Napi egyperces

Kenyérsütés

Minden rosszban van valami jó - mondja a közmondás. De érdekes, én ennek már a fordítottját is tapasztaltam. Például, mikor az egyik szolgáltató elhúzza a mézesmadzagot az orrom előtt és dicshimnuszokat zeng a legújabb variációjukról. De nekem valahogy ez sosem jött be, ma már féláron sem térnék el az általam megszokott dolgokról.
Kicsit eltértem a tárgytól, dehát én ilyen csapongó vagyok, mindenről eszembe jut valami.
Korábban már említettem, hogy megszünt itt a szomszéd utcában a kisbolt. Tudni kell, itt falun azért távolságok vannak és még kenyérért is sokat kell sántikálni, amig beérek a központba. A lábaim tiltakoznak, hát még öreg kutyám, ha elesik a napi egy karéj májaskenyér uzsonnától.
Most azt találtam ki,hogy boltba csoszogás helyett megsütöm én a mindennapit. Kortársaim! Ajánlom, mindig legyen otthon lisztetek, élesztőtök, a nehéz pillanatokra. Micsoda kenyeret sütöttem, nem győzök csodájára járni! De ez még semmi! A kelttésztából lecsíptem egy darabot, amiből néhány lángost készítettem és kisütöttem-no, nem kemencében, mert az csak öreganyámnak volt(neki mindene volt a férjem szerint, még öreganyja is)-hanem olajban. Isteni lett, tejföllel kenve, sajttal szórva, tán még tizedébe sem került, mint a szigeti...
Aztán, amíg sütögettem, látom, nagy a mozgolódás a szomszéd portán. Tegnap este előtte tettem meg tízperces sétámat a kutyával, a szomszédnőm azt mondja, mutat nekem egy csodát! Valóban csoda volt, mert a kopár fűsáv között egy jó nagy, élénkzöld,

viruló folt "éktelenkedett". Hogy miért volt csoda? Nálam már ebben a hőguta időben szinte nyoma sincs a fűnek, hiába locsolom. Dehát a szomszéd fűje mindig zöldebb- gondoltam én mostanáig, mert kiderült, hogy a zöld folt alatt lefektetett vízcső törést szenvedett. Nem ott volt az arany elásva, ezért mondom én, ne irigykedjünk másra...
A lényeg. van kenyerem...
/BI/
Kép: Net

Paradicsom befőzés

Nagyon elfáradtam ma,ami egyáltalán nem újság, már akkor is fáradt vagyok, ha nem csinálok semmit.Hát mégha csinálok!
A fiam hozott egy láda paradicsomot, nagyon örültem neki, sok munka van mögötte és mint ilyet,, ngyon megbecsülöm. Az én paradicsomom ugyanis az idén nem sikerült, nőtt, kapaszkodott felfelé, már szinte kis fácskává alakultak, de nem volt rajtuk semmi a néhány szem csresznyenagyságú, de körte formájú termésnél, ami alul minjárt meg is rohadt.
Tehát nekiálltam ebben a fülledt hőségben paradicsomot-egy részéből lecsót főzni, mert volt itthon paprikám, hagymám. Tíz üveg lett, de már alig tudtam befejezni, mert ömlött rólam a verejték.
Közben hallom, hogy a szabolcsi gazdák tüntetnek, mert a felvásárlók 15 Ft/kg körüli áron akarják az almájukat átvenni. Hát ez nevetséges! Vajon ezek a jóemberek tudják egyáltalán, hogy "születik" az alma?
Azt, hogy kora tavasszal meg kell metszeni a fákat, majd gondozni, permetezni, aztán, ha az időjárás kegyes és lesz termés, leszedni, ládázni, szállítani...Már pedig Szabolcsban sok temelő ebből él(ne), de ez az ár még a leszedés költségeit sem fedezi...Aztán meg hogyan lesz ebből az árból a boltokban, 2-300 Ft/kg? Hogyan becsülik itt a munkát?
Nos, hát ezért teszek én el minden szem paradicsomot meg egyebeket, mert nem szabad, hogy a befektetett emberi munka

kárbavesszen, mint az alma esetében.És az értékesítésnél lenne legalább valami választási lehetőség, mielőtt a kereskedő keze beteszi a lábát...
/BI/
Kép: Net

Csak egy pofon

Valószínű nem fogok osztatlan lismerést kiváltani azzal, amit néhány sorban megemlítek. Senki ne vegye magára, rólam van szó.
Van itt egy csoport, ahová- úgy érzem- nem tudtam teljesen beilleszkedni. Eddig nem volt ilyen problémám, sok csoport tagja vagyok, mindenhol jól érzem magam. De itt...szóval itt más a helyzet.
A csoport tagjai jórészt fiatalok, akik nem sokat kertelnek- úgy is mondhatnám, nem számolnak el tízig, mielőtt valamit leírnak, amúgy szabadszájúan néven nevezik a gyereket és "sáros szájjal" megmondják a tutit. És ez az, ami engem bánt.
Oly sokat olvastam róla, meg taasztaltam is, milyen gyönyörű a nyelvünk, gazdagsága páratlan. Tehát a "csúnyát "is ezerféle módon képesek vagyunk kifejezni, mégis, mégis sokszor marad az az egy, sokszor káromkodásnak is beillő kifejezés...
Arra gondoltam, mindez neveltetés kérdése.
Hányszor hallom,hogy vétek a gyerekeket megütni, mert attól nem lesz jobb. Anyám, aki vezetővédőnő volt, bizony nem sokat töprengett, ha valamit rosszul szóltunk, vagy csúnyán beszéltünk. A keze olyan volt, mint a rakéta, egy-két orroncsapás után rögtön tudtuk az illemet és a csillagokat nem a sötétedő égen kerestük, mert ott lebegtek előttünk...
Nem mondom, hogy örültem annak a néhány pofonnak, de az értelmét egy életre megjegyeztem, ma már hálás vagyok érte, mert soha nem beszéltem csúnyán, a legnagyobb káromkodásom is az volt, ha valami kiborított, hogy "basszuskulcs", de még azt is halkan mondtam. Csak hát most, ez a beilleszkedés...
Szeretném is a Ti véleményeteket megtudni, mert lehetséges, hogy rosszul látom a dolgokat. Bár most, hogy gyakran itt vannak a szomszédék kicsi unokái, hmmmm-tudnék miről mesélni....
Tényleg olyan ártalmas, ha időnként meglegyintünk egy gyereket? Az én példámon keresztül nézve, hosszú életem alatt semmiféle lelkitörést nem okozott anyám kezejárása, sőt-mint írtam-így utólag hálás is vagyok érte, mert igenis tanultam belőle..
/BI/