azt mondanád hirtelen
menj tovább
egyedül...
legbelül
véreznék, mert elhittem neked,
hogy én vagyok a mindened,
már tudom
képmutatás,
ámítás
lovagolt a szavak hátán,
s annyira fájt a butaságom,,
posványba merült hitem, mert
hittem....
tévedtem,
de egyszer minden véget ér,
mára hulló csillag lettél,
valahol hamuvá égtél,
hagytam...
beláttam,
jobb ez így, mint élni hamisságban,
új reményem lett: bízni a mában,
az óra tovább ketyeg...
ma templom hűvösében hallgatom az igét...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése