Mondd, miért van az, mikor a bíbor
alkony leszáll, s a Hold, mint strázsa őrt áll,
Ölelve a semmit, megremeg a váll,
illatot sír az orgonabokor?
Az éj csöndjében alszik a madárdal,
mint kígyó méreg jár át a fájdalom,
ellensége vagyok magamnak, tudom,
még mindig gondolok rád forró vággyal..
Belémhasít a kínzó döbbenet,
az idő nem tép szét emlékeket,
úgy körülfon, mint csuklót a karkötő.
Nem vágyom már új alkonyra, éjre,
csak árvalányhajjal teli mezőre,
ahol a nap mögé bújik a felhő..
B Ilona Tóthné
Kép: net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése