taposom
lábad nyomát
a homokon,
látom, amint
előttem lépkedsz,
s az apró
homokszemek
gyöngyöznek
homlokodon,
megyek tovább
nyomodon,
fúj a szembe szél,
süvöltve hozzám
beszél,
alakodat szétcibálta,
a nyomodat
betakarta,
s előttem már
csak a végtelen
tér...
néha még
fel-fel villan
egy-egy kép
a múltból,
aztán, mint a
homokszemek
a homokórából
végképp'
leperegnek,
s kilépnek
az időzónából...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése