Egyél meszet

Tegnap a nyelv (nem) tudásról beszélgettünk és nekem megint eszembe révedt egy nyári történet. Az emberrel -ennyi idős korára már sok furcsaság megtörténik.
Friss nyugdíjas voltam, amikor egy közös barátunk bemutatott egy idős német úrnak.
A barátom elmesélte, hogy a német úr itt szándékozik eltölteni nyugdíjas éveit nálunk, Cserszegen vett egy kis családi házat, szépen felújíttatta és elhatározta, hogy megtanul magyarul. Csak hát nem nagyon volt kivel társalognia. A barátom tudván, hogy egy kicsit pötyögök németül,-megkért, hogy látogassam már meg az urat, nagyon-nagyon örülne, ha néha elbeszélgethetne velem. Azonnal igent mondtam, gondoltam, talán tanul majd tőlem valamit és nekem sem árt felfrissíteni kihalóban lévő német tudásomat...
Elmentem hozzá és nagy örömmel fogadott. Mindjárt hellyel kínált, majd néhány szó után kedves mosollyal ,-amúgy németesen-felszólított, mondván, "egyél meszet" !
Még a szám is eltátottam, mit mondjak, nem ilyen fogadtatásra számítottam. Gondolom, lerítt az arcomról is, különösen akkor, amikor már többször is meginvitált a mészevésre.

Gondoltam, nem ettem meszet, hogy meszet egyek! El is magyaráztam neki, hogy ez mit jelent.Az öregúr tágra nyílt szemmel elmosolyodott,felállt, majd eltűnt a konyhában, kis idő múlva előjött, kezében egy üveggel.
-Itt a mész- mondta. Az bizony nem más volt, mint a mi közkedvelt, finom akácmézünk...
/BI/
Kép:net