oh, ünnep, oldd fel a magányt,
hogy érezzük az összetartozást,
hideg, jeges világunk olvadna,
álarcunk hulljon le a porba..

Irta: Ilona B. T.