2017. június 3., szombat

Madárfészek

kertem sarkában van egy ecetfa,
a szomszédokhoz áthajlott az ága,
nem lesz ez így jól s levágtam a zöldeket,
akkor vettem észre közepén egy madárfészket,
benne sok apró tojás bújt el,
s én lestem, madár mama hol figyel...
oh, de fájt, hogy ily figyelmetlen voltam,
egy picinyke család életét feldultam,
az idő hőségre váltott, a fészek felett nincs levél,
mely árnyékot adna, vajon a madár-magzat él?
néhány napig ott ténferegtem a fa körül,
a szomszédos fenyőfán egy rigó dalol, fütyül,
aztán rászántam magam, remegő kézzel a fészekbe nyultam,
ujjaimmal fűszálakat, leveleket tapogattam,
a madárka,-mint anya a még meg sem született gyermekét,
így óvta, védte tojásait, takarva azokat, elűzve nap hevét...

Bartha Ilona


2017. június 2., péntek

Mai kálváriám 2.

/válasz Cathynak/

Mára eljutottam arra a megállapításomra, -pedig még épp' hogy csak betettük lábunkat a gépkorszakba,-hogy mi emberek csak egy szám vagyunk az Univerzumban. Akinek pedig valamilyen okból hibás a száma, még az sem, azaz egy nagy nulla.
Az első részben megírtam a Dominó adategyeztetéssel kapcsolatos problémámat és nagy reményekkel hívtam fel a Telecom által megadott telefonszámot.Természetesen többször végighallgattam az idegnyugtató zenét, továbbá, hogy az egyes számok melyik részleget kapcsolják, majd kétpercenként bemondták, hogy még kétpercet várnom kell. A többszörös két perc után ismét elsírtam a bánatomat, újbóli adatfelvétel, sokadszori próbálkozás, majd a kijelentés, miszerint az adataim valami miatt nem stimmelnek,amit eddig is tudtam.Aztán ő is adott egy telefonszámot.
Itt egy nagyon kedves, udvarias, tettrekész fiatalemberrel beszéltem, aki annyit kiderített, hogy a személyi igazolványommal lehet valami gond, a régi személyikkel sajnos előfordul, hogy "érvénytelen". Mondtam neki, hogy én ezt a személyit használom már 25 éve boldog-boldogtalan ügyeimmel kapcsolatban, másom nincs, ezt már örök időre kaptam, tekintettel a koromra.Azt javasolta, menjek el személyesen a városba az okmányirodába és ott egyeztessem az adataimat.
Itt tartottam, mikor azt mondtam magamban, hogy eldobom a telefonomat az ötezer forinttal együtt, mert ez még mindig kevesebbe kerül, mint egy temetés.
 Lerogytam a gép mellé, magambaroskadtan tűnődtem.Nem szabad feladni!-zakatolt bennem. Még egyszer megpróbálom az interes adategyeztetést. Persze nem sikerült.
De van nekem jogosítványszámom is, ami szintén most fog lejárni kétéves lévén, mi lenne, ha azt írnám be, veszteni nem vesztek. Meresztem a szemeimet és azt hittem, elájulok! A gép visszajelzett, hogy sikeres adategyeztetés!(Azért nyugodt akkor leszek, ha visszaigazolják)
Mindezt csak okulásul írtam le és azért,-gondolom, nem egyedül vagyok az országban, akinek régi, korlátlan ideid tartó személyigazolványa van,-hogy jó lesz, ha mobil vásárlás alkalmával egyúttal megszerzi a jogosítványt, érvényesíti az útlevelét! Mert sose lehet semmit előre tudni...

Bartha Ilona

2017. június 1., csütörtök

Nem írok

Nem írok már szép szonettet,
rég elkerült a szerelem, szeretet,
áradozhatnék, mily szép volt,
de csak csontrágás, múlt sikolt...

Nem írok már ódát, oda lett,
régen meghalt már a hőstett,
új eszméi vannak a kornak,
félistenek uralkodnak.

Nem írok haikut, rengát és tankát,
velem a természet is kibabrált,
mily csodásak voltak a cseresznyefák,
jég elverte, látom kárát...

Nem írok limericket sem,
dicsőségben nem verhetem mellem,
de írok majd egy szomorú szonett-koszorút,
s kivetem magamból a sok keserves bút...

Bartha Ilona
Kép: Google








Mai kálváriám 1.


2017. május 30.
Hogy a bánatos ég rugná meg azokat, akik mindig kitalálnak valami népkeserítőt! Már elnézést kérek a kifakadásért, de megértitek, ha leírom a mai napi kálváriámat.
Tegnap hozták a nyudíjat, ilyenkor másnap megejtem a nagybevásárlást, feladom a csekkeket, tankolok stb. egyszóval a kenyér és tej kivételével beszerzem az egy hónapra való adagot, mivel nekem már rendkívül fárasztó az állandó jövés-menés.
Tehát reggel, mivel akkor még elviselhető volt az idő, elmentem Tiszaújvárosba.
De nem csak ezekért autókáztam a városba, hanem sürgős feladatom volt a Domino adategyeztetéssel. Itthon már egy hete kinlódtam vele, mert azt írták, hogy az interen is el lehet intézni, de én nem mentem vele semmire, mindig visszadobta a gép, mint egy rossz jelszót. Szóval gondoltam, bemegyek a T Mobilba, ott egy-kettőre elintézik. Leparkoltam, majd keresni kezdtem a jelzett társaságot, amit kb. egy kilóméterre meg is találtam és majdnem hasoncsúszva bekúsztam, alig álltam a lábamon. Rengetegen voltak, hosszú sor állt, de úgy egy óra múlva rámkerült a sor. A kis hölgy kérte a mobil-számomat, mondom 06 30..de tovább nem is engedte folytatni, azt mondja, ez nem a 30-as üzlet, az két házzal odébb van. Újra nyakambaszedtem sántikáló lábaimat, tényleg volt ott egy alig észrevehető ajtó, ahová belépve sorszámot kellett húznom. Mikor végre én következtem, elővéve a személyit, telefont, az ügyintéző egy kis idő után közölte, hogy itt nem tudja az adategyeztetést elvégezni, adott egy telefonszámot, hogy azt hívjam fel, hátha találnak valami megoldást. Magyarul, ugyan ott voltam ahol elidultam. Milyen érdekes, amikor a dogok kerülők után visszakerülnek az origóhoz.
Sajnos ma már nincs energiám arra, hogy felhívjam ezt a számot, talán majd holnap. Csupán idegesít az egész, mert a kis buta mobilomon ötezer forint körüli összeg van és egyenlőre úgy néz ki, hogy csak volt, mert a telefonnal együtt elnyeli a nagy gépezet. Hja, modern világban élünk...:(

Ilona
Kép: Net

Hogy a bánatos ég rugná meg azokat, akik mindig kitalálnak valami népkeserítőt! Már elnézést kérek a kifakadásért, de megértitek, ha leírom a mai napi kálváriámat. Tegnap hozták a ...
felesegek.hu

2017. május 29., hétfő

APÁMRÓL

/Töredék/

Anyámról sokat írtam már, de apám megközelíthetetlensége az oka talán, hogy őt kevesebbet említettem. Magának való, elmélkedő ember volt, aki munkája végeztével bevonult a szobájába, ott olvasott, fordított, írogatott vagy jobb esetben hegedült. Ilyenkor-gyerekként-úgy éreztem, mintha nem is közöttünk élt volna, hiába zsibongott, hancúrozott körülötte a három gyerek és szegény, dolgos anyám, akinek a háztartás összes terhe, a velünk való foglalkozás minden idejét, erejét lekötötte, mindez felelősségteljes munkája mellett.
Amire emlékszem, apámnak velünk kaocsolatban a legnagyobb terve az volt, hogy tökéltesen megtanít bennünket angolul.
Sajnos ez az elképzelése nem sikerült. A bátyám még úgy-ahogy valamennyire elsajátította e nyelvet, aminek a későbbiek folyamán nagy hasznát vette, hiszen élete java részét Angliában töltötte. Én és a húgom viszont menekültünk az angol órák elől, mert mint eleven,állandóan mozgásban lévő gyerekek, nem bírtuk elviselni, hogy minden egyes szót tízszer el kellett mondanunk, míg a tökéletes kiejtést el nem értük.Ma már sajnálom, hogy ilyen könnyen feladtuk apám nagy bánatára.
Drága jó apám, mint tisztviselő egész életét az íróasztal mellett töltötte, ezért néha otthon, feledve a monoton munkát, időnként rájött a kreativítás, bizton állíthatom, komoly találmányai voltak, főleg ami a dohányzással kapcsolatos volt. Nagyapámék megtermelték a dohányt, apám feltalálta az otthoni asztali dohányvágót, hozzá a dohánytöltőt, amiket akkoriban még nem lehetett kapni.
De készített ő egy olyan csodálatos gitárt is, John Lennon is megirigyelte volna, mikor játszott rajta.Egyébként máig nem értem, miért nem hegedűt gyártott..A Boci, boci tarkáig én is eljutottam, de komponáltam is zenét, bőszen vertem a gitárt, ha a szüleim nem voltak otthon...
Apám nagyon szeretett festeni is, mármint bútorokat, ajtókat, ablakokat. Itt kell megemlítenem, hogy volt egy hatodik családtagunk is, a Mici cica. Micike az udvarral bíró családiház ellenére is benti cica volt, aki,-mikor rájött a szükség, az ablakpárkányra ugrott és mint egy kutyus kikérezkedett, majd  mikor végzett, nedves orrocskáját az üveghez nyomva bekopogott, jelezve, hogy elvégezte a dolgát és már bejönne.
Nálunk a kredenc és az ablak között volt a konyhaasztal. Micikének az volt a szokása, hogy a kredenc tetejére ugrott, majd átrepült az asztal felett és az ablakpárkányon landolt. Sajnos apám e tényt elfelejtette,mikor a nagyszülőktől örökölt antik keredencet és egyúttal a konyhaablakot festette. Mikor elkészült a mázolással, Micike ugrásra készen volt, természetesen a kis tappancsai mind a kredencen, mind az ablakpárkányon nyomot hagytak. Apám maximalista lévén legalább tízszer lefestette mindkettőt, végül már olyan vastag volt rajtuk a festék, hogy-mint a szalonna bőrét késsel le lehetett vágni.
Pihenésképpen apám esténként sakkozott. Maga a sakk egy összecsukható ki fadoboz volt kis lyukakkal, ahová a bábuk lépegettek.
Egyik este apám teljesen a gondolataiba merülve vívta a csatát önmagával, se látott, se hallott, természetesen Micike segélyóbégatását sem hallotta, akinek hasmenése lehetett, mert sürgősen ki akart menni.Apám éppen a paraszttal lépett, mikor Micike már nem bírta tovább és a sakktábla kellős közepébe eresztette a híg végterméket.
Szegény apám egy hónapig kaparta a sakkon a lyukakat, közben fertőtlenítette, de azért nem haragudott Micikére, aki elég szép kort megélt, sőt a Gyuri nevű kölyke is, de az már más történet...
Igy zajlott apámmal az élet, nem is tudom, miért jutott ez most eszembe.

Bartha Ilona