2015. augusztus 8., szombat

SZÓKINCSTANYA

A HETI JÁTÉK ÉRTÉKELÉSE

Kedves Tanya-
 lakók, Játékos társak!

Elérkezett a nagy pillanat! Ez a hét nekem az álmélkodás és az öröm hete volt, a nagy hőség dacára is. Most utólag bevallom, az elmúlt héten végtelenül sajnáltam Editet, aki talán arra gondolt, hogy a szonett-feladattal kicsit kipiheni magát, aztán látjátok, mi lett, olyan magas volt a részvételi
 arány, hogy szerintem még álmában is szonetteket olvasott.
Gondoltam, majd én megmutatom, no, majd a CARMEN! Kicsit már előre is szégyelltem magam, örülhetek, ha egy-két vers bekerül majd a gyűjtőbe...
Nem számoltam a Ti lelkesedésetekkel, tudásvágyatokkal, szorgalmatokkal, tehetségetekkel. Még a gondolatomért is bocsánatot kérek, hiszen bearanyoztátok a hetemet.
Külön köszönöm Turza Sándornak, hogy még napi "Carmen-versenyt" is rendezett.
Végtelen öröm ez számomra, higgyétek el, sokat tanultam Tőletek, csodás Carmenek születtek!
Az értékelést azzal kezdeném, hogy köszönöm Mindnyájatoknak, hogy megtiszteltetek verseitekkel, volt olyan költő, aki több ódájával is benevezett.
A gyüjtőbe helyezés sorrenjében a név- és cím jelölésével egy-két megjegyzésemmel kezdeném el az értékelést:
1. Edit Fekete:  A vers

Ebben az egyversszakos Carmenben minden szépség benne van, amit a vers ad nekünk. A rímek és szótagszámok tökéletesek. Gratulálok, Edit!

2. Mária HS: Vers játékra. Carmen?

 Kedves Mária, ne vedd zokon, de nem Carmen, mint ahogyan egy hsz-emben jeleztem is Neked. A Himnuszunkról írtál egy szép verset, de mivel sem a szótagszámok, sem a rímek nem a Carmen előírásai szerint íródtak, így csak vers maradt.De meg kell Neked mondanom, én magamban elkereszteltelek a "Nagy harcosnak", miután észrevettem egy másik próbálkozásodat is és nagyon becsüllek azért, hogy nem adod fel olyan könnyen.Példa lehetsz számunkra és köszönöm a versedet.

3. Mária Dufek:................

Máriám, vagy elfelejtettél címet adni az ódádnak, vagy a másolásnál lemaradt. Nagyon sajnálom, mert tökéletes Carmen arról, hogy Trianon mit tett az országgal. De mi, magyarok "megtépázott hazánk.Virágzásodért küzdünk". Nagyon szép, gratulálok!

4. Judit Tollából: Édenből

Judit, remek témát találtál és nagyon tetszik az, ahogyan a "magasztosságot" bravúrosan a visszájára fordítottad. Nem tudom, Ádám ősünk örülne-e neki, hogy miatta, ill. az Éva anyánk falánksága miatt űzettünk ki a Paradicsomból, bár-lehet, hogy rosszul emlékszem, de ebben mintha a kígyó is szerepetjátszott volna...A Carmened viszont tökéletes, köszönöm!

5. Ibolya Kaszt: FOHÁSZ

Gyönyörű ima az Úrhoz, kérve bocsánatát bűneinkért, aggódás a hazáért, az öszetartásért...Benne van az emelkedett hangnem, mely az óda jellemzője. A szótagszám rendben, de a rímeknél még van mire odafigyelni..Összességében, nagyon tetszett, szép Carmen, gratulálok.

6. Erika Kocsis: Nyelvünk tánca

Gyönyörű Carmen, Erika, gratulálok. Ahogyan olvastam az ódádat, már nem is rágódtam azon, miért is választottam ezt a témát. Hiszen  a magyarságunk, a nyelvünk, a hagyományink mind-mind ebbe a műfajba valók, bizonyság erre a Carmened!

7. Edit Fekete: Lesz új világ

Őszinte embernek tartom magam, ezért elárulom, hogy mielőtt elkezdtem az értékelést, magamban morfondíroztam, hogy Edit, Erika, Zsuzsa, no, ők aztán nem, mert még azt hiszitek, hogy...De most mondjátok meg, mit csináljak? Kalapot emelek, Edit, témában, rímekben, szótagszámban tökéletes Carmen. Nem az a melldöngető kivagyok, de a csendes remény, a bizakodás a jövő felé, igen, ez az...Gratulálok!

8. Tünde Havellantné Szerencsés: Könyörgés

Mintha Petőfit olvastam volna, ki szintén azért könyörgött, hogy ne ágyban, párnák közt haljon meg..
Szép, magasztos Carmen, a rímek néhol nem stimmelnek( járjam-büszkén, ringasson el-teremtőm), de összességében szép Carmen, gratulálok, Tünde!

9. Horváth János Kislord: Carmen óda imához.....1334

Nagyon szép ima, Isten áldását kérve hazánkra. Szépek a rímek. Talán annyit megjegyeznék-bár csak az érzésemre apellálok,-hogy az óda iránti tiszteletből a verszakokat nagybetűvel kellene kezdeni...Gratulálok, Kislord!

10. G Orosz Piroska: Ima

Köszönöm Piroska, hogy csatlakoztál játékunkhoz. A Carmen-ódád esdeklés Istenhez bűnbocsánatért.
Hallgassa meg Isten, Ámen. Tetszett ez az egyszerű emberek mindennapi esdeklése. Szótagszám, rímek rendben vannak, preciz, szép Carmen.

11.Irén Szabó Becherer: Válasz

Nagyon tetszik a Carmened, Irén! A világot, a helyedet a világban kutatod kérdések és válaszok formájában, Istenhez intézve szavaid, miközben hittel a magad válaszait is beépíted. Igen, talán életünk végéig mindnyájan próbálkozunk ezekre a kérdésekre a válaszokat megadni, ki-ki a maga módján, miközben nagyon jól tudjuk, hogy a sorsunkat nem kerülhetjük el.Az ódád teljes mértékben megfelel a Carmen előírásainak. Gratulálok.

12. Kata Dusnokiné: .............

A címre vonatkozóan ugyanaz, mint Mária Dufeknél írtak...
Kedves Kata, szép verset írtál, dícsérve mindazt, amire büszkék lehetünk, megemlítve a hungarikumok némelyikét, a tájat, a népviseletet, nem utolsó sorban nyevezetünket, egyszóval: a magyarságot. Szép, de a rímekre kicsit még oda kell figyelni. Köszönöm!

13. Kata Dusnokiné: Fohász

Szép vers, sajnos az AB, AB,CD,CD, rímképlet csak egy-két helyen fedezhető fel, ezért nem Carmen. A tartalom megfogott, érdemes lenne átdolgozni.

14. Tünde Havellantné Szerencsés: Az én földem

Nagyon tetszik, szép vers, a szülőföld dicsőitése. A szótagszám jó, de a rímekre ugyanaz vonatkozik, mint a Katáéra, a rímképlet nem mindenhol megfelelő.

15. Novák Zsuzsa: Fohász

Tökéletes Carmen, minden szempontból! Gratulálok, Zsuzsa!

16. Széll Magdolna: Én is

Gratulálok, Magdolna, nagyon szép és jó a Carmened! A mindennapi ember egyszerűségével állsz ki a magyarságért, a jövőért, szót emelsz a kapzsiság és a békétlenség ellen. Megfogott az ódád! (A 2, versszak 2. sorában elírás: magyarr..-javítandó.)

17. Vercsek Györgyi: Hazám
                                   Édes anyanyelvem
Nincs mit hozzáfűznöm, gyönyörű és tökéletes mindkét Carmen. Gratulálok, Györgyi!

18. Attila Benczi: A fényben minden változik

Buzdító, csatára hívó sorok , a hazáért. Szép Carmen, de az első versszak 6. és 8. sora nem rímel.

19. Vercsek Györgyi: Tanyalakóknak

Köszönöm Györgyi, hogy ezzel a Carmeneddel mi is maradandók lettünk, ha máshol nem is, de a Facebookon igen. A Carmened tökéletes, gratulálok!

20. Rózsa Schvalm: Mikor elszállt már a nyár

Kedves Rózsa, a Tőled megszokott lelki finomsággal írsz az "ősz"korról, hittel, szeretettel. Meghatott és gyönyörű Carmen! Szeretettel gratulálok!

21. Ibolya Fejes: Múlt átka

Szép és jó a Carmened Ibolya, a tartalma is megszívlelendő. A csúcsról nagyot lehet zuhanni, ha az ember elvéti a lépést...Gratulálok!

22. Rózsa Schvalm: Isteni szeretet

Ugyanazt tudnám írni, mint a Mikor elszállt már a nyár című ódádhoz. Nagyon szép! Köszönöm!

23. Irén Szabó Becherer:Gyermekünk

Hej, kedves Irén, ebben a Carmenben aztán minden van, a keservtől az áldásig! Bizony, aki már túljutott a gyermeknevelési nehézségeken, az tudja, mennyire igazat írtál. Oldalakat lehetne erről írni, de most nézem az órát, már jócskán elmúlt éjfél, úgyhogy nem részletezem.

24. Csilla Pataki: Ne rejtsd el

Kedves Csilla, megható a versed, a rímek kicsit sántítanak, de biztos vagyok benne, hogy néhány Carmen után tökéletes lesz. Köszönöm, hogy Te is játszottál!

25. Vercsek Györgyi: Életünk

Nagyon szép Carmen, tökéletes, mely a családról, a szereteről szól, a mindennapi terhek, szomorúságok áthidalásáról a szeretet segítségével.Nagyon tetszik!

26. Vercsek Györgyi: Gulyás Gyulának

Csodás befejezése ez a Carmen a játéknak. Hálás köszönet és biztatás Gyulának, aki valóban nap-mint nap megörvendeztet bennünket odafigyelésével,képeivel.Én is köszönöm, Gyula és Neked Györgyi ezt a szép Carment.

Remélem, nem felejtettem ki senkit a felsorolásból.Most-így utólag elárulom, hogy én sem vagyok kivétel és nagyon nehéz volt döntenem. Szakítva a hagyományokkal, ehhez szerettem volna segítséget kérni, olyan személyre gondoltm, aki lelkes olvasónk és értőn hozzászól verseinkhez, írásainkhoz. Sajnos a tervem nem sikerült, így :
maradtam egyedül, magamban merngve,
vajh' kiket is tegyek a "helyezettek helyre"...
Úgy döntöttem, lesz, ami lesz, három-három játékost választok csoportonként, legszívesebben mindenkit az első helyre tennék, nem a jószívem miatt, de megérdemelnétek.

Tehát döntésem, kifejezetten az én benyomásaim apján:

I. helyezettek: Irén Szabó Becherer: Válasz
                        Novák Zsuzsa: Fohász
                        Vercsek Györgyi: Hazám
II. helyezettek: Edit Fekete: Lesz új világ
                        Horváth János Kislord: Carmen óda imához
                        Rózsa Schvalm:Mikor elszáll már a nyár
III. helyezettek: Erika Kocsis: Gyermekünk
                        Ibolya Kaszt: Fohász
                        Széll Magdolna: Én is
Különdíjra jogosult Mindenki, aki az előző felsorolásban nem szerepel.

Gratulálok minden játékosnak és köszönöm, hogy résztvettetek a játékban.
A következő heti játékot Erika Kocsis írja majd ki, melyhez hasonló sikert kívánok!

Tisztelettel és szeretettel: B Ilona Tóthné


  • Kata Dusnokiné Köszönöm szépen,örülök a játéknak! Köszönöm az értékelést!Gratulálok mindenkinek!:) heart hangulatjel
  • Tünde Havellantné Szerencsés Mindenkinek gratulálok,Ilona neked szép hétvégét pihenj ki bennünket ,köszönjük az értékelést heart hangulatjel
  • Mária Dufek Köszönöm az értékelést. A vers címe: Magyar bánat, másolásnál lemaradt.
  • B Ilona Tóthné Köszönöm, Mária! smile hangulatjel
  • Edit Fekete A díjazottam, így felhatalmazás nélkül Ilona! Az összes kalapomat leveszem, inkább tíz CARMEN-t írok, mint ilyen tisztességes, gondos, és igen nagy munkát igényló értékelést.Köszönöm, mindenkiről szót ejtett, mindenkinek utána számolt, rímképleteket eg...Bővebben
  • Mária Dufek Edit verse nekem is igen tetszett,gratulálok neki és mindenkinek.
  • Edit Fekete Ja és a képek is gyönyörű szépek!Zsuzsa!
  • Novák Zsuzsa Köszönöm szépen Ilona. Talán még soha nem örültem ennyire díjnak, mint most ennek! smile hangulatjel Köszönöm, hogy megdolgoztattál. Mindenkinek gratulálok! Gyönyörű ,,Carmeneket" olvashattunk ezen a héten. smile hangulatjel
  • Novák Zsuzsa Drága Editem köszönöm, hogy dicsértél. Ezek a képek most azonban Ilona érdemei. Valóban gyönyörűek! smile hangulatjel
  • Erika Kocsis Gratulálok Ilona! Elromlott a bill. örülök hogy ezt le fogom tudni irni. Mindenkinek ölelés. Sokkal több mindent akartam ide irni de nem engedi. Gratulálok mindenkinek! Csak sikerül egy fél orája. Csatlakozom Edithez, minden szava az enyém is. puszi*í
  • B Ilona Tóthné Köszönöm Edit a kedvességed, én úgy gondoltam, tiszta szívből mondom, hogy mindenki megérdemli, hogy megemlítsem, mert magamból indultam ki, aki ilyen ódát ír, annak össze kell szednie magát és teljes embert kíván. Én örülök annak, hogy Ti erre vevők voltatok. A képeket most nagyhirtelen választottam ki, fogadjátok szeretettel! smile hangulatjel
  • B Ilona Tóthné Zsuzsa, megérdemelted, gyönyörűt írtál! smile hangulatjel
  • Erika Kocsis Gratulálok a helyezetteknek (is). Csipás, újabb bizonyiték, hogy ne hallgass soha senkire. Szeretlek *3 *í<
  • Edit Fekete Ilona a képek miatt levettem a maradék kalapomat is! AZt hittem Zsuzsa volt.Bocs!
  • B Ilona Tóthné Köszönöm, Tünde! smile hangulatjel
  • Gyula Halyas Minden résztvevőnek,aki részt vett játékban nagy gratulációm. Ilona szép munkát végeztél.
  • B Ilona Tóthné Köszönöm szépen, Gyula! smile hangulatjel
  • Mária HS Gratulálok mindenkinek! Ilona köszönöm szépen! A carmen meg én nem vagyunk jóbarátok:) A magyartanárom, akinek köszönhetem a vers kedvelését! Azt mondta , azért nem szereted a Carment mert nem hagy szabadon szárnyalni. smile hangulatjel régen volt, de igaz..
  • Irén Szabó Becherer Kedves Ilona! Én most kicsit nehezen jutok szóhoz, sokszorosan megleptél engem! Mindenekelőtt hadd köszönjem meg ezt a végtelen és részletekbe menő odafigyelést, amit már a versek befutásakor is kaptunk Tőled, az értékelésről nem is beszéve. Ez az igaz...Bővebben
  • Kovács László Mindenkinek szeretettel gratulálok!
  • Széll Magdolna Szeretettel gratulálok mindenkinek! Ilona, nem is tudom, hogy háláljam meg neked az őszinte, nagy munkádat! Nagyon örültem az értékelésednek. Nekem ez hiányzik legjobban. Köszönöm a figyelmeztetést is az elírásra, sajna Gáborom, nem olvas mindig tisztán, vagy a fülem már nem a régi. Máris keresem és javítom.
  • Rózsa Schvalm Köszönöm szépen a díjamat, mindenkinek szeretettel gratulálok!
  • Horváth János Kislord köszönetem a díjazásért,DE nincs az a versforma és nincs az a téma,amiért én változtatnék a stílusomon,sajnálom,hogy ezt le kellett írnom! személy szerint minden versfaragónak és olvasónak egy igazi maciölelés tőlem!!
  • Katalin Fehér Szívből gratulálok mindenkinek! Nagyszerűek vagytok külön és együtt egyaránt! Emberes munka volt alkotóknak és értékelőknek is! Ami elnyerte a tetszésemet,-ha ez számít,- az az, hogy nagyon aprólékosan értékelitek a verseket és nincs sértődés az író ré...Bővebben
  • Hitka Peter Gratulálok mindenkinek! smile hangulatjel
  • Ibolya Fejes Köszönöm az alapos, igazságos és csodás kritikát Ilonám! Szépséges Carmenek írásával és olvasásával lettünk gazdagabbak a héten, a ez nagyon jó érzés! Köszönöm a lelkes hetet, az inspirálók kimeríthetetlen nógatását, az egész közös verselést! Gratulálok mindenkinek! heart hangulatjel
  • Vercsek Györgyi Kedves Ilona, nagyon szépen köszönöm, hogy díjazásra érdemesnek találtad Hazám című Carmenemet. Le a kalappal a hozzáértő, minden részletre kiterjedő értékelő soraid előtt! smile hangulatjel Köszönet a csodás képekért is. Először írtam ebben a versformában is, de én ...Bővebben
  • Csilla Pataki Szeretettel gratulálok mindenkinek! Kedves Ilona, köszönöm az értékelést smile hangulatjel
  • Novák Zsuzsa Ilona reggel örömömben és időhiányában nem említettem meg az értékelésed alaposságát. Nagyon nagy köszönet a heti ,,munkádért" a képekért.
  • Lengyel Katinka Gratulálok mindenkinek, aki részt vett a játékban, a következőt már nyomon is tudom követni.
  • Ibolya Kaszt Gratulálok mindenkinek! Ilona köszönet az alapos és részletes bírálatért, igazán kemény munkát végeztél!
  • B Ilona Tóthné Kedves Mária HS! Soha semmit nincs késő elkezdeni! smile hangulatjel
  • B Ilona Tóthné Kedves Irén, Magdika, Rózsa! A dicsőség titeket illet...smile hangulatjel
  • B Ilona Tóthné Köszönöm Ibolyka, Györgyi, Csilla,Zsuzsa, Ibolya! Gratulálok Mindenkinek! smile hangulatjel
  • Törő József Minden helyezettnek, de a játékban résztvevőknek tiszta szívből gratulálok, további sikereket kívánok!!!
  • Gyula Gulyás heart hangulatjel Köszönöm a szép verseket Mindenkinek! heart hangulatjel
  • Erika Kocsis Kedves Csoporttársaim! Végre megjavult a billentyűzetem, kiszáradt. Szőke nő módjára kitakarítottam. grin hangulatjel Így most már teljes bedobással gratulálhatok ehhez a nagyszerű héthez Ilona. Gyönyörű Carmenek születtek. Most már le merem írni, hogy egy-egy Carmenem majdnem 2 órás "munka" volt. De megérte. Remek a csapat és remek volt a tanfolyam is. Az értékeléstől meg le vagyok nyűgözve. Mindenkinek még egyszer gratulálok, a helyezetteknek szívből örülök. Nagy ölelés nektek. Délben felteszem a játékot, de nem árulok el róla semmit, legyen meglepi. grin hangulatjel Szép napot!
  • B Ilona Tóthné Köszönöm, Erika, mindenki nevében, örülök, hogy jó a géped! Várjuk a feladatot! smile hangulatjel

    B Ilona Tóthné megosztotta a bejegyzését.