amikor fázósan felébredtem,
s a neszre öreg kutyám lihegve
szaladt hozzám, sántított,
talán az égi berekben
szarvast üldözött veszetten...
a hajnal percei elperegtek,
mint kezemből a tóparti homokszemek,
a fenyő alatt feketerigó kapirgált étket,
taposom az éjjel lehullt hópelyheket,
faodujába bújt egy riadt evet...
s ím, a tél lehúzza a ködfátylat,
az alkonyi tűz már a fákon árad,
oly gyorsan elsuhant a nappal,
beszökött az este, csillagokkal,
kutyám élesen a Holdra vonyít,
eltelt az életemből egy nap megint...
B Ilona Tóthné
Kép: Ne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése