Haza felé tartottunk, suhantunk a főút tükrén,
a gyerek bóbiskolt a kocsi hátsó ülésén,
kétoldalt naraforgók kókadoztak a melegben,
magaba mélyedten, bágyadtan az utat figyeltem.
-Mama, mesélj-riasztott fel hirtelen a gyerek,
milyen volt régen a ti szünidőtök? Figyelek!
-Tudod, mi nyaranta a nagyszülőknél voltunk,
s míg a papa a földeken szántott, a réten játszottunk..
Lassan poroszkál a lovasszekér a mezei úton-kezdtem,
s látom, unokám szeme örömmel megrebben,
-szemben már a lenyugvó nap aludni készül,
tikkadtak az útszéli virágok, már a tücsök sem hegedül.
A bakon öregapám ül, kérges kezében a gyeplő,
szikár alakján az utolsó sugár is megtör,
hátra-hátra néz s mi vidáman kapaszkodtunk a szekérbe,
nagyanyánk vár, tejespuliszka készül estére...
Friss kenyér illata lengte be a levegőt,
a mama már holnapra megsütötte a betevőt,
vacsora után még kergetőztünk az udvaron,
a papa pipára gyújtva merengett a holnapon.
Közben megérkeztünk, s a gyerek a lépcsőfordulóban
kezével ostorsuhintást utánozva kacagva visszaintett,
a nagypapi varázsló volt, mint Harry Potter, -elmélkedett.
Meghatódtam, szemem valamiért nedves lett...
B Ilona Tóthné
Kép: net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése