Még szunyókál a reggel,
a hervadó rózsa szirmai közé
harmatcseppekkel gurulnak be
éjszakai félelmeim,
lehúzott redőny résein
bekandikál az utcalámpa fénye,
s a halvány derengésben Hüpnosz
még álomra serkent.
Aludj még! - Ó, távozz már, sötétség!
A félálom bizonytalansága
rátelepszik szemeimre, hunyorgok.
Végre újra a mában vagyok?
Felhúzom a redőnyt,
még halvány szürke az ég alja,
de a látóhatár szélén
feltűnik némi fény...
Az utcán csaholnak a kóbor kutyák,
-egy macskát üldöznek talán-,
s mire a reggeli fény beköszönt,
akkor tudnék igazán aludni megint.
Nyugalom tölt el, nem félek már,
a friss reggeli levegő átjár,
nem rezegnek bennem a sötétség hangjai,
s eltűnnek az éjszaka démonai...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése