2015. november 21., szombat

TAVASZ NÉLKÜL

Lemenőben volt a nap,
de az égre még nem borult sötét kalap.
Feküdtem a homokos tengerparton,
a sárgás-vörös színek megcsillantak.
Homokba festettem alakodat,
egy sugár arannyá változtatta hajadat,
szememmel gyűjtöttem a sugarakat,
s a vöröslő alkonyat beragyogta arcodat.
Szemedben tengerkékben úszott a vágyakozás,
hullámok halk moraja volt a suttogás...
Szembenéztem a lenyugvó nappal,
színeket, színeket akartam látni még,
amikor mögöttem egy vidám ki csapat
hangosan énekelve, nevetve elrohant.
Képmásodból csak egy letaposott rom maradt...

Most a lehullott színes levelekből
puzzle-képet rakosgatok,
de szemed kékjét nem találom,
borús az ég, a felhők feketék,
egy hirtelen jött szellő felkapta a leveleket
s csak keringtek, örvénylettek fejem felett...

Télen talán a tiszta hóban
újra lefestelek majd, ahogyan láttalak
fehér arccal...a koporsóban...

Nem tudom, a tavasz hoz-e még nekem
szemednek ibolyakéket s hajadnak aranyló mezőket,
s hogy festhetek-e még rólad képzeletben
a tengerparton színes képet...

B Ilona Tóthné
Kép:net

2015. november 18., szerda

A MUFFINOK

A barátnőm muffinokat sütött, elküldte a képeket és amikor megláttam őket, az izlelőbimbóim azonnal követelőzni kezdtek. Maga volt a gyönyörűség, rögvest el is határoztam, én is fogok sütni. Néhány éve a muffinoknak nagy divatja volt, akkor azonnal vettem is egy receptkönyvet és a hozzá való formákat. Mindig előrelátó voltam (azért is pakolgatom egyik szekrényből a másikba a 30 évvel ezelőtti ruháimat, mert még divatba jöhetnek) és én szeretek naprakész lenni, ezért mindent tudományosan alátámasztandó vizet lehet rekeszteni a receptkönyveimmel, a lapokból gondosan kivágott millió recept-halmazzal. Persze, a rengeteg könyv közül pont a muffinos könyvemet nem találtam..
Elgondolkodtam. Gyermekkoromtól kezdve gyűjtögettem a könyveket. Az első fizetésemből is könyveket vásároltam anyám nagy bánatára, mert Ő beleélte magát, hogy végre az én keresetemmel több étek kerül majd az asztalra és néhány mázsa szénnel kiegészül a téli tüzelőanyag. De nekem ez mániámmá vált, a sok költözés, ki-be pakolászás sem vette el a kedvem. De milyen jó volt! Ha valamit kerestem, vagy tétováztam egy-egy témában, csak kikaptam a szekrényből a megfelelő könyvet, vagy felütöttem a lexikont és máris okos lettem.
Most itt téblábolok egy könyvtárnyi könyv előtt, mindkét szobában a szekrénysor tele van velük. Egy ideig nyugtattam magam, hogy dicső nyugdíjas koromban állandóan olvasni fogok, mert addig csak esténként volt rá időm, míg álomba nem szenderegtem. Jézusom-ötlött fel bennem kétségbeesve, mi lesz az én drága könyveimmel, ha már nem koptatom a földi létet? Szétnéztem a gyerekeknél és megrendülve tapasztaltam, hogy olyan szekrénysoruk van, ahová befér egy bazi nagy lapos TV, aztán mintha elvágták volna, a polcokon néhány CD lemez, vagy egy-két apróságnak van helye.
Cikkemnek akár azt a címet is adhattam volna, hogy "Gondolatok a könyvtárban"-de már ezt kitalálta más előttem. De azért gondolkodtam, töprengtem, főleg azon, hogy mégsem vagyok előrelátó, elmélázhattam volna ezen már vagy tizenöt éve, ha nem több, mióta a számítógép kiszorította a könyveket. Tegnap például a Szulejmán kapcsán elővettem a lexikont, mert evett a kíváncsiság, hogy felesége, a fondorlatos Hürrem milyen véget ér. A lexikonban szó sem esett Hürremről-nagy csalódásomra, ezért mit csináltam? Beütöttem a gépbe Szulejmánt és az én Hürrememről többoldalas írás jelent meg, már nem is érdekel a sorozat vége, mert mindent tudok.
Aztán olvastam a nyugdíjasok internetezési szokásairól, többek között arról, hogy az 55 év felettieknek kb. egyharmada már nem csak a számítógépet, hanem a különböző okos kütyüket is alkalmazza. Megint nagyon elkeseredtem, már látom, hogy a rakás könyvem, a számítógépem mellett sem fogom magam sose utólérni. Vagy ki tudja?
A könyveim sorsát viszont látom...Majd az utódok lehet, hogy kirakják az udvar közepére őket azzal a jelszóval, hogy "valami nagy-nagy tüzet kéne rakni"-már ha éppen nem lesz tűzgyújtási tilalom.

Visszatérve a muffinokhoz, végül a számítógépben rengeteg receptet találtam. Hiába, modern korban élünk..


B Ilona Tóthné

2015. november 17., kedd

NEM KÉRDEZEM

/Zsuzsa játékához/

" Az emberi élet röpke dráma, egyszer játsszák, nincs több előadása."


Huszonvalahányezer nap, amelyet eddig éltem,
csöndben, zajban, fényben és sötétben,
minden egyes nap bennem él, testemben, lelkemben,
itt zubog véremben, múltamat és jelent átfogó ívekben.
Benne vagyok a napi szöszökben,
dobpergésben, kottára írt hangjegyekben,
álarc és maskara nélkül
egy ember vagyok a sok ezerből...

B Ilona Tóthné
Kép: Net
Deres fejjel nem érdekel már, ki vagyok,
mert nem ez a fontos, hanem az, hogy
vagyok!

2015. november 15., vasárnap

Ki lehetek

/Egy szonettem átdolgozása Zsuzsa játékára/

Csönd szigetemen, ahol élek
én egy senki vagyok,
egy szösszenet sors könyvének margóján,
vagy egy parányi atom talán
az univerzum hatalmas színpadán...
Születtem, éltem, élek, mint mások,
aztán meghalok majd egy nap  hajnalán.
Az is lehet, hogy sorsom szimfóniájának kottáján
ívekkel összekötött fekete pontok közül egy lehetek,
s az ív maga a szeretet, mely összeköt veletek...
Anyám a Föld, de lelkem elsuhan
Nap, Hold gyűrűjében, csillagok között,
s ha elmegyek, mit hagyok magam mögött?
Port és homokot, mely a Földre zuhan.

Ki vagyok hát? Magam sem tudom...
Mily hosszú út semmiből senki lenni,
mégis, úgy szeretnék valamit tenni,
valakivé lenni, s valamikor folytatni utam
a Fényúton...
.

B Ilona Tóthné
Kép: Saját