2015. július 18., szombat

GEZEMICE

Ma igazán kitettem magamért. Elegem lett a hőségből és a négy falból, korán reggel(ez nálam 8 óra) összekaptam magam, -ilyenkor még azért kapok levegőt- gondoltam, szétnézek a sajószögedi nagyvilágban, hogy másról is csorog- e az izzadtság.

Felkaptattam a biciklire próbaképpen, mert kíváncsi voltam, ekkora tunyaság után képes leszek-e tekerni.
Büszke vagyok magamra, kb. 6 km-t tettem meg, itt-ott meg-meg állva. Szerettem volna uborkát vásárolni a tegnapi rakott krumplihoz, így első utam az itteni COOP boltba vezetett, amit  most újítottak fel. Gyönyörű! Egy hűvösebb időben majd újra eljövök tanulmányútra, mert egyetlen baja van, semmi nem ott található, ahol régen. Mindegy, azért ami a kezem ügyébe esett és úgy gondoltam, kell, azt bepakoltam. Elvégre biciklivel vagyok, nem kell cipelni. Az uborkát is megtaláltam, de enyhén fonnyadt volt, ott helyben elhatároztam, ezt nem veszem meg, hanem a sport kedvéért letekerek Szöged elejére, ott a fő út mellett van egy remek zöldséges, kipakolva mindenféle finomság, hagyma, krumpli, karfiol, kutyakaja és száraztészta stb.
Jó hosszú az út és forgalmas. Mennyi kocsi állt a kirakódás előtt, még mondják azt, hogy nincs vásárló-erő.! Kerestem az uborkát, de amikor megláttam a szép piros görögdinnyét, mindenről elfelejtkeztem, vettem is egy felet, továbbá egyéb zöldségeket, az uborka kivételével.Mert az már csak itthon jutott eszembe, amikor nekiültem a saláta készítésnek.
Most mit csináljak? Szétnéztem a hűtőben, találtam sárgarépát, almát, paprikát, paradicsomot, hagymát. Emlékszem, a férjemtől hallottam először ezt a szót, hogy gezemice. Az ő szóhasználatában gizgazt jelentett, amit én úgy fordítottam le, hogy mindenféle anyagból összekotyvasztott étel, például az első tavaszi levesem, amibe újkrumpli, új zöldség, zöldborsó van, mindenből az első.
No, gondoltam, akkor most készítek gezemice salátát. A sárgarépát és az almát lereszeltem, a többit apró darabokra vágtam, pici cukrot, borst, sót és ecetet tettem bele, jól átforgattam, majd a tetejére 1-2 kanál joghurtot tettem némi petrezselyemmel megszórva.Egész finom lett...
Így lett eredményes a délelőttöm. milyen jó, hogy a gezemice memóriám még működik! Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy más is szenved a melegtől..

B Ilona Tóthné
Kép: saját

2015. július 16., csütörtök

HATÁROKON ÁT

Renga

reng a föld talpuk
alatt, mennek előre,
fák közé bújnak,
magas fűben lapulnak,
egyre csak vándorolnak

karon ülő és
lihegő kisgyermekek,
síró asszonyok,
fiatalok, öregek,
sebes lábakkal lépnek

határokon át,
ezrer kilóméteren
viszik kezükben
nejlonszatyorba búvó
kettétört életüket

nincs végállomás,
a táborok beteltek,
tovább kell menni
menj,vándor, itt is helye
van a kenyérnek, mi is

jártuk a hadak
útját ezer éven át,
leljetek békét,
új hazát, hol élhettek,
nem kell menekülnetek

B Ilona Tóthné
Kép: Net

HOZZÁD TALÁLOK









    /Szókincstanya, játék,-kép alapján írt szonett/

    Nem volt köröttem más, csak a végtelen
    emlékké porló hullámos tenger,
    sötét mélységben elmerülő testtel
    ölelt át a tört kékség nesztelen.


    Nem kell a fény!-bár szemem bekötve,-
    hozzád találok, lelked fénye vezet,
    megragadom felém nyújtott kezed,
    s nem engedem már el többé sose...

    Az emlék foszlányok simogatnak,
    mint testemhez érő pici halak,
    s én foglya lettem hívó karjaidnak.

    Nem lehetsz hullám sírban a mélyben,
    a helyed itt van gyémántként szívemben,
    bennem élsz, vérem cseppjei táplálnak...

    B Ilona Tóthné
    Kép: Net

2015. július 14., kedd

Pipafüst

/ Szókincstanya-kép alapján játékra /

Miért lettem ember, s miért nem falevél,
ami ősszel meghal, kénye-kedvére dobálja a szél,
sodródnak valamerre, mint homokon az ördögszekér..

Miért nem lettem hangya, oroszlán, vagy pillangó,
vagy hideg téli napokon szállingózó fehér hó,
tiszta,hívogató, mélységében is átlátszó tó?

Lehettem volna ezer más, miért pont ember
lettem én? Kinek az élet néha teher,
s az "ajándék" lét nyom, mint aszfaltot a henger.

Amikor az ifjúság még tulipánokat rajzolt arcomra,
a nap szivárvány színeket csókolt homlokomra,
nem tűnődtem ezen, nem vártam válaszokra...

De most, a tikkadt hőségben torkomba szorult a hang,
kívül kesernyés mosoly, belül kongó harang,
fény-mázas létemben a kérdő bánat lappang.



Felszálló  pipafüst az emberi élet,
a képzelet  remény karikákat képez,
aztán a vad idő nyomtalanul felszívja a létet.

De a levelek minden tavasszal újraszületnek...

B Ilona Tóthné
Kép: Net