Miért lettem ember, s miért nem falevél,
ami ősszel meghal, kénye-kedvére dobálja a szél,
sodródnak valamerre, mint homokon az ördögszekér..
Miért nem lettem hangya, oroszlán, vagy pillangó,
vagy hideg téli napokon szállingózó fehér hó,
tiszta,hívogató, mélységében is átlátszó tó?
Lehettem volna ezer más, miért pont ember
lettem én? Kinek az élet néha teher,
s az "ajándék" lét nyom, mint aszfaltot a henger.
Amikor az ifjúság még tulipánokat rajzolt arcomra,
a nap szivárvány színeket csókolt homlokomra,
nem tűnődtem ezen, nem vártam válaszokra...
De most, a tikkadt hőségben torkomba szorult a hang,
kívül kesernyés mosoly, belül kongó harang,
fény-mázas létemben a kérdő bánat lappang.
Felszálló pipafüst az emberi élet,
a képzelet remény karikákat képez,
aztán a vad idő nyomtalanul felszívja a létet.
De a levelek minden tavasszal újraszületnek...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése