alakod elvész köd homályában,
nyomodban kullogok, mögöttem már
elmaradt a sóhajokba fullt nyár.
Akkor még nem szitálták felhők a ködöt,
napfény-nyilak suhantak a fák között,
ajkadban egy kis nefelejcs sercegett,
bizalommal fogtam a kezed...
Most az árnyék sem látszik az árnyékban,
s csak követlek lehajtott fejjel, fáradtan,
tudom, egyszer elfogy az út és utolérlek,
majd fénylepelbe burkolóznak a lidércek..
B Ilona Tóthné
Kép:Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése