de az égre még nem borult sötét kalap.
Feküdtem a homokos tengerparton,
a sárgás-vörös színek megcsillantak.
Homokba festettem alakodat,
egy sugár arannyá változtatta hajadat,
szememmel gyűjtöttem a sugarakat,
s a vöröslő alkonyat beragyogta arcodat.
Szemedben tengerkékben úszott a vágyakozás,
hullámok halk moraja volt a suttogás...
Szembenéztem a lenyugvó nappal,
színeket, színeket akartam látni még,
amikor mögöttem egy vidám ki csapat
hangosan énekelve, nevetve elrohant.
Képmásodból csak egy letaposott rom maradt...
Most a lehullott színes levelekből
puzzle-képet rakosgatok,
de szemed kékjét nem találom,
borús az ég, a felhők feketék,
egy hirtelen jött szellő felkapta a leveleket
s csak keringtek, örvénylettek fejem felett...
Télen talán a tiszta hóban
újra lefestelek majd, ahogyan láttalak
fehér arccal...a koporsóban...
Nem tudom, a tavasz hoz-e még nekem
szemednek ibolyakéket s hajadnak aranyló mezőket,
s hogy festhetek-e még rólad képzeletben
a tengerparton színes képet...
B Ilona Tóthné
Kép:net
Gyula Halyas, Széll Magdolna, Edit Fekete és további 17 ember kedveli ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése